Kis Gergő és Gyurta Gergely döntős 800 m gyorson

Vágólapra másolva!
2010.08.12. 11:53
null
Kis Gergő harmadik helyen jutott döntőbe 800 gyorson (Fotó: Czagány Balázs)
Csütörtök délelőtt négy szám előfutamos küzdelmeivel folytatódott a budapesti úszó Európa-bajnokság. A magyarokat érintő legfontosabb számokban senki sem okozott csalódást: Kis Gergő és Gyurta Gergely azonnal döntőbe jutott 800 m gyorson, míg Dara Eszter 100 m pillangón, Takács Krisztián és Kozma Dominik 100 m gyorson jutott be a középdöntőbe.

NŐI 200 M MELL

Bár négyen próbálkoztak, egyik magyar versenyző sem jutott be a középdöntőbe a női 200 méteres mellúszásban. Igaz, az erőviszonyokat figyelembe véve erre egyiküknek sem volt reális esélye. Az első előfutamban mindössze hárman indultak el, Bor Katalin 2:36.89, míg Bucz Eszter 2:37.11 percet ért el, mindketten idei legjobb eredményüket úszták.

Nem úgy a második előfutam két magyar szereplője, akik elmaradtak tőlük, valamint legjobbjuktól egyaránt. Kovács Réka 2:37.35-tel az ötödik, míg Böszörményi Borbála 2:38.02-vel a hetedik helyen végzett futamában. A legjobb idővel (2:26.43) a dán Rikke Möller Pedersen jutott be a középdöntőbe. Bor végül a 24., Bucz a 27., Kovács a 28., míg Böszörményi a 30. helyen végzett.

FÉRFI 100 M GYORS

Két magyar jutott be a középdöntőbe férfi 100 méter gyorson. A kilenc előfutamból Keresztes Mátyás első magyarként a negyedik előfutamba kapott besorolást, és futamában a nyolcadik helyen végzett 51.59 másodperccel. Következett a mieink közül Makány Balázs, aki fél távnál a nyolcadik helyen fordult, végül 50.17-tel bejött a második helyre, azonban nem tudott ötven másodperc alá menni, így ez is kevésnek bizonyult számára a továbbjutáshoz.

Takács Krisztián futamában többek között Paul Biedermann is visszalépett, a magyar 49.91 másodperccel a negyedik helyen ért célba. Pályafutása során először úszott Takács ötven másodperc alatt, jó formában van. Az utolsó előfutamban Kozma Dominik a harmadik helyen végzett és a hetediken zárt, de 49.79-cel így is a legjobb magyar lett.

Kozma a 17., Takács a 18. helyen végzett, de az országkvóta miatt – egy nemzetet a középdöntőtől már csak ketten képviselhetnek – bekerültek a  középdöntőbe. Makány 24., Keresztes 52. lett, a legjobb idővel az orosz Jevgenyij Lagunov (48.50) lépett tovább.

NŐI 100 M PILLANGÓ

A nők 100 méteres pillangóúszó számában Dara Eszter révén egyetlen magyar versenyző jutott be a középdöntőbe. A hat előfutam közül az első kettőben nem volt magyar úszó, nem úgy a harmadikban, amelyben egyszerre mindjárt kettőért is szoríthattunk. Bordás Beatrix 1:01.08 perccel a negyedik, míg Kiss Adél 1:03.98-cal a nyolcadik helyen végzett. Előbbi megközelítette, utóbbi messze elmaradt legjobb idejétől.

Az ötödik előfutamban is két magyar tempózott: Dara Eszter egy percen belülre kerülve, idei legjobbjával, 59.30 másodperccel a negyedik, míg Tompa Orsolya 1:00.50 perccel a nyolcadik helyen zárt. Dara a 11. helyen végzett az összesített időeredmények alapján, Tompa a 20., Bordás a 24., míg Kiss a 41. helyen zárt. A legjobb idővel (57.89 mp) a svéd Therese Alshammar jutott tovább.

