Dán piaci mágia – Moncz Attila publicisztikája

A 18 éves Andreas Schjelderup 14 millió euró ellenében igazolt a Nordsjaellandból a Benficába. A 20 éves Victor Kristiansen (tudják, aki az ősszel még biciklivel ment haza immár csak volt csapata Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzéséről) ugyanekkora összeg fejében cserélte le az FC Köbenhavn mezét a Leicester Cityére. Csak két átigazolási hír a dán Superligaenből az elmúlt hetekből, ami a két srácot a helyi örökrangsor második-harmadik helyére repítette (az élen a ghánai Kamaldeen Sulemana áll, aki 2021 nyarán, 19 évesen 17 millióért ment el a Nordsjaellandból a Rennes-be). Miközben mi a saját koordináta-rendszerünkben (jogosan!) ünnepeljük, hogy a Ferencváros négy-öt millió euró körüli összegért eladja a vb-t megjáró, 26 éves tunéziai Aissa Laidounit az Union Berlinnek, a magyar bajnokságnál csak hajszállal előrébb járó dánban (utóbbi a 17., a miénk a 24. helyen áll az UEFA legfrissebb koefficiens-rangsorában, de az előző öt idényből kétszer is a miénk volt a jobb az európai porondon szerzett pontok tekintetében) mások a léptékek. Legyen szó életkorról, vételárról, gazdasági szemléletről.

A daniasport.hu oldal kimutatása szerint a Superligaen klubjai az előző, a 2022. nyári átigazolási időszakból összesen 14 millió eurós profittal keveredtek ki (a bevételi oldalon 50, a kiadásin 36 szerepelt), a télen egyelőre lassan 36 milliós nyereségnél tartanak. Az, hogy a dánok az átlagosnál jóval hatékonyabbak a piacon, sohasem volt titok, de az elmúlt néhány évben szintet léptek, ami nagyon sok összetevőből állt össze. Nyolcezer-párszáz karakterben ezt persze lehetetlen összeszedni, de néhány pillért érdemes kiemelni.

Az egyik ilyen, hogy a liga és a TransferRoom nevű alkalmazás 2020 nyarán együttműködési megállapodást kötött, így a helyi első és másodosztályú klubok egyformán dolgozhatnak az online „piactéren” (a 60 ország több mint 650 klubja által használt program egyszerre nyújt hozzáférést minden lényeges adathoz, valamint ad kommunikációs felületet a szakembereknek az egyeztetésekhez, illetve tárgyalásokhoz). A Superligaen vezérkara nem akarta, hogy az egyesületek vagyoni helyzetüktől függően döntsenek az akkoriban havi 165-től 2500 fontig terjedő csomagárak között, hanem a tisztességes versenyt biztosítandó, mindenkinek ugyanazt a hozzáférést garantálták. A használatot követő első két évben a két profi liga összesen 141 millió eurós bevételt termelt a nemzetközi értékesítésből, míg a Covid előtti utolsó két „békeévben” csak 111-et. Ha az ősi rivális Svédországgal vetjük össze a 2020 és 2022 nyara közötti időszakot, a dánok jó 70 millió euróval nagyobb bevételre tettek szert, tőlük ötvenen mentek külföldre, a sárga-kékektől csak tizenketten. A dán klubok átigazolási bevételének immár 96 százaléka származik a nemzetközi piacról, míg a koronavírus előtti esztendőben ez csak 79 százalék volt. „A TransferRoomot arra használjuk, hogy célzottan azt a piacot találjuk meg, amit szeretnénk. Ha pedig tudjuk, hogy érdeklődnek egy játékosunk iránt, akkor megnyithatjuk az egész piacot. Nem csupán egy csapatot célzunk meg, hanem igazi versenyt alakítunk ki a klubok között” – jelentette ki Carsten V. Jensen, a Bröndby igazgatója.

Ugyanakkor az átigazolásokhoz szintén fontos egyéb területeken klubfilozófiától függően eltérő versenyelőnyökre tudtak szert tenni az érintettek. Az FC Köbenhavn például az európai kupaporondról származó, a hazai riválisokénál nagyobb bevételéből (az elmúlt tíz évadból háromban a BL-ben, négyben az Európa-ligában, egyben pedig az Európa-konferencialigában szerepelt minimum a csoportkörben) szívesebben áldoz az átigazolási piacon, míg például a Midtjylland vagy a Nordsjaelland sokkal inkább az akadémiai képzésre, illetve meglepő transzferpolitikára fordítja a pénzét.

A Midtjylland például az első dán csapat volt, amely akadémiát létesített (még 2004-ben), de ma már sokkal erősebben támaszkodik az analitikán alapuló játékospolitikájára. Ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy 2014 óta a sportfogadási piacon is érdekelt Matthew Benham a klub tulajdonosa, aki hasonló elképzelések szerint faragott sikercsapatot a Premier League-ben jelenleg nyolcadik Brentford­ból. A Midtjylland más kluboknál alapvetően alulértékelt, de szerinte (illetve az adatok alapján) jelentős potenciállal bíró labdarúgókat vesz meg, fejleszt, és ha a sors is úgy akarja, ad tovább. A legutóbbi két nyáron három játékost (Frank Onyeka, Raphael Onyedika, Jens Cajuste) is tízmillió euróért tudott eladni az angol, a belga, illetve a francia élvonalba, úgy, hogy a trió bekerülési értéke gyakorlatilag nulla volt, mert fiatalon, jó érzékkel sikerült őket megszerezni Nigériából, illetve Svédországból.

A Nordsjaelland története ugyanakkor dán viszonylatban unikum. A jogelőd Farum a 2002–2003-as idényben jutott fel először az élvonalba, köszönhetően látványos támadófutballjának, illetve Peter Brixtofte akkori polgármester bőkezű támogatásának. Csakhogy kiderült, a csapattal magát és a húszezres települést reklámozni akaró politikus a közpénzekkel végzett elképesztő zsonglőrködése miatt tudott csak ilyen lelkes adakozó lenni. Az önkormányzat állami „gyámság” alá került, az egyesületet pedig egy helyi üzletember, Allan K. Pedersen vette meg, és – a balhéktól való látványos elhatárolódás jegyében – azonnal átnevezte Nordsjaellanddá. Hogy a régió csapata legyen. Nos, máig nem lett az (a relatíve kis tábor miatt nincs is akkora eredményességi nyomás!), viszont egy közvélemény-kutatás szerint a legtöbb dán szurkolónak ez a második kedvenc együttese. Elsősorban azért és ahogyan a klubot felépítették, illetve működtetik ma.

A dán bajnokság jelenlegi listavezetője a 2010-es évek fordulóján élte a fénykorát, amikor többek között a jelenlegi szövetségi kapitány, Kasper Hjulmand irányításával egy bajnoki címet és két kupagyőzelmet könyvelhetett el. A 2012-es aranyéremnek köszönhetően a gárda a BL-ben is megmérette magát (egy döntetlen, öt vereség), és a saját szintjéhez képest tisztes summával gazdagodott. Amivel egyben válaszút elé is került. Ha rövid távú üzleti stratégiát követett volna, a csapatra költi, hátha sikerül annyira megerősíteni, hogy a sikerek rendszeresek legyenek. Ehelyett a hosszabb távot és a saját akadémia felvirágoztatását választotta. Ahogyan teszi azóta minden fontos „útelágazásnál”. 2019-ben például összesen 13.5 millió eurós bevételre tett szert játékoseladásokból (a csúcsot Andreas Skov Olsen hatmilliós bolognai transzferje jelentette), amit egy az egyben az akadémia korszerűsítésére és komfortosabbá tételére fordított. Mintegy 1100 négyzetméterrel, illetve többek között konditeremmel és kápolnával bővült a komplexum. Három éve a brit Tom Vernon, illetve az ő cége, a Right to Dream-csoport beszállásával a fiatalok iránti elköteleződés csak tovább erősödött.

Nem érdekli őket az ifjúsági bajnokságokban elért eredmény, csak az, hogy az első csapatnak jó futballistákat neveljenek, nem utolsósorban az Afrikában felfedezett tehetségekre építve. Bár talán a futballista megfogalmazás helytelen is, hiszen Vernon a BBC-nek elmondta, ők karaktereket nevelnek, és aki tőlük kikerül (nem elhanyagolható módon legalább hatéves iskolai karrierrel a háta mögött!), azok 95 százaléka vagy profi labdarúgó lesz, vagy az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait. Minden játékos profi szerződésébe belefoglalják, hogy fizetése egy százalékát köteles a Common Goal nevű, a hátrányos helyzetű futballistákkal kapcsolatos projektnek átutalni, de például a klub éves bevételének egy százaléka is rendre erre a számlára kerül. A klubot alapvetően nonprofit szervezetként irányítják, a főnök Sören Kristensen, aki klasszikus cégvezető, a sportághoz semmi köze sem volt, amikor a Coca-Cola, illetve a Nespresso érintésével megérkezett ide. A Nordsjaelland keretének 88 százalékát már 2019-ben is saját nevelésű játékosok alkották, a végső cél a 100 százalék. Ez természetesen együtt jár a fiatalítással is, amit jól mutat, hogy például a 2022–2023-as idényben októberig 22 játékost szerepeltettek, közülük 17-en legfeljebb 21 évesek voltak. Ráadásul ha nem megy jól, akkor sem kapkod a vezérkar: amióta élvonalbeli az együttes, csak egy edzőt rúgtak ki szerződése lejárta előtt, de őt, az izlandi Ólafur Kristjánssont is csak a tulajdonosváltás miatt. Pedig előfordult, hogy az alakulat 13-as nyeretlenségi sorozatot követően kieső helyre sodródott, a tréner odaállt az elnökség elé, amely közölte vele, dolgozzon nyugodtan, ők a stratégiában, nem pedig a kapkodásban hisznek.

A már említett Sulemana vagy Schjelderup eladásán túl Mohamed Kudus (Ajax, 9 millió euró), Emre Mor (Dortmund, 9.75) vagy a ma már a Napoliban robotoló Stanislav Lobotka (Celta Vigo, 5) példája, illetve az érte kapott összeg mutatja, mennyire helyesen.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!