Wall Street a spájzban – Csurka Gergely publicisztikája

„A cunami már tökéletesen látszott a horizonton, amikor ezek a fiúk még azon lamentáltak, hogy most éppen melyik fürdőgatyában menjenek ki a strandra.” Kevés találóbb megállapítás született a 2008-as pénzügyi válság kapcsán – ezt történetesen Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnökasszonya, akkortájt francia pénzügyminiszter mondta, amikor arról kérdezte a Netflix stábja, hogy próbálták-e felhívni a Wall Street figyelmét a közelgő veszélyre.

Aki egyszer is végignézte az Inside Job című dokumentumfilmet, az pontosan tudja, New York pénzügyekre szakosodott utcájának haramiái bármit és akármit képesek eladni – az anyjukat rögtön az elején, akár árengedménnyel is. Lobbierejük elementáris, gond nélkül visznek át bármit az amerikai kormányzaton, az „úgynevezett” hitelminősítők, akiknek a szavain a fél világ csüng, egyértelműen a zsebükben vannak, úgyhogy számukra egy, a 2008-ashoz hasonló pénzügyi világégés múló rosszullét csupán. A bűntudatuk pont zéró, a büntethetőségük dettó, elvégre tudjuk, hiába indult a Wall Streetről az emberek millióit nyomorba döntő krízis, senkit sem ítéltek el, a tíz- és százmilliós bónuszokat mindenki megtarthatta, viszont az amerikai adófizetők pénzéből milliárdokkal támasztották meg az épp beomlani készülő bankrendszert.

Mindezt azért bocsátom előre, mert minden eddiginél konkrétabb formát készül ölteni az európai labdarúgás szuperligájának ötlete – immár pénz is került rá, s hogy honnan? Persze hogy a Wall Streetről.

Az amerikai fiúk épp a világfutball epicentrumát készülnek átrendezni, miután a JP Morgan által vezetett konzorcium összegründolt csekély hatmilliárd dollárt (majd 2000 milliárd forint...), amiből be akarják rúgni a projekt motorját.

Erre meglehetősen élesen rezonált az az elsőre csak kissé aggasztónak tűnő nyilatkozat, amit a Barcelonától a kelleténél jóval később eltávolított elnök, Josep Bartomeu tett leköszönésekor. Ő egy mellékmondatban elejtette, hogy csesztethetik az üzleti megközelítésért, de mindjárt itt az európai elitliga, amibe egyébként Florentino Pérez, a Real elnöke rángatta őt bele, de most már mindegy.

Nyilván nem mindegy, a spanyol liga vezetői egy órán belül versenyt hánytak a hallottaktól, a Wall Street terveit megszellőztető Sky Sportsnak nyilatkozók hasonló módon reagáltak, Gary Neville, az MU legendás játékosa egyenesen obszcénnek minősítette az elképzelést, az Arsenalt húsz éven át kormányzó Arsene Wenger pedig a Premier League lerombolását vizionálta.

Okkal, teszem hozzá. Ha ugyanis 2022-ben elindul az új képződmény, az egyszer s mindenkorra átrendezi Európa futballját, afféle posztapokaliptikus világot teremtve, amelyben van az édenkert, és van az azon kívül eső lepusztult övezet, amelyből mindenki a paradicsomba vágyik, ám a belépés csupán keveseknek adatik meg. És ez játékosra, edzőre és szurkolóra is vonatkozik.

Bár az új szuperliga sok éve fel-feltünedezett a horizonton, az érintettek eddig mindig cáfolták, illetve egy ideig akadt néhány tökös futballvezér, mint Michel Platini, aki képes volt visszapofozni a sorból kilépni vágyókat. Ebből mára semmi sem maradt, az UEFA új vezetősége ijedtében voltaképpen elkészítette a szupersorozat nulladik verzióját, elvégre a Bajnokok Ligájában a 32 helyből 26 foglalt, bár ott nincsenek klubok megnevezve, csak országoknak van fix két-három-négy placcuk. Így elvben legalább a hazai bajnokságokban meg kell küzdeni a bekerülésért, no de a pénzügyi fölényük okán sansztalan, hogy a jól ismert topklubokat megszorongassák riválisaik.

Mégis, ez ránézésre még megidéz valamit a sport szelleméből, elvégre az idény elején mindenki nulla pontról indul, kétszer tizenegy ember megy fel a gyepre, aztán győzzön a jobb – és persze rendre a Real, a Barcelona, a Bayern, a PSG meg a Man. City nyer, de legalább az idea megvan, hogy a Leicester húszévente egyszer csodát tehet. Meg hogy egy-egy meccsen elkapod a BL-győztes Liverpoolt.

Két év múlva erre többé nem lesz esély. Ami marad az elitklubon kívül rekedteknek, az valamiféle szánalmas morzsazsúr, amelyen akár jól is érezhetik magukat, ám aligha kétséges, többé semmi sem lesz ugyanaz, mint azelőtt.

Merthogy a tervek szerint a 18 kiválasztott nem szállna ki a hazai bajnokságokból meg tán a BL-ből sem, ám amikor éppen a maguk kis szupermeccseit vívnák – többnyire hétvégén, elvégre akkor sokkal jobb a nézettség –, az arra az időpontra kiírt hazai bajnokin csupán a B-csapat lépne fel. Ami azért elég erős lenne, elvégre a Wall Street milliárdjaiból érkező több százmillió dolláros bevételek épp elegendőek arra, hogy 35-40 tagú, minőségi keretet alakítsanak ki, amely több fronton is képes helytállni (ennyit arról, jut-e sztárjátékos más csapatoknak, illetve utóbbiak meddig tarthatják meg legjobbjaikat).

