Pigniczki Fanni a 12. helyen zárt a ritmikus gimnasztika selejtezőjében – nem lesz ott az egyéni döntőben a párizsi olimpián

CSISZTU ZSUZSA (Párizs)CSISZTU ZSUZSA (Párizs)
Vágólapra másolva!
2024.08.08. 13:51
Pigniczki Fanni két szer után a 12. helyen áll (Fotó: MTI)
Pigniczki Fanni jelentőset lépett előre a tokiói olimpiai huszadik helyéhez képest, hiszen a ritmikus gimnasztikázók selejtezőjében a 12. helyen zárt, de a hőn áhított tízes döntőbe nem tudta beverekedni magát.


Pigniczki Fanni világ- és Európa-bajnoki érmeit tekintve a magyar ritmikus gimnasztika élet legeredményesebb magyar versenyzője, nem beszélve arról, hogy a tavalyi, Csengtuban rendezett Egyetemi és Főiskolai Játékokon a magyar csapat három aranyérméből kettőt ő szerzett, ami páratlan teljesítmény. Eredményeinek köszönhetően új korszak köszöntött be a sportág hazai történetében.

Az MTK versenyzője már akkor is nagyot lépett előre a nemzetközi mezőnyben, amikor a Fráter Viktóriát idéző és Sydneyben záruló korszak után húsz évvel kijutott az előző, tokiói olimpiára, ahol a selejtezőben a 20. helyen zárt. Gelle Noémi és Deutsch-Lazsányi Erika (utóbbi nemzetközi bíróként pontoz is a párizsi olimpián) tanítványának karrierje azonban igazán a most záruló olimpiai ciklusban robbant be, és mind a szerenkénti rangsorolásban, mind az összetettben egyre előkelőbb pozíciókat követelt magának a rendkívül tömör nemzetközi mezőnyben.

A La Chapelle Arénában csütörtök reggel rajtoló 24 fős selejtezőben Pigniczki kilencedikként lépett a szőnyegre, és először karikával, egyik legjobb szerével kezdett. A 24 esztendős versenyző épp ezzel a szerrel ismételte meg Patocska Mária ötven évvel korábbi, 1973-as világbajnoki bronzérmét tavaly Valenciában, a világbajnokságon. Fanni az idei, májusi budapesti Európa-bajnokságon azonban még az elődökön is túltett azzal, hogy a sportág magyar történetében először Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett hazai közönség előtt labdával.

Az olimpiai selejtezőnap délelőtti programjában épp ez a két kéziszer várt a versenyzőkre, és Pigniczki karikával roppant látványos gyakorlatot mutatott be. Talán egyetlen apróbb nehézségi elemet nem adhattak meg a bírók a pontszámból következtetve, amúgy magabiztos, szép kezdéssel és 32.650 ponttal rajtolt, és az előkelő nyolcadik helyen várta a folytatást az első kör után.

A fordulót az élről a német Darija Varfolomejev(a) lendítette tovább, aki ékes példája a sportágon belüli zajló elképesztő migrációnak, még akkor is, ha ő nem a tipikus (orosz–ukrán háború miatt) oroszként amúgy bojkottált és ezért új hazát kereső versenyzők egyike. (Edzője az a fehérorosz Julia Jaskina, aki Sydneyben összetett ezüstérmes volt, vagyis a politikai kitaszítottság azért nem akadályozza a sportágon belüli tudásáramlást.)  A nyugat-szibériai Barnaulból származó tizennyolc éves versenyző hat éve döntött úgy, hogy német nagypapája után megpróbál bejelentkezni a német válogatottba, mivel az oroszba már akkor sem tűnt úgy, hogy beférne. A Baden-Württembergben élő felmenőre tekintettel megkapta a német állampolgárságot, és már azóta többször is nagyon hálás neki új hazája, hogy így döntött, hiszen jelenleg ő a sportág egyéni összetett világbajnoka, hatszoros vb-győztes és kétszeres Európa-bajnok, az olimpia egyik legnagyobb összetett esélyeseként érkezett Párizsba.

A második körben Pigniczki az egyik legdinamikusabb, a „Hit the Road Jack” című, a közönséget azonnal tapsra ösztökélő zenére koreografált gyakorlatával következett labdával, és nagyszerű gyakorlatot mutatott be, 32.600-zal folytatva a pontgyűjtést.

Az olimpián az egyéni versenyzőknek csak összetett verseny van, szerenkénti majd a jövő évi csengtui világjátékokon lesz – igen, elég fura sportági megosztás, de így van –, így a nagyon vágyott cél, az egyéni összetett döntőben való legjobb tízbe kerülés remélt, de ki nem mondott célja volt Pigniczkinek, aki két kéziszer után 65.250-nel a 12. helyen állt.

Varfolomejev viszont nagyot rontott második szerével a karikával (32.500), helyet biztosítva az olasz Raffaellinek, a bolgár Kaleinnek és az ukrán Onofricsuknak, s félidőnél 70.150-nel az olasz Raffaelli vezetett.

Pigniczki a délutáni sorozatban buzogánnyal folytatta, és két apróbb ejtés miatt itt nem kapott olyan erős pontszámot, mint az első két kéziszerével. A 30.450 szerencsére nem jelentett nagyobb visszaesést, mert több versenyzőnél is megjelentek nagyobb hibák a gyakorlatokban, így a magyar versenyző a 13. helyen várta az utolsó kört. Az élmezőny kicsit közben átrendeződött, az olasz Sofia Raffaeli 105.500-es összpontszámmal készülhetett a záró számra, közel kétpontos előnyben az ukrán Taszija Onofricsuk és még ennél is nagyobb biztonságban a bolgár Borijana Kalein előtt.

Pigniczki szalaggal érkezett a szőnyegre, arany ruhában, színes szalaggal, a záró szerhez méltó gyönyörű mezben és roppant dinamikus gyakorlattal, amit a zsűri 31.650-re értékelt, így Pigniczki Fanni összesítésben 127.350-del a 12. helyen, a döntős pozícióhoz bosszantóan közel járt.

A legjobbak versenyében nagy finist mutatott be a korábban rontó nagy esélyes német, Darija Varfolomejev, de ez csak arra volt neki elég, hogy az olasz Sofia Raffaeli mögé és a bolgár Borijana Kalein elé beférkőzzön.

Az egyéni összetett olimpiai bajnoki címről péntek délután döntenek a döntőbe jutó tíz legjobb versenyző között, ezenkívül a szakágban még az együttes kéziszercsapatok számára osztanak érmet, itt nincs magyar érdekeltség.

„Felszabadultnak éreztem magam, főleg a verseny vége felé annak ellenére, hogy voltak pontatlanságok a gyakorlatokban. Érdekes, hogy a karikával és a labdával voltam elégedetlenebb, pedig arra kaptam a magasabb pontokat. A buzogányba ugyan becsúszott egy kisebb hiba, de örültem, hogy a nagyobb dobások, amiktől korábban féltem, jól sikerültek. Ugyan ez már a második olimpián, de nincs két egyforma verseny, szóval hoztam tapasztalatokat Tokióból, viszont ma itt kellett a legjobbat megpróbálni kihozni magamból. Bíztam a legjobb tízben, de ahhoz sok mindennek kellett volna összeállnia” – mondta Pigniczki Fanni a Nemzeti Sportrádiónak a selejtező után.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik

Párizs 2024: jobban van az üzbég bokszedző, akinek ünneplés közben állt le a szíve

Olimpiai bajnok tanítványa szerint már jobban van Tulkin Kilicsev, az üzbég ökölvívók szövetségi kapitánya, akinek ünneplés közben állt le a szíve a párizsi ötkarikás játékokon, és újra kellett éleszteni.

 

„Köszönöm szépen azt a rengeteg segítséget az orvosoknak, amit az edzőm Franciaországban kapott. Már jobban érzi magát” – mondta Bahodir Jalolov kétszeres olimpiai bajnok üzbég ökölvívó az olimpia hivatalos oldalán, majd külön kiemelte a brit orvosi csapatot is, amely a leggyorsabban reagált ebben a váratlan szituációban, amivel valószínűleg megmentette Kilicsev életét.

Kilicsev múlt csütörtökön a férfiak 51 kilós döntője után a bemelegítőteremben ünnepelte Haszanboj Duszmatov győzelmét, amikor hirtelen összeesett, és megállt a szíve. A britek orvosi stábja egyből megkezdte a szívmasszázst, majd defibrillátor segítségével újraélesztette a szövetségi kapitányt.

Az üzbég szövetség hétfőn közösségi oldalán közölte: Kilicsev állapota stabil, egyúttal bizakodását fejezte ki, hogy hamarosan visszatérhet a szorító mellé.

Az üzbég bokszolók öt aranyéremmel térhettek haza a vasárnap zárult párizsi olimpiáról, mivel a férfiak 51, 57, 71, 92 és a +92 kilogrammos súlycsoportjában is az ő öklözőjük nyert.

 

Köszönjük többhetes figyelmüket!

Az Európa-bajnokságot követően a párizsi olimpia alatt is folyamatosan jelentkeztünk élő hírfolyamunkkal, ahol próbáltuk rendszeresen színes tartalmakkal szórakoztatni olvasóinkat, de a gyors eredményközlések, frappáns nyilatkozatok, csodálatos fotók sem maradtak el. Hírfolyamunk az ötkarikás játékok lezárultával véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak!

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJÁT IDE KATTINTVA NÉZHETI VISSZA!

 

Ezeket a képeket nehéz szavakkal leírni

 

Üdvrivalgás fogadta a hazatérő olimpikonokat

Több mint ezren ünnepelték a Puskás Aréna előtt az Aranygéppel hazatérő olimpikonjainkat, a magyar sportolók hat aranyat, hét ezüstöt és hat bronzot szereztek a párizsi olimpián.

Három hete indult az utazás. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren reggelente a megszokottnál is nagyobb volt a sürgés-forgás, a magyar olimpiai csapatot szállító gép folyamatosan ingázott Budapest és Párizs között. Miközben a többi utas a reggeli kávéját kortyolgatva törölgette a szemét, az élénkpiros szerelésben érkező sportolóink kicsattantak az energiától, izgatottan várták a felszállást. És nemcsak az ötkarikás újoncok, hanem a rutinos klasszisok is, elvégre az olimpia éppen attól különleges, hogy sohasem tudod, mire számíthatsz.

Mi sem tudtuk, de reménykedtünk a sikeres szereplésben, mert az elvégzett munka és a hároméves „csonka” ciklus eredményei alapján minden okunk megvolt rá.

Aztán fellobbant a láng, több mint két héten keresztül szoríthattunk a magyar sportolókért. Ahogy teltek a napok, az olimpiai járat kihasználtsága is változott, már nem Párizsba, hanem a francia fővárosból Budapestre kellett szállítania a küldöttség tagjait. A vasárnap esti záróünnepség után hétfő délután felszállt az Aranygép is, rajta csupa vidám utassal – és jelentős mennyiségű nemesfémmel. A biztonsági ellenőrzésnél természetesen az érmeket is át kellett világítani, olimpiai bajnok tekvandósunk, Márton Viviana gondosan külön dobozba helyezte az aranyát.

„Kellemes délutánt kívánunk a pilótafülkéből! Kérem, engedjétek meg, hogy a járat személyzete és minden magyar nevében tolmácsoljam gratulációnkat és köszönetünket a hihetetlen eredményeitekért, amelyeket magyar színekben elértetek az olimpián. Hatalmas megtiszteltetés a sok érem súlyától nehezített repülőt hazavezetni” – mondta a kapitány a felszállás előtt, s rögtönzött beszédét tapsvihar fogadta a fedélzeten, ahogy azt megtudtuk a Team Hungary oldalán megosztott videófelvételből.

