Úszó Eb: Kis Gergő és Gyurta Gergely is döntős férfi 800 m gyorson

Vágólapra másolva!
2010.08.12. 11:06
Kis Gergő és Gyurta Gergely is bejutott a férfi 800 méteres gyorsúszás döntőjébe a budapesti Európa-bajnokságon.

Kis Gergő a második előfutamba kapott besorolást, és taktikus versenyzéssel biztos győzelmet aratott. A szám egyik favoritjával, az olasz Federico Colbertaldóval ment el, egy ideig a második-harmadik helyen jöttek, de fél távnál már utóbbi az első, a magyar fiú a második helyen fordult. Aztán Kis 650 méternél begyújtotta a rakétákat, és úgy hagyta ott az olaszt, mintha a rivális léket kapott volna. Kis végül imponáló magabiztossággal, két testhosszal nyerte meg a futamot az Európa-bajnoki csúcstartó előtt, és harmadikként kvalifikálta magát a fináléba.

Gyurta Gergely életében először tudott ezen a távon nyolc perc alá kerülni (7:59.13), ez mindjárt döntős részvételt jelentett számára, méghozzá a hetedik helyen jutott tovább. A fiatalabb Gyurta fivér jól osztotta be az erejét, a középmezőnyben úszva olasz riválisai után ment, aztán 500 méter megtételét követően sorra hagyta el őket, az utolsó százra már másodikként fordult. Remekül jött, de a korábban nagy előnyre szert tevő feröeri Pál Joensent nem tudta befogni, elégedetlen azonban így sem lehetett: megvan a döntős részvétel.

A döