ALAPVONAL. Valóban törvényszerű-e a hanyatlás, és ha igen, akkor tartós és visszafordíthatatlan-e? Ha pedig szintén igen, megengedheti-e a kézilabda, amely a harmadik évezred sportágaként címkézi magát, és ezt nem is ok nélkül teszi, hogy öncsonkítás útján veszítsen a látványosságából, a mutatvány jellegéből, a vonzerejéből?

ALAPVONAL. Elsősorban nekik, miattuk, az éledező bosszúvágy miatt írom ezt a cikket. Mindenkit arra kérve, ne akarjon elégtételt venni. Mert ma már nincs kin, nincs kiért, nincs miért. Semmit sem nyerhetünk vele, de nagyon sokat veszíthetünk. Amúgy meg a mohácsi csatáért sem pofozzuk halomra a törököket.

ALAPVONAL. Augusztus 27-én kezdődik Splitben az Eb, Märcz ennek kapcsán mondta, hogy húsz jelölt neve már ott van a fejében. A kérdés csak az, ennek mekkora jelentősége lesz. Hiszen bármely szövetségi kapitány, sportágtól és nemzettől függetlenül, alapesetben csupán arról határozhat, hogy adott szituációban feláll a kispadról. De hogy meddig ül, ülhet rajta, az nem tőle függ. Märcz azzal, hogy nem mondott le, a neki rendelt hatáskörrel nem élt; innentől az elnökség dönt.

ALAPVONAL. A gyengébb nem egyre erősödött. Már nem csak lányos apukák tűntek fel a kispadokon, nem kizárólag tehetségtelen úszók váltottak pótcselekvésként a pólóra, a tribün »háztáji« jellege is megszűnt. Olyannyira, hogy a szombati döntőben – de már kedden, az ausztrálok ellen, a négy közé jutásért – is telt ház, hatezer néző, sőt szurkoló biztatta a csapatot, és senkit nem láttam perecért rohangálni.

ALAPVONAL. Mindez azonban kevés lett volna. Nem vitás, hogy az egyértelműen esélytelenebb, gyengébb félnek erőn felüli, rendkívüli teljesítménnyel kell kirukkolnia, szellemi, lelki, fizikai csúcson kell járnia – de mindez még csak a csoda szükséges, ám nem elégséges feltétele. Dávid emberfeletti diadalához Góliát »emberalatti« produkciója is társul.

ALAPVONAL. Az ezernyi szórakoztató történet mellett a kötet mégsem gegparádé. Sokkal, de sokkal több annál. Ebben az értékzavaros, harsány kisebbségek által tematizált világban különösen. Csendes, eszköztelen, nem érzelgős, de érzelmes kiállás állandó értékek mellett.

ALAPVONAL. Mi választunk térfelet, és mi is kezdünk. Ettől persze még sokszor hibázunk, teljesítünk gyengébben. Mint az a sportoló, aki ezért alkalomadtán megorrol ránk. Ami nála egy pontatlan passz, az nálunk egy pontatlan jelző; ami nála egy kihagyott ziccer, az nálunk egy elbaltázott mondat vagy kérdés.

„Meg sem kell fogadnunk, hogy Szőke Istvánt soha nem feledjük el, ez olyan természetes, mint az, hogy felkel a nap.”

Az életműdíjas Salánki Miklós sokszor álmodik arról, közeleg a lapzárta, és fél oldal még üres.

ALAPVONAL. Elsősorban azonban nem Rapport Richárdnak kellene tisztáznia a viszonyát a magyar sakkozáshoz, hanem Magyarországnak. Ha fontos nekünk a sakk, tartsuk meg legnagyobb értékünket, talán még nem késő. Ha nem fontos, értsük meg, hogy kinőtt minket, ne bánjuk, ne bántsuk, hadd menjen!