Olimpikonjaink még a levegőben voltak, amikor a Puskás Szoborparkban már gyülekeztek a szurkolók, sőt, amikor megpillantották a gépet, integettek is a sportolóknak. A hangulatfelelősök, Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos kvízzel tesztelték az érdeklődők tudását, nem tudtak olyan nehezet kérdezni, amire ne tudták volna a választ a sportrajongók. Az úszástól a víváson át a kajak-kenuig terítékre kerültek a sikersportágak, a párizsi hősök mellett a múlt nagyjait is megidézték, a zenét pedig a férfi vízilabda-válogatott kedvenc lemezlovasa, DJ Szecsei szolgáltatta.

 

Időközben befutott a férfi kardcsapat legfiatalabb tagja, Rabb Krisztián, olimpiai ezüstérmével a nyakában boldogan osztogatta az aláírásokat a kordon túloldalán várakozóknak. Sokan a fák árnyékába húzódva igyekeztek elviselni a rekkenő hőséget, de amint bemondták, hogy a sportolói buszok már a Népligetben járnak, összegyűltek a színpad előtt a szurkolók.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár mellett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt és a szervezet főtitkára, Fábián László vezette fel a színpadra a delegációt, amelyet hatalmas üdvrivalgással köszöntött a közönség. A Freed from Desire szólt, a párizsi hősök virágcsokorral a kezükben integettek, a tömegben a magyar zászlók mellett ballagási lufikat is kiszúrtunk.

„A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam – kezdte bibliai idézettel beszédét Gyulay Zsolt, aki köszönetet mondott a sportolóknak, edzőiknek és a sportvezetőknek. – Olyan eredményt értünk el, amelyre méltán lehetünk büszkék, olimpikonjaink a határon innen és túl tizenötmillió magyarnak szereztek örömet. Döcögősen indult, de fantasztikusan ért véget az olimpia, többek között a Grand Palais-ban, az uszodában, a kajak-kenu pályán és a Versailles-i kastélyban is felejthetetlen pillanatokat éltünk át. Az elmúlt százhuszonnyolc évben mindig hoztunk aranyat a nyári olimpiáról, amikor részt vettünk rajta. Az éremtáblázaton és a ponttáblázaton elfoglalt helyezésünk mutatja, mennyire sikeres a magyar sport.”

A közönség segítségével külön szólították az érmeseket: a vezetéknevüket a műsorvezetők, a keresztnevüket a szurkolók mondták – vagyis inkább kiabálták. Olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőnk, Halász Bence köszöntésénél dobszólót is hallottunk, és az utolsó párizsi aranyérmünket szerző Gulyás Michelle-t is népes szurkolótábor éltette, alighanem ő volt a legfáradtabb a színpadon.
Végezetül az edzőket, orvosokat, gyúrókat, táplálkozási tanácsadókat és pszichológusokat, vagyis azokat a szakembereket ünnepelték, akik a háttérben segítették a sportolók párizsi felkészülését. Noha nem voltak reflektorfényben az elmúlt két és fél hétben, ők is ugyanolyan tapsot kaptak, mint a versenyzők, akik az ünnepélyes köszöntés után a szurkolókkal is találkoztak, beszélgettek.

A számok sohasem hazudnak. Hat arany, hét ezüst, hat bronz, vagyis 19 érem, 14. hely az éremtáblázaton. És ami mögötte van: emberfeletti teljesítmények, örömkönnyek, különleges történetek, emlékezetes pillanatok. Párizs tényleg megért egy misét.

 

Az olimpikonokkal együtt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is hazatért Párizsból, az ünnepélyes köszöntés után lapunknak összegezte a játékokat.

„Felemelő volt megélni az olimpiát – hangsúlyozta Schmidt Ádám. – Köszönettel tartozom minden sportolónak, az őket felkészítő szakembereknek, kluboknak, szövetségeknek, a sportot a nehéz időszakokban is támogató családoknak. Nagy büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban, mikor meglátták a Hungary-feliratot a pólónkon, tisztelettel és szeretettel közelítettek felénk. Ebből adódóan büszkék lehetünk arra, hogy van egy olyan szegmens, amelyben Európában a hatodik, a világon a tizennegyedik legsikeresebbek vagyunk. Sokatmondó, hogy a tizenkilenc érem mellett huszonkét pontszerző helyet szereztünk, egy érmet leszámítva megismételték a sportolók a tokiói teljesítményt, ami elismerésre ad okot.”

 
Schmidt Ádám: Büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban

 

 

Az olimpia kabalafigurája is búcsúzik

Sportrádió: Öt éve fogadtuk be a Márton ikreket – Márton Zsolt Krisztián

Hétfőn a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt Márton Zsolt Krisztián, a tekvandószövetség elnöke. A sportág első embere többek között arról beszélt, a Márton ikrek hogyan kerültek 2019-ben képbe Magyarországon, s nem ment el szó nélkül a sportág többi hazai tehetsége mellett sem.

 

„A kinti klubjuk edzője megkereste a magyar szövetséget, megkérdezték, indulhatnának-e a lányok magyar színekben. Akkor még nem látszott, hogy belőlük később olimpiai bajnok lehet, de az igen, hogy nagyon tehetségesek. Öt éve befogadtuk őket, azóta folyamatosan észrevehető volt rajtuk a fejlődés. Jó kapcsolat alakult ki a madridi klub és a magyar szövetség között” – mondta Márton Zsolt Krisztián a Márton ikrekről.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, mert sok fiatal, feltörekvő versenyzőnk van. Sokan vannak Vivianáék mögött, akik szeretnének kijutni. Érdemes megjegyezni, hogy ez hosszú évek folyamata, munkája volt” – tette hozzá a szövetség elnöke.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA hallgathatja meg!

 

Márton Viviana örömét a Moulin Rouge-ra vetítették

Párizsban az olimpiát számtalan egyéb „kísérőprogram”, rendezvény övezte, ezek közül az egyik a Parisienne Projections volt. A Getty Images fotóügynökség projektje, amelynek keretében minden versenynap legnagyobb hőstetteit és drámáit mutatták be képeiken városszerte, s múlt pénteki győzelmével Márton Viviana is bekerült a válogatásba.

 

Az alábbi fotót Hector Vivas készítette: a 18 éves Márton Viviana örömében nagyot üvölt az olimpiai döntő megnyerése után, s az erről készült fotót a világhírű mulató, a Moulin Rouge oldalfalára vetítették ki a döntő után.

Márton Viviana az ikonikus mulató falán (Fotó: Getty Images)

 

 

Igaza van Haliburtonnek?

Aranyérem Párizsban, ünneplés a Sziget Fesztiválon

Jazmin Felix-Hotham, az új-zélandi rögbicsapat tagjaként olimpiai bajnok lett Párizsban. Pihenésnek a budapesti Sziget Fesztivált választotta helyszínnek.

 

 

Párizs 2024: visszavonul a britek olimpiai bajnok műugrója

Bejelentette visszavonulását a britek ötszörös ötkarikás érmese, Thomas Daley, aki a párizsi olimpián ezüstérmet nyert szinkrontoronyugrásban.

 

A 30 éves sportoló Tokióban aranyérmes volt ebben a versenyszámban, valamint egyéniben a dobogó harmadik fokára is felállhatott. Korábban Londonban és Rióban is egy-egy bronzérmet nyert, így a párizsi játékokkal lett teljes az éremkollekciója.    

„Nagyon szürreálisnak tűnik ez az egész” – mondta Daley, majd hozzátette, nagyon ideges volt Párizsban, mivel tudta, hogy ez lesz az utolsó olimpiája, éppen ezért hatalmas volt rajta a nyomás, hogy jól szerepeljen.

„A torony tetején végül nagyon megható volt, tudva, hogy ez az utolsó versenyem. De egy ponton meg kell hoznom ezt a döntést, és most úgy tűnik, ez a megfelelő pillanat” – zárta gondolatait a British Vogue-nak Daley, aki négy világbajnoki és öt Európa-bajnoki címet nyert pályafutása során, előbbiből 2017-ben, utóbbiból 2021-ben egyet-egyet Budapesten.