Azt, hogy mit jelent ez a maga valójában, aligha szükséges ecsetelni. Bármennyire is elüzletiesedett a modern futball, azért a hazai bajnokságoknak – pláne Európa klasszikus nagyhatalmainál – még ma is óriási a rangjuk. A BL presztízse szintén az egekben, a sportbiznisz egyik legmenőbb projektje manapság.

Nohát, ezt nyúlják most le az amerikai srácok, plusz borítják árnyékba a La Ligát, a Premier League-et, a Serie A-t, a Bundesligát és minden mást, amikor a sorozatok abszolút főszereplőit áthelyezik egy meghívásos szuperszériába, ahonnan nincs kiesés, és ahová nem juthatsz be az adott évi teljesítmény alapján.

Mint az amerikai profi ligák, amelyek kizárólag üzleti alapon működnek, és ha valahol nem megy a biznisz, a tulajok költöztetik is a csapatokat. A Wall Streeten szerintem idővel felvethetik, hogy minek két gárda Manchesternek, a Cityt esetleg vigyék át Stockholmba, elvégre a svéd piacon is kéne egy ütős csapat... Jó, ez vicc... Vagy mégsem.

Persze ne csupán a jenki pénzemberekben fedezzük fel az ördögöt – a klubtulajdonosok sem angyalkák. Rendben, először essünk túl azon, hogy az MU, a Liverpool és az Arsenal is amcsi befektetők kezében van, akik éppenséggel a legnagyobb támogatói az ötletnek, elvégre ez ugrásszerű megtérüléssel és nyereséggel kecsegtet, így aztán „belülről” erősítenek rá a szirénhangokra, amelyeknek aztán Madridban, Münchenben és Párizsban se nagyon tudnak ellenállni. Szóval az egyesületek vezetői is megérik a... Na igen, a pénzüket. Mert most már ők is csak azt nézik. Kizárólag. Hiszen az új liga igazi Kánaánnak ígérkezik: a tévés bevételeken és szponzorpénzeken kizárólag maguk között osztozkodhatnának, nem kellene más éhes szájakat tömködni, kisebb klubok vezetőivel demokratikus alapelveken vitatkozni, mint a hazai bajnokságokban vagy az UEFA-nál.

Hogy ezek után beszakadnak a nemzeti bajnokságok üzleti tervei, és a Bajnokok Ligája is sorvadásnak indul? Nos, ez éppen annyira érdekli Morganéknél a hatmilliárdos büdzsét összedobókat, mint tizenkét éve az, hogy hány embert lakoltatnak ki Amerikában csupán azért, mert addig csomagolgatták a különféle hitelportfoliókat, és kötöttek rájuk biztosítást meg viszontbiztosítást, míg végül belerengett a föld, és jött az a bizonyos cunami.

Ők a felhőkarcolóikban mit sem éreztek ebből, és most sem izgatja őket, hogy futballrajongók millióinak kell olyan élményekről lemondaniuk, mint a „nagy” Real látogatása bármelyik spanyol város stadionjában, vagy akár nekünk Ronaldót látni a Juventusban, Messit pedig a Barcelonában, saját szemünkkel, itt, Budapesten.

Naivan hihetjük azt, hogy Európa afféle érinthetetlen, szent sziget, ahol számítanak a tradíciók. Nos, a tradíciók pontosan eddig számítottak. Az egykori zseniális játékosok, edzők, nagy formátumú elnökök tették azzá a klubokat, ami alapján most éppen bekerülnek a kiválasztottak közé, hogy aztán amerikanizálódva idővel franchise-zá váljanak.

Idestova negyedszázada kételkedtünk abban, hogy a szurkolók megbarátkoznak a Bosman-döntés után nemzetközivé váló csapatokkal – ám azt kell látnunk, az imádat töretlen, fociban és más sportágakban egyaránt. Most úgy gondoljuk, azért a többség gyomra csak nem veszi be, hogy, mondjuk, a Bayern kivonul, és az idény legfontosabb összecsapásait egy mesterségesen összerántott, szórakoztatóipari alapon működtetett viadal keretein belül vívja. Dehogynem fogja. És ott ülünk majd a tévé előtt, meg igyekszünk minden követ megmozgatni, hogy legalább egy meccsre bejussunk. Ha máshol nem, hát Los Angelesben vagy Dubaiban vagy Sanghajban – elvégre ne tévedjünk, ugyanúgy utaztatnak majd néhány találkozót piacbővítési céllal, ahogy az NFL és az NBA is átdob Európába egy-egy mérkőzést.

Persze a lóvét mikor máskor lengetnék be, mint a világjárvány kellős közepén, amikor a kieső gigantikus bevételek okán még a leggazdagabb kluboknál is verítékeznek a könyvelésen. Már eddig is barátkoztak az ötlettel az összes érintett csapatnál, diszkréten. Most odadobtak nekik egy jó vastagon mézezett mentőmadzagot. Értsék meg, nem tehetünk mást, és ez mindenkinek jó lesz – mondják majd, amikor végre lesz arcuk kiállni a nyilvánosság elé.

Addigra a Wall Streetről úgyis megkapnak minden instrukciót, ami az arcbőr páncélszerű megvastagításához szükséges.