ALAPVONAL. Az idén is kalkulálható, ha nem is három, hanem kettő, a végletekig feszült, fordulatos összecsapás, a teljes kézilabdás év méltó lezárása, csúcsra járatása. Általában ez a fő érv mindenféle playoff, ráadás mellett. Az ellenérv pedig úgy szól, hogy mesterségesen gerjesztett izgalom ez, olyan, mintha a maratoni futás mezőnyét 42 kilométerhez érve arra köteleznék, várják be egymást, aztán az utolsó, nem egészen kétszáz méternek veselkedjenek neki egyszerre, hadd szórakozzon a nép.

ALAPVONAL. Itt van ellenben ma délután az MTK–Debrecen és a Puskás Akadémia–Honvéd kettős párviadal. A Honvéd előnye két pont, az MTK-é a semmiből visszatért remény és a nyerhetőbb mérkőzés. Akárhogy is, egyiküknek alá kell szállnia.

ALAPVONAL. A „hősi”, a „hősies” napjaink sportjának is gyakori és kedvelt jelzője, és a sport természetszerű igazságosságából eredően elsősorban a „Hektórok” küzdelmének, sikerének vagy akár elbukásának leírására szolgál. Most azonban, ünnep lévén, maradjunk a kilátástalan helyzetből kivívott győzelmeknél, ha úgy tetszik, a „feltámadásoknál”. Amelyeket persze – mert a kontraszt ettől az, ami – meg kell előzniük a „nagypéntekeknek”.

ALAPVONAL. Ezúttal is beérném ennyivel. Gesztusokkal. Az összetartozás jeleivel. Meggyőződésem, hogy az elsőt követné a többi. Lenn, a jégen eközben ádáz küzdelem zajlana a »nincsen megalkuvás« jegyében, mert a magyar és a székely virtus is ezt feltételezi, de az alattomosság, a szándékos károkozás lehetősége éppen úgy kizárt lenne, mint a puszta feltételezése.

ALAPVONAL. Tokiói és pekingi olimpiai diadalaink éppen attól különlegesek, hogy sokkal többek sportsikernél; Szilágyi Áron, Lőrincz Tamás vagy a rövid pályás gyorskorcsolyázás anomáliáin elképesztő önmérséklettel és méltósággal túllépő Liu testvérek elsősorban emberi minőségükben alkottak maradandót.

ALAPVONAL. Igazat kell adnunk Sir Alex Fergusonnak, aki az UEFA nagyköveteként a témában rendezett közelmúltbeli konferencián kijelentette: »Nincs ennek olyan nagy jelentősége, amennyit tulajdonítunk neki. Amelyik csapat támadófocit játszik, az akár otthon van, akár idegenben, sok gólt fog szerezni.«

ALAPVONAL. Február 24-én két éven belül másodszor ébredt olyan napra Európa, amelyről joggal hittük, hogy sohasem köszönt már ránk. Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Az önálló gondolkodásra egyre ritkábban kapható sportvezetők újabb megoldhatatlan feladatba ütköztek.

ALAPVONAL. E publicisztika attól válna teljessé, ha zárásként megoldással, legalábbis megoldási javaslattal szolgálhatnék, de erre kísérletet sem teszek. Jelenleg az egész világ bénultan szemléli a fejleményeket. Legfeljebb annyit írhatok, remélem, a magyar klubok a következő napokban nem elsősorban munkavállalóként tekintenek ukrán sportolóikra.

ALAPVONAL. Szögezzük le, nekünk is megvannak a magunk Nenadicsai, Herremei, még ha kevésbé is kitárulkozók. Mert mifelénk az ilyesmi nem szokás. Ellenben egyre többen lesznek, akik kimondva-kimondatlanul leginkább annyit látnak a kézilabdában, a sportban, hogy jól, sőt pazarul meg lehet élni belőle.

ALAPVONAL. A ma 75 esztendős Szőke Istvánnak tizenhárom fellépés adatott meg a nemzeti mezben. A képességeihez mérten érthetetlenül kevés, de 27 évesen kikezelhetetlenül makacs lábsérülés kínozta, ráadásul kegyvesztett lett az új Fradi-edzőnél, Dalnoki Jenőnél.