Messi milliói – Moncz Attila publicisztikája

Hol kell meghúzni azt a határt, mi az, ami a nyilvánosságra tartozik, illetve mi az, amit legfeljebb a két félnek, illetve az őket felügyelő gazdasági, szakmai szervezeteknek kell tudniuk? Kell-e például mindenkinek megismernie, mennyit kapott a vasárnap megjelent cikkért az El Mundo újságírója, amelyben leleplezi Lionel Messi szerződésének anyagi részleteit? Vagy belenyugszunk abba, hogy a Barcelona argentin támadója négy idény alatt, 2017 és 2021 között 555 237 619 eurót kapott klubjától, míg az ezt nyilvánosságra hozó újságíró honoráriuma titokban marad? Pedig mindkettő a saját szakmájában a legjobbját próbálja meg nyújtani, mindkettő profitorientált cégnél dolgozik, tehát akár ugyanúgy is bánhatnánk mindkét adattal. Ha te beletúrsz az én pénztárcámba, akkor én is a tiédbe, vagy épp ellentétesen, senki sem bántja a másikat, és békésen megy minden a maga útján.

Ezek persze elsősorban erkölcsi határokat feszegető, kultúrköröktől erősen függő kérdések, mégis ezek jutottak először az eszembe, amikor megláttam, mit és hogyan szivárogtatott ki az említett spanyol lap. Ha az Egyesült Államokban élnék, egy pillanatig sem akadnék fenn, hiszen ott a kiemelt ligákban minden szerződés nyilvános, legyen szó az időtartamról, az összegről vagy a bónuszokról. Európában viszont az összegeket messze nem kezelik ennyire transzparens módon. Vagy szemlesütve elfordulnak, vagy előkerül a „sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom”, esetleg a „hírt nem kommentáljuk” formula, vagy semmiféle interakció sem történik a kérdező és a klub, illetve a játékos között.

Ebbe a világba „robbant bele” a Messi-ügy, ami persze sok szempontból sokaknál kiverte a biztosítékot. Ezzel ugye az argentin azonnal listavezető lett a legnagyobb sportszerződések terén, az összesített értéket nézve több mint 100 milliót ver az eddigi éllovasra, a Super Bowlra készülő irányítóra, Patrick Mahomesre, míg az éves átlag tekintetében bőven ráduplázott a korábbi listavezetőre, a bokszoló Canelo Álvarezre. Földi halandóknak ez már a felfoghatatlan kategória. És lehet, „békeidőkben” nem is lenne ez ekkora szenzáció, de egyrészt pandémia-időszak van, másrészt pedig a legújabb üzleti jelentés szerint a Barcelona adósságállománya 1.173 milliárd euró. Ilyen összeg láttán nem jó annak az optikája, ha azt lehet mondani, hogy Messi négyéves fizetése teszi ki a klub adósságának a felét. Számszakilag ez igaz, Messivel szemben viszont alighanem igazságtalan. Körülbelül annyira, mint a vezetők (sőt, a liga illetékesei) által azt szajkózni, hogy 1. a döbbenetes mínusz gyakorlatilag csak a koronavírusra vezethető vissza (ez már csak azért is hamis illúzió, mert a Covid miatt a klub forgalma „csak” 125.7 millió euróval csökkent, ez ugye az összes mínusz tizede...), 2. ha nem lenne járvány, akkor a Barca könnyedén kifizetné ezt az összeget.

Meglátásom szerint a Barcelona nem azért van akkora bajban, mert fejedelmi szerződéssel jutalmazta minden idők egyik legjobbjának szolgálatait, hanem azért, mert az elmúlt években felelőtlenül gazdálkodott, amibe persze beletartoztak a felelőtlenül megkötött szerződések is. Csak nem Messiét kell ebbe a kategóriába sorolni, mert ahogyan arra az egyik elnökjelölt, Joan Laporta, valamint egy elemző cég is rámutatott: az argentinnal kötött megállapodás minden aspektust figyelembe véve profitot termel a klubnak. Laporta csak annyit mondott, „…a Barca bevételének harmada Messihez köthető. Amit Messi sportszakmailag és érzelmileg generál, az pénzben megfizethetetlen”. Marc Ciria, a Diagonal Investments nevű pénzügyi cég alapítója viszont konkrétumokkal is szolgált: „Messi az alapja a Barcelona bevételeinek. Elemeztem, mennyi pénzt generál a klubnak, az összeg valahol 250 és 300 millió euró közötti. Ha a fizetése átlagosan évi 140 millió euró, akkor a Barcelonának évente legalább 100 milliós haszna van belőle.”

