Határon innen és túl – Moncz Attila publicisztikája

Manuel Neuer síelés közben lábtörést szenvedett, ebben az idényben már biztosan nem léphet pályára. Serge Gnabry a pihenőnapján, három nappal a következő mérkőzés előtt, a vezetőség tudta nélkül utazott el a párizsi divathétre, a kirándulását képekkel is dokumentálta a közösségi médiában. Szofjan Amrabat nem jelent meg a Fiorentina keddi edzésén, mert így akarta kikényszeríteni, hogy klubja elengedje a Barcelonához. Nicolo Zaniolo – José Mourinho vezetőedző szerint – egész januárban azt hangoztatta, hogy a Roma mezét többé nem hajlandó felölteni, ugyanakkor több kecsegtető ajánlatot is elutasított, mert „a fejébe vette”, hogy a Milanban futballozik a jövőben, de amikor a piros-feketék ejtették, hajlandó lett volna aláírni a korábban érte 30 millió eurót ajánló Bournemouthnak, csakhogy addigra az angol klub már megvette helyette Hamed Traorét a Sassuolótól.

Íme, négy hír az elmúlt hetekből, mindegyik arról szól, hogy egy-egy játékos nem feltétlenül a vélt vagy valós szerződéses, illetve etikai normák szerint élt, és ezzel – nem biztos, hogy mindenki által osztott módon! – közvetve vagy közvetlenül, mérhető vagy nem számszerűsíthető kárt okozott, de legalábbis okozhatott klubjának. Hiszen például a Bayern Münchennek legalább nyolcmillió eurójába került, hogy a következő idényig biztosan pihenő Manuel Neuer pótlására megvegye Yann Sommert, míg a Roma az elvágyódó, de alighanem ostobasági világrekordot döntő Zaniolo árát visszaforgatva akarta megszerezni a Hakim Zijes, Dusan Tadics kettőst. Gnabry és a végül maradó Amrabat „csak” morális kárt okozott, amit ugyan nehéz számszerűsíteni, de a hatását sem szerencsés kézlegyintéssel elintézni. Természetesen a jelenség nem új keletű, hiszen már tavaly nyáron is akadt sztrájkkal fenyegetőző játékos (Robert Lewandowskinál ne menjünk messzebb), a hülyeségi versenyben pedig szoros a csata az Antwerp játékosaként Anderlecht-mezben közlekedő, a közösségi médiában pedig klubját trágár szavakkal illető, állítólagos Fradi-kiszemelt Didier Lamkel Zé, valamint az akkor még fehérvári futballista Budu Zivzivadze között, aki Újpest-dresszben vonult le a pályáról és ünnepeltette magát a lila-fehér táborral.

De mit tehet és mit nem egy játékos, meddig mehet el egy klub az ilyen esetek szankcionálásában? Németországban a kapuit újra megnyitó FC Hollywoodról boldog-boldogtalan elmondta a véleményét, és bár előkerültek játékospárti megjegyzések (akadt, aki Gnabryról megjegyezte, ha a sportigazgató emiatt őt minősíti amatőrnek, bizony, ölre ment volna vele), a többség inkább a klubbal értett egyet, sőt, adott esetben még kevesellte is a feddést. Abban például teljes az egyetértés, hogy ha Uli Hoeness vezeti még az egyesületet, nem húszperces „ejnye-bejnyével” jön ki az irodájából, hanem alsó hangon pénzbüntetéssel és „leüvöltött” fejjel. Hiszen a világbajnokságot követően minden német válogatott futballista megkapta a kellően hosszú szabadságát, illetve a feltöltődésre szolgáló időt, januártól viszont illik profin teljesíteni. Az pedig minősít, hogy a Bayern 2023-ban a háromból egy bajnokiját sem nyerte meg. A klubvezetők közül Markus Krösche, a frankfurtiak főnöke kért szót: „Természetesen meg kell adni a játékosoknak a megfelelő szabadságot, de a legfontosabb a futball és a felkészülés. Én sem lennék boldog, ha egy labdarúgóm ide-oda repkedne, miközben háromnaponta meccset játszunk.” Ezek után a legkevesebb, hogy Gnabry elfogadta a kritikát, a Bayernnél pedig bíznak abban, hogy az őszi leszúráshoz (azt a katasztrofális formája miatt kapta) hasonlóan erre is úgy reagál, hogy a következő kilenc tétmeccsen 12 pontot szerez a kanadai táblázaton.

Na de mi a helyzet Neuerrel, aki a vb-szabadságát töltötte, viszont egyértelműen balesetveszélyes programmal. Ha hihetünk (márpedig nincs okunk kételkedni) Torsten Fringsnek, a bajorok korábbi játékosának, az ő idejében (2004–2005) a Bayern többek között a síelést és a motorozást is tiltotta. Az egyre nagyobb futballpiaci versenyben aligha lettek enyhébbek a kritériumok. Arra pedig nem elegáns hivatkozni, hogy ennyi erővel az úttesten való átkelés, esetleg biciklizés közben is eltörhette volna a lábát. Lothar Matthäus, a Bayern legendája, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya egyértelműen állást foglalt a kérdésben: „Megértem, ha egy játékosnak szüksége van arra, hogy kitisztuljon a feje, emiatt kilép a megszokott életmódjából és szórakozik. Ugyanakkor szerintem gondatlanság, ha valaki egy távoli, nem feltétlenül biztonságos pályán síel.”

Amíg a németek ebben a kérdésben általában érzelmileg elfogultan nyilatkoznak, az egykori sportvezető (többek között volt szakállamtitkár, MLSZ-főtitkár), jelenleg egyetemi adjunktus és coach, Elbert Gábor kívülállóként foglalt állást. „Nagyban a kultúráktól függ, mit engednek meg egy szerződésnél és mit zárnak ki belőle – fejtegette a labdarúgásban Pakson és Pécsett is sok tapasztalatot gyűjtő szakember. – Ez olyan, mint a választás. Ha elindulsz rajta, utána ne fogd a szabályokra a vereséged, hiszen előre tudtad őket. Alku tárgya, mi kerül bele a megállapodásba és mi nem, de ha megkapod a végső verziót, csak rajtad múlik, hajlandó vagy-e elfogadni, vagy sem. Ha élvonalbeli futballista vagy Németországban, a német átlagnál jobban keresel, látszol a tévében, ismernek, viszont sok mindenről le kell mondanod. De vehetjük a teniszezőket is. Egész évben a repülőn, bőröndből élnek. Minden szerződésnél mérlegelni kell, de ha megvan, hogy elfogadod, utána nem lehet reklamálni. Amikor vezetőként a Barcelonánál vendégeskedtem, együtt vacsorázhattam Ronaldinhóval, mert oda rendelték a vezetők. Biztos nem az volt élete álma, hogy velem egyen, de ott volt a papír, tudta, ez a feladata, és szó nélkül jött. Én mindig is az intelligencia, tisztesség, tudás, munka négyesben hittem. Neuer is ebben nőtt fel, vele ezt nem kell megértetni, ő tizenöt éves korától ezt látta a Schalkéban, ezen szocializálódott, így biztosan tudja, miben hibázott.”

Elbert Gábor biztos benne, hogy minden klubnál létezik minőségbiztosítási rendszer, amelyben a folyamatokat és a lehetőségeket szabályozzák. Amit viszont nem lehet (de ha igen, akkor is hihetetlenül nehezen) szabályozni, az a kulturális különbségekből adódó eltérés. Hogy például a holland-marokkói Amrabat kultúrájában az anyával együtt sírnak és örülnek a meccsek után, és adott esetben a korábban említett sztrájk is belefér a normákba. Vagy, ahogyan Elbert elmondta, José Mourinhónak még az Internél töltött időszakában, 2009-ben a Bari elleni 1–1-es mérkőzésen problémája támadt a pályán csak lézengő, erőtlen Sulley Muntarival. Lecserélte, ujjal mutogatott rá, hogy mekkora béna, mire a kispadról szóltak neki, hogy elnézést, de az egész a ramadán (a 30 napos musz­lim böjt) miatt van. Adott esetben hiába nem értett egyet a böjtöléssel Mourinho, meglátásom szerint a vallási szokásokat illik tiszteletben tartani, és szerződésben nem illik szabályozni őket. A hithű protestánsnak például sohasem jut eszébe a Celtic csapatához igazolni, neki csak a Rangers létezik Skóciában...

De tágíthatjuk a kört. Vélhetően sokan vagyunk úgy, hogy van egy otthonunk, ahova azt és úgy engedünk be, akit és ahogyan mi szeretnénk. Akkor ezt egy klub ugyanígy megteheti. Azt enged be, aki elfogadja a szabályait. Ha pedig valaki megszegi, viselnie kell a következményeit. Hívják bár Neuernek, Gnabrynak, Zaniolónak vagy akárkinek. Reklamálni vagy – amint Zaniolo teszi – munkahelyi pszichoterrort emlegetni pedig nem elegáns. Hiszen a házirendet éppen a reklamáló szegte meg.
Manuel Neuer síelés közben lábtörést szenvedett, ebben az idényben már biztosan nem léphet pályára. Serge Gnabry a pihenőnapján, három nappal a következő mérkőzés előtt, a vezetőség tudta nélkül utazott el a párizsi divathétre, a kirándulását képekkel is dokumentálta a közösségi médiában. Szofjan Amrabat nem jelent meg a Fiorentina keddi edzésén, mert így akarta kikényszeríteni, hogy klubja elengedje a Barcelonához. Nicolo Zaniolo – José Mourinho vezetőedző szerint – egész januárban azt hangoztatta, hogy a Roma mezét többé nem hajlandó felölteni, ugyanakkor több kecsegtető ajánlatot is elutasított, mert „a fejébe vette”, hogy a Milanban futballozik a jövőben, de amikor a piros-feketék ejtették, hajlandó lett volna aláírni a korábban érte 30 millió eurót ajánló Bournemouthnak, csakhogy addigra az angol klub már megvette helyette Hamed Traorét a Sassuolótól.

Íme, négy hír az elmúlt hetekből, mindegyik arról szól, hogy egy-egy játékos nem feltétlenül a vélt vagy valós szerződéses, illetve etikai normák szerint élt, és ezzel – nem biztos, hogy mindenki által osztott módon! – közvetve vagy közvetlenül, mérhető vagy nem számszerűsíthető kárt okozott, de legalábbis okozhatott klubjának. Hiszen például a Bayern Münchennek legalább nyolcmillió eurójába került, hogy a következő idényig biztosan pihenő Manuel Neuer pótlására megvegye Yann Sommert, míg a Roma az elvágyódó, de alighanem ostobasági világrekordot döntő Zaniolo árát visszaforgatva akarta megszerezni a Hakim Zijes, Dusan Tadics kettőst. Gnabry és a végül maradó Amrabat „csak” morális kárt okozott, amit ugyan nehéz számszerűsíteni, de a hatását sem szerencsés kézlegyintéssel elintézni. Természetesen a jelenség nem új keletű, hiszen már tavaly nyáron is akadt sztrájkkal fenyegetőző játékos (Robert Lewandowskinál ne menjünk messzebb), a hülyeségi versenyben pedig szoros a csata az Antwerp játékosaként Anderlecht-mezben közlekedő, a közösségi médiában pedig klubját trágár szavakkal illető, állítólagos Fradi-kiszemelt Didier Lamkel Zé, valamint az akkor még fehérvári futballista Budu Zivzivadze között, aki Újpest-dresszben vonult le a pályáról és ünnepeltette magát a lila-fehér táborral.

De mit tehet és mit nem egy játékos, meddig mehet el egy klub az ilyen esetek szankcionálásában? Németországban a kapuit újra megnyitó FC Hollywoodról boldog-boldogtalan elmondta a véleményét, és bár előkerültek játékospárti megjegyzések (akadt, aki Gnabryról megjegyezte, ha a sportigazgató emiatt őt minősíti amatőrnek, bizony, ölre ment volna vele), a többség inkább a klubbal értett egyet, sőt, adott esetben még kevesellte is a feddést. Abban például teljes az egyetértés, hogy ha Uli Hoeness vezeti még az egyesületet, nem húszperces „ejnye-bejnyével” jön ki az irodájából, hanem alsó hangon pénzbüntetéssel és „leüvöltött” fejjel. Hiszen a világbajnokságot követően minden német válogatott futballista megkapta a kellően hosszú szabadságát, illetve a feltöltődésre szolgáló időt, januártól viszont illik profin teljesíteni. Az pedig minősít, hogy a Bayern 2023-ban a háromból egy bajnokiját sem nyerte meg. A klubvezetők közül Markus Krösche, a frankfurtiak főnöke kért szót: „Természetesen meg kell adni a játékosoknak a megfelelő szabadságot, de a legfontosabb a futball és a felkészülés. Én sem lennék boldog, ha egy labdarúgóm ide-oda repkedne, miközben háromnaponta meccset játszunk.” Ezek után a legkevesebb, hogy Gnabry elfogadta a kritikát, a Bayernnél pedig bíznak abban, hogy az őszi leszúráshoz (azt a katasztrofális formája miatt kapta) hasonlóan erre is úgy reagál, hogy a következő kilenc tétmeccsen 12 pontot szerez a kanadai táblázaton.

Na de mi a helyzet Neuerrel, aki a vb-szabadságát töltötte, viszont egyértelműen balesetveszélyes programmal. Ha hihetünk (márpedig nincs okunk kételkedni) Torsten Fringsnek, a bajorok korábbi játékosának, az ő idejében (2004–2005) a Bayern többek között a síelést és a motorozást is tiltotta. Az egyre nagyobb futballpiaci versenyben aligha lettek enyhébbek a kritériumok. Arra pedig nem elegáns hivatkozni, hogy ennyi erővel az úttesten való átkelés, esetleg biciklizés közben is eltörhette volna a lábát. Lothar Matthäus, a Bayern legendája, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya egyértelműen állást foglalt a kérdésben: „Megértem, ha egy játékosnak szüksége van arra, hogy kitisztuljon a feje, emiatt kilép a megszokott életmódjából és szórakozik. Ugyanakkor szerintem gondatlanság, ha valaki egy távoli, nem feltétlenül biztonságos pályán síel.”

Amíg a németek ebben a kérdésben általában érzelmileg elfogultan nyilatkoznak, az egykori sportvezető (többek között volt szakállamtitkár, MLSZ-főtitkár), jelenleg egyetemi adjunktus és coach, Elbert Gábor kívülállóként foglalt állást. „Nagyban a kultúráktól függ, mit engednek meg egy szerződésnél és mit zárnak ki belőle – fejtegette a labdarúgásban Pakson és Pécsett is sok tapasztalatot gyűjtő szakember. – Ez olyan, mint a választás. Ha elindulsz rajta, utána ne fogd a szabályokra a vereséged, hiszen előre tudtad őket. Alku tárgya, mi kerül bele a megállapodásba és mi nem, de ha megkapod a végső verziót, csak rajtad múlik, hajlandó vagy-e elfogadni, vagy sem. Ha élvonalbeli futballista vagy Németországban, a német átlagnál jobban keresel, látszol a tévében, ismernek, viszont sok mindenről le kell mondanod. De vehetjük a teniszezőket is. Egész évben a repülőn, bőröndből élnek. Minden szerződésnél mérlegelni kell, de ha megvan, hogy elfogadod, utána nem lehet reklamálni. Amikor vezetőként a Barcelonánál vendégeskedtem, együtt vacsorázhattam Ronaldinhóval, mert oda rendelték a vezetők. Biztos nem az volt élete álma, hogy velem egyen, de ott volt a papír, tudta, ez a feladata, és szó nélkül jött. Én mindig is az intelligencia, tisztesség, tudás, munka négyesben hittem. Neuer is ebben nőtt fel, vele ezt nem kell megértetni, ő tizenöt éves korától ezt látta a Schalkéban, ezen szocializálódott, így biztosan tudja, miben hibázott.”

Elbert Gábor biztos benne, hogy minden klubnál létezik minőségbiztosítási rendszer, amelyben a folyamatokat és a lehetőségeket szabályozzák. Amit viszont nem lehet (de ha igen, akkor is hihetetlenül nehezen) szabályozni, az a kulturális különbségekből adódó eltérés. Hogy például a holland-marokkói Amrabat kultúrájában az anyával együtt sírnak és örülnek a meccsek után, és adott esetben a korábban említett sztrájk is belefér a normákba. Vagy, ahogyan Elbert elmondta, José Mourinhónak még az Internél töltött időszakában, 2009-ben a Bari elleni 1–1-es mérkőzésen problémája támadt a pályán csak lézengő, erőtlen Sulley Muntarival. Lecserélte, ujjal mutogatott rá, hogy mekkora béna, mire a kispadról szóltak neki, hogy elnézést, de az egész a ramadán (a 30 napos musz­lim böjt) miatt van. Adott esetben hiába nem értett egyet a böjtöléssel Mourinho, meglátásom szerint a vallási szokásokat illik tiszteletben tartani, és szerződésben nem illik szabályozni őket. A hithű protestánsnak például sohasem jut eszébe a Celtic csapatához igazolni, neki csak a Rangers létezik Skóciában...

De tágíthatjuk a kört. Vélhetően sokan vagyunk úgy, hogy van egy otthonunk, ahova azt és úgy engedünk be, akit és ahogyan mi szeretnénk. Akkor ezt egy klub ugyanígy megteheti. Azt enged be, aki elfogadja a szabályait. Ha pedig valaki megszegi, viselnie kell a következményeit. Hívják bár Neuernek, Gnabrynak, Zaniolónak vagy akárkinek. Reklamálni vagy – amint Zaniolo teszi – munkahelyi pszichoterrort emlegetni pedig nem elegáns. Hiszen a házirendet éppen a reklamáló szegte meg.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!