FÉRFI 800 M GYORS

 A CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁNI PROGRAM
17.00: középdöntők és döntők (vastag betűvel a döntők)
női 800 m gyors
női 200 m vegyes (Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn)
férfi 100 m gyors
női 100 m pillangó
férfi 200 m mell (Gyurta Dániel, Molnár Ákos)
női 100 m hát
férfi 200 m pillangó

női 200 m mell
férfi 50 m hát
női 4x200 m gyorsváltó
(Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka Verrasztó Evelyn)

Kis Gergő és Gyurta Gergely is bejutott a férfi 800 méteres gyorsúszás döntőjébe. Kis a második előfutamba kapott besorolást, és taktikus versenyzéssel biztos győzelmet aratott. A szám egyik favoritjával, az olasz Federico Colbertaldóval ment el, egy ideig a második-harmadik helyen jöttek, de fél távnál már utóbbi az első, a magyar fiú a második helyen fordult. Aztán Kis 650 méternél begyújtotta a rakétákat, és úgy hagyta ott az olaszt, mintha a rivális léket kapott volna. Kis végül imponáló magabiztossággal, két testhosszal nyerte meg a futamot az Európa-bajnoki csúcstartó előtt, és harmadikként kvalifikálta magát a fináléba.

Gyurta Gergely életében először tudott ezen a távon nyolc perc alá kerülni (7:59.13), ez mindjárt döntős részvételt jelentett számára, méghozzá a hetedik helyen jutott tovább. A fiatalabb Gyurta fivér jól osztotta be az erejét, a középmezőnyben úszva olasz riválisai után ment, aztán 500 méter megtételét követően sorra hagyta el őket, az utolsó százra már másodikként fordult. Remekül jött, de a korábban nagy előnyre szert tevő feröeri Pál Joensent nem tudta befogni, elégedetlen azonban így sem lehetett: megvan a döntős részvétel. A fináléba a német Christian Kubusch került be a legjobb (7:53.93 perc) idővel.

A nők 4x200 méteres gyorsváltójában az előzetes tervekkel ellentétben nem rendeztek előfutamot, mivel nyolcan neveztek, rögtön a döntőre kerül sor. 

Kormos Villőnek és Mátyás Melindának sem sikerült bekerülnie a női toronyugrók tizenkettes döntőjébe. Előbbi a 13., míg utóbbi a 15. helyen végzett a selejtezőben.

 NYILATKOZATOK
„Sikerült jól kipihennem magam, s túljutottam az ezerötszáz kudarcán – nyilatkozta Gyurta Gergely a Magyar Televíziónak. – Nem úgy sikerült a tegnapi versenyem, ahogyan szerettem volna. Nem a helyezés, a hetedik hely csalódás számomra, hanem az időeredményem. De ma bizonyítani tudtam nyolcszázon, hogy jó formában vagyok. Futamomban második lettem, ami így esetemben szenzációs. A feröeri messze volt tőlem, őt nem láttam, ezért az olaszokhoz viszonyítottam magam. Nagyon jólesett az úszás, a hetedik helyemmel nyolcszázon is elégedett lennék.”
 
„Körülbelül ilyen időket beszéltem meg az edzőmmel a futam előtt, jól éreztem magam a verseny alatt – mondta Kis Gergő a Magyar Televíziónak. – Az utolsó kétszázon kipróbáltam magam, mit tudhatok a döntőben, elmentem Colbertaldótól. S azt sem engedhetem meg magamnak, hogy magyar közönség előtt ne nyerjek futamot.”
ÚSZÓ EB  
FÉRFI 800 M GYORS, A DÖNTŐ MEZŐNYE  
1. Christian Kubusch (német) 7:53.93 perc
2. Sébastien Rouault (francia) 7:54.30
3. Kis Gergő 7:55.87
4. Pál Joensen (feröeri) 7:56.55
5. Federico Colbertaldo (olasz) 7:58.32
6. Mads Glaesner (dán) 7:58.50
7. Gyurta Gergely 7:59.13
8. Samuel Pizzetti (olasz) 8:00.10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik