Elég a piranhákból! – Moncz Attila publicisztikája

Tisztelet és megbecsülés. David Alaba és menedzsmentje szerint ez a két „tulajdonság” hiányzott a Bayern München új, 2026 nyaráig érvényes, a bónuszokkal együtt évi 17 millió eurót fialó szerződéshosszabbítási ajánlatából. A játékos és stábja úgy érzi, az egyébként tényleg remek osztrák középhátvéd a Bayernen belül csak Robert Lewandowskihoz és Manuel Neuerhez mérhető, így bérezésének is valahol az ő 19.5, illetve 18 millió eurójuk környékén kellene lennie. Ezért volt mindhárom tárgyalási kört követően elfogadhatatlan az ajánlat. Ezt még akkor is illik rögzíteni, ha hivatalosan a Bayern vonta vissza javaslatát és rekesztette be a tárgyalásokat a 2021 nyarán szabadon igazolható játékossal.

Tisztelet és megbecsülés. Szerintem nagyjából ez a két tulajdonság hiányzott David Alabából és menedzsmentjéből, amikor nemet mondott a Bayern München ajánlatára. Egy pillanatra függetlenítsük magunkat a labdarúgástól: ha valaki 12 éve szolgál egy céget, majd jó fél évvel a lejáró megállapodása előtt elé tesznek egy új szerződéstervezetet, amelyben 70 százalékos fizetésemelést garantálnak, illetve jelzik, az aktív karrierje után is számítanak a szolgálataira, az kinek nem csábító? Nemhogy világjárvány közepette, de hétköznapi állapotok idején is. Ráadásul március óta tudjuk, új időszámításban élünk, a pandémia mindent visz, nem utolsósorban legalább 100 millió eurót a bajor gárda bevételeiből, emiatt aztán még az is előfordulhat, hogy a „zéertét” 19 éve irányító Karl-Heinz Rummeniggével megesik, regnálása alatt először lesz veszteséges a társaság.

Ezt jelenlegi ismereteink szerint túléli a Bayern, a konzekvens és felelős gazdálkodás eredményeképp a lekötött betétei talán minden futballklubénál nagyobb összeget tesznek ki. Így elvben beleférhetne neki a még nagyobb emelés, csakhogy a kemény gazdálkodásnak ebben is meg kell mutatkoznia, továbbá a klubnak a Säbener Strassén dolgozókért is felelősséget kell vállalnia, valamint komolyan venni a társadalmi szerepvállalás kérdésében rá rótt szerepet is. Márpedig az alkalmazottak is, akik „emberből vannak”, a járvány közepette természetesen aggódnak a megélhetésük miatt, de a csapat összes szurkolója is aligha érzi magát anyagi biztonságban, arról nem is beszélve, hogy Németországban 2020 októberében 500 ezerrel több munkanélkülit regisztráltak, mint egy évvel korábban, és a november elején életbe léptetett lezárások miatt legalább további 100 ezer állás nélkül maradóra számítanak. A németeknél körülbelül 50 ezer euró az éves átlagbér, és bár abban biztos vagyok, hogy a Bayern irodájában ennek a többszörösét lehet megkeresni, még az az összeg sincs köszönőviszonyban sem a védőnek javasolt emelés mértékével (hétmillió euró), nemhogy a teljes éves jövedelemmel.

Természetesen a fekete-fehérnél azért jóval összetettebb a kép. Alabánál aligha múlt el nyomtalanul, hogy a tavasszal felvetődött, elcserélik a Manchester Cityben szereplő Leroy Sanéval, ahogyan az is érthető, ha azt mondja: pályafutása véges, a mostanin kívül, figyelembe véve 28 éves korát, még legfeljebb egy jó szerződése lehet. Ugyanakkor meglehetősen rossz időpontban álmodta meg, hogy ő legyen a világ alighanem legjobban kereső védője, ha tényleg hinni lehet a kiszivárgott húszmilliós fizetési igénynek, nem is beszélve az olyan extra anyagi juttatás felvetéséről, amivel a más klubnál begyűjthető aláírási pénzt kellene a bajoroknak kompenzálniuk, állítólag további harmincmillióval. Ezek esetleges elfogadásával borulna az öltözőn belüli hierarchia (Lewandowski és Neuer pénzéhez azonnal hozzá kellene nyúlni, de Thomas Müller 15 milliója is más színben tűnne fel, továbbá a jelenleg Alabával egyformán kereső Leon Goretzka, valamint Joshua Kimmich sem lenne boldog, hogy tényleg csak a legfontosabb Bayern-futballistákat említsem), szigorúan a közelmúlt alapján még csak teljesítményarányosnak sem lenne mondható. Alaba a Bajnokok Ligája-döntőtől kezdve napjainkig kilenc tétmeccset játszott, az 1 és 6 között osztályozó Kickernél ezen időszakban a 2.5-ös volt a legjobb kalkulusa, négyesből viszont három is becsúszott, ráadásul a Bayern olyan zsákutcába kormányozná be magát, amit mindig is el akart kerülni. Tudniillik, hogy egyetlen játékos, vezető, nota bene elnök boldogulása sem lehet fontosabb a klub boldogulásánál. Ezt Franz Beckenbauer, Rummenigge, Lothar Matthäus vagy Michael Ballack is tapasztalhatta, ha át akarta lépni a józan ész határát, abban a bajor vezetőség sohasem volt partner.

Ugyanakkor jelzésértékű volt, hogy Alaba márciusban az édesapja, George mellé Pini Zahavit is szerződtette ügynöknek. Róla két dolgot érdemes tudni: első számú ismérve, hogy az utolsó eurócentet is megpróbálja kisajtolni az üzletekből, illetve ő Lewandowski képviselője is, így aztán pontosan tisztában van például a lengyel bérével. Ő az a menedzser, aki minden olyan tulajdonságot csúcsra járatott önmagában, amit a szurkolók a modern labdarúgás szüleményének tartanak, és emiatt utálnak is. A már csak drukker, gyakorlatilag viszont a Bayernt életműveként kezelő Uli Hoeness (korábbi menedzser, majd elnök) már hónapokkal ezelőtt pénzéhes piranhának titulálta Zahavit, és mostanra a klub vezetősége is eljutott odáig, hogy megelégelje a menedzser tárgyalási technikáit, illetve azt, hogy hiába vannak határidők, egy pillanatig sem törődik velük. A Bayern először a nyári átigazolási időszak végén, október 5-én akart tisztán látni, majd vélhetően Alaba érdemeire való tekintettel (megbecsülés, ugyebár...) ezt kitolta október 31-éig. Korrekt üzletfelek között ilyenkor az a szokás, hogy az ajánlatot megkapó fél visszajelez addig, hogy megfelelnek-e a papíron lévő feltételek vagy sem. Itt mi történt? Hasan Salihamidzic sportigazgató telefonált október legvégén, hogy ugyan már, srácok, mi a helyzet? „Ja, nekünk ez még mindig elfogadhatatlan. Gondolkozzatok még egy kicsit!” – jött a válasz. Sokat nem meditáltak a müncheniek, a határidő napján egy esti televíziós műsorban Herbert Hainer klubelnök bejelentette, a Bayern visszavonja ajánlatát, mert nem hajlandó tovább tűrni Zahavi kisded játékait.

Azon túl, hogy a német média gyakorlatilag egyként gratulált a klub lépéséhez („Hainer a Bayern nevében nagy szolgálatot tett a labdarúgás egészének” – írta például a Kicker), és Alaba érdemei elismerése mellett még a szurkolók döntő többsége is üdvözölte, azért a Bayern elég erős üzenetet küldött az iparágnak: az új korszakban még a topjátékosoknak is engedniük kell, ha pedig a menedzserük ebbe nem megy bele, akkor vagy a saját felelősségükre lépnek a klub irányába – vagy lelépnek. Alaba óriási lehetőséget hagyott kihasználatlanul, hogy imázsát megerősítse, „háborús időkben” elmulasztotta, hogy jó példával járjon elöl. A Bild, Németország legnagyobb napilapja szerint immár ő is csak „egy kapzsi futballista”. A hosszú távú mérhető és nem mérhető haszon helyett a rövid távú, kockázatos extra haszon kiaknázására törekszik. Abban nem kételkedem, hogy lesz olyan egyesület, amely teljesíti az igényeit (ha csak valaki nem vágja fejbe, amitől észbe kap, bemegy Rummenigge irodájába, bocsánatot kér, aztán aláírja a papírt...), de az aligha az általa favorizált Barcelona, Real Madrid kettős lesz. A katalánoknál éppen durva fizetéscsökkentésekről alkudoznak, míg a Realnál „csak” a racionalizálás a cél, amibe aligha fér bele, hogy hoznak egy védőt, méghozzá a helyi „alfahímeknél” nagyobb fizetésért.

A Bayernnél az élet megy tovább. Meggyőződésem, újfent bizonyítják, a klub eredményessége nem függhet egy játékostól. Lehet, nem holnap nyerik meg a következő BL-t, de inkább jöjjön két (három, négy, öt) sikertelen idény, mint hogy fel kelljen adni az erkölcsi-etikai alapelveket.