VÉGRE ÖTVEN SZÁZALÉK? Ne tessék már viccelődni, tisztelt NOB-vezetőség! Hogy arra lenne olyan büszke a nemzetközi olimpiai mozgalom, ami a párizsi játékokon szereplő női sportolók rég várt kiegyenlített részvételét jelentené? Akkor innen, a francia fővárosból üzenem, hogy tessék nyugodtan két százalékot – hagyjuk a matekot, hogy két ökölvívó nem két százalék, hiszen nyomatékban több is annál – azonnal levenni belőle, csak negyvennyolccal büszkélkedni, és nagyon-nagyon szégyenkezni amiatt a két bokszoló miatt, akiknek a nők között indulva semmi közük a biológiailag nőként született versenytársaikhoz. Mondhatjuk, hogy hagyjuk már azt az aprócska Y-t, ám ha ez jelen esetben egy kromoszómajelzés, akkor elnézést kérek, de nem tudok eltekinteni tőle!
Hogyan történhet meg ismét, hogy visszatérünk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság – szakemberek által is hibás irányvonalúnak tekintett – korábbi szabályozásához, ami tíz nanomol/literben maximalizálta a transzgender sportolók tesztoszteronszintjét? Erről minden tudományos értekezés bebizonyította, biológiai szempontból olyan magas érték, hogy egy született nő csak akkor tudna ilyet produkálni, ha szándékosan tömné magát tesztoszteronhormonnal. De akkor azonnal eltiltanák doppingolásért! Nem beszélve a pubertáskori, biológiailag megszerzett előnyökről, a pluszizomtömegről, a szabad szemmel is jól látható fizikai különbségről, a nagyobb, erősebb ízületekről, a lassú és gyors izomrostok közötti aránykülönbségről… Soroljam még? Nem vagyok élettani szakember, ezért most csak a nyilvánvaló különbségeket említem, ám ugyanezekbe kapaszkodott más nemzetközi szövetségek mellett a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA (World Aquatics ma már) is, vagy épp a Sebastian Coe vezette nemzetközi atlétikai szervezet (World Athletics) két éve meghozott szabályozása, amely a tudományos vizsgálatokat alapul véve kizárta a nők közül az ilyen „nőket”, épp az említett fizikai többletelőny miatt.
Na most itt, Párizsban azt magyarázzák a NOB legfőbb vezetői, hogy az a két bokszoló(nő?), akik miatt az egész sportvilágot megrázó, hatalmas botrány tört ki, vagyis az algériai Imané Helif és a tajvani Lin Jü-ting valójában nem transzgender sportoló, hanem az útlevelükben szereplő adat és ott a biológiai nőket definiálni hivatott F betű miatt, FEMALE, tehát nő. Vagyis megint egy betű, amely ezek szerint, most úgy fest, mindössze személyes deklaráció, önkép kérdése. Ugyanis a korábbi kvalifikációs szabályozás, a 2016-os és 2020-as, amire most a – felfüggesztett nemzetközi bokszszövetség, az IBA rendezésének hiányában az olimpiai ökölvívóversenyeket lebonyolító – NOB hivatkozik, állítólag nem kér ennél többet, csak azt: mi díszeleg a sportoló útlevelében. Arra hivatkoznak, hogy saját hazájukban nőként regisztrálták őket, ennyi nekik elég, abszolút figyelmen kívül hagyják, hogy az IBA által szervezett 2023-as világbajnokságon elvégzett teszt alapján kizárták őket a nők versenyéből.
Ma ezt úgy interpretálja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy az egy hirtelen jött és önkényes döntés volt az IBA főtitkára és sportigazgatója részéről egy nem megalapozott vizsgálat után, amit állítólag utólag hagytak jóvá. Nyilván mindennek, amit most látunk, semmi köze sem lehet a NOB és az orosz Umar Kremljov által vezetett, felfüggesztett IBA közti – utóbbi oldaláról súlyosan személyeskedő vádaskodásoktól sem mentes – vitához, ugye? Hm…
Szeretném azt hinni, hogy nincs, mert a nők sportjáért (is) hosszú évtizedek óta tenni akaró emberként jó lenne azt érzékelni végre, hogy a sportvilág legfőbb vezetői felmérik, mi forog kockán. Megértik, hogy ezeknek a döntéseknek valós, lánygyermekeink jövőbeni sportolására is óriási hatásuk van. Kérkednek az ötvenszázalékos részvételi aránnyal, ugyanakkor elkezdik „kiterjeszteni” a női kategóriát a biológiai alapelveken túlra – a diszkrimináció tilalmára hivatkozva. Na, de hol vannak, hová lesznek a biológiai nők sportszerű versenyzéshez fűződő jogai?
Emlékszem, a szöuli olimpián, nagyon régen, amikor versenyzőként indultam, a doppingteszteken túl még a versenyek megkezdése előtt szájnyálkahártya-minta alapján vett – mondjuk ki – szexvizsgálaton is át kellett esnünk, s csak azután jöhetett a zöld lámpa a női tornaversenyek rajtja előtt. Persze – mivel az egyik legszebb női csapatnak választották a magyar női tornászválogatottat az akkori olimpián – akár meg is sértődhettünk volna a feltételezésen és vizsgálaton, de eszünkbe sem jutott emberi és személyhez fűződő jogainkra hivatkozni, mert nyilvánvaló volt, hogy mi a felsőbb érdek.
Donna de Varonával, a kétszeres olimpiai bajnok amerikai úszónővel, az első amerikai női sporttelevízióssal és Ronald Reagan óta elismert elnöki sporttanácsadóval a minap publikáltunk a Nemzeti Sport felületein egy meglepően önkritikus és merész interjút. Ebben a sportágában tapasztalt jelenségek, különösen a Will Thomasként születő, ma Lia Thomasként élő és az amerikai egyetemi úszóbajnokságon, az NCAA-ben biológiai nőtársait rommá verő versenyző esetéről és az amerikai egyetemi sportvezetőség meghunyászkodásáról beszél a sportolónők jogaiért mindig kiálló világhírű sport- és médiaszemélyiség. Úgy látja, s ezt az interjúban ki is mondja, hogy a transzgenderlobbi szerinte foglyul ejtette a Biden-kormányzatot, az amerikai egyetemek vezetői pedig a központi költségvetési támogatások elvesztése miatti félelmükben nem mernek szembemenni a kormányzati politikával. Donna de Varona akkor azt mondta, ez hatalmas, globális veszély a nők sportjára nézve. S lám, itt vagyunk az olimpián, egy másik sportágban, és szomorú jóslata beigazolódni tetszik: a nők sportja, integritása nagy veszélyben van. Belső információkból úgy tudjuk, hogy Donna de Varona mint a Nemzetközi Fair Play Bizottság egyik tagja itt, Párizsban azért dolgozik, hogy az ökölvívók körüli botrány miatt a bizottság kiadjon egy, a biológiai nőket és a sportszerű versenyhez való jogukat védő közleményt, mert – állítólag belengette, hogy – különben lemond…
Jó lenne tudni, hogy sok-sok esztendővel a nők sportjának egyenjogúságáért folytatott harc elkezdése után szégyenkeztek-e vajon a döntéshozók most itt, Párizsban akkor, amikor az olasz Angela Carini negyvenhat (!) másodperc után a földre rogyva, sírva feladta a kilátástalan küzdelmet Imané Helif ellen, mert úgy érezte, rémálom, ami történik.
Szombaton Hámori Luca küzd Heliffel a négy közé jutásért. Luca szavait idézve: „Ha valaki a Földön megengedte neki, hogy itt lehessen, valahogyan be lett bizonyítva, hogy lány.”
Luca, mi tudjuk: „lányok” és magyar „menyecskék” között óriási a különbség, és őszintén hiszem, hogy a „menyecskéknél” a technika, az elszántság, a boksztudás mellett ott van az a többlet, a szív is, ami előrevisz majd téged a ringben. Egy egész ország és mi, nők, a világon mindenhol mögötted állunk és örömmel látnánk, ha bevinnél Helifnek egy akkora horgot, amekkorának a szele még a NOB vezetőit is meglegyinti!
Hajrá, Hámori Luca!
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