De még így is csak a számszerűsíthető részről beszélünk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ma már nem csupán a Barcelona, de Lionel Messi is önálló brand, azt pedig egyelőre senki sem tudja, hogyan működnek egymás nélkül. Közösen többek között tíz spanyol bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyertek, de azt egyelőre nem tudjuk, az argentin mire menne az FCB nélkül, mondjuk Párizsban vagy Manchesterben. A sportszakmai sikerek mellett a gazdasági függőség is nehezen tagadható, hiszen a szponzorok jelentős része évről évre az argentin sorsától teszi függővé a klubnak folyósított összeg mértékét, míg a hírverő meccseken a Messi nélküli Barca fellépti díja pontosan feleakkora, mint amikor a katalánok soraiban ott van az argentin szupersztár.

„Leo nélkül nem nyertünk volna ilyen sokat – mondta Laporta. – Gazdasági megtérülési hatása van. A neki fizetett pénz a klub költségvetésének 8.2 százalékát teszi ki. Ha Leo játszik, a jelenléte mindenkit győzelemre ösztönöz. Őt nem csupán a pénz hajtja. Meg kell találnunk a módját, hogy megtartsuk. Nem a pénzt helyezi előtérbe, ha maradni akar, ő is segít megoldani a helyzetet. A történelem legjobbjának a klub lehetőségeihez képest a legjobb ajánlatot kell tennünk.”

A márciusra tolt elnökválasztás két fő esélyese, Laporta, valamint Víctor Font Messi megtartásának ígéretével kampányol, viszont a pénzügyeket mindkettőnek rendbe kell tennie. Nem normális, hogy egy klub kiadásainak több mint 70 százalékát a személyi jellegű kifizetések teszik ki (jellemző, hogy a szerződések újrastrukturálásával – értsd: későbbre tolásával – 172 millió eurót nyert rövid távon a Barca), hogy az adósságból 730.6 millió euró rövid távon lejáró összeg, amelynek sorsáról tárgyalni kell a hitelezőkkel, elsősorban a bankokkal és más egyesületekkel. Bizony, a riválisok is eléggé „sárosak” a Barcelonával szemben, a kimutatások szerint csaknem 200 millió euróval.

Ennek kapcsán jön a képbe az előző néhány vezetőség hibafesztiválja, elsősorban persze a Josep Maria Barto­meu irányította leköszönő elnökségé. (A presidente már nincs hivatalában, Carles Tusquets megbízott elnökként viszi a klubot a választásokig.) Az erősen túlzó játékosfizetésekről már esett szó, de az átigazolási piacon elszórt milliók mellett sem lehet szó nélkül elmenni. A Barca a világon egyedüli klubként már három futballistáért is 100 millió eurós összeget adott ki, ami nem lenne baj, ha a kiválasztottak Kylian Mbappé szintjén teljesítettek volna, de az elmúlt három idényben a Philippe Coutinho, Antoine Griezmann, Ousmane Dembélé trió összesen nem nyújtott annyit, mint a PSG csatára. Coutinho speciel annyira nem illett a képbe, hogy kölcsönadták a Bayern Münchennek, amellyel aztán Bajnokok Ligáját nyert, többek között a Barca 8–2-es elgázolásának köszönhetően. Ez persze felvet szakmai kérdéseket is, de ezt nehéz egy olyan klubon számonkérni, amely úgy váltogatja a szakmai igazgatóit, mint Maurizio Zamparini, a Palermo legendás elnöke az edzőit. És hogy a gazdasági káoszra ne csupán a játékospiacról hozzak példát: a Barcelona az év első felére 56 millió eurós jegybevételt tervezett, ami úgy teljesíthető, ha februártól legalább 25, májustól 50 százalékos kihasználtsággal működik a Camp Nou. Minimum bátor vállalás volt a járványtól egyik legjobban sújtott országban.

Így azért Messi fizetésére kenni az anyagi gondokat nem elegáns. Úgy különösen nem, hogy a pénzt neki megadó Barto­meutól az utódjelöltekig mindenki elismeri, az argentin megérdemli az összeget. Csak ez már nem része az össznépi kommunikációnak. Ahogyan az sem, hogy a ligától a riválisokig mindenki kiemelt figyelemmel követi a barcelonai eseményeket. A liga azért, mert Messi esetleges távozása a szponzori és televíziós jogdíjakra is hatással lesz, a vetélytársak pedig azért, mert egy Leo nélküli Barca sokkal könnyebben sebezhető, netán megelőzhető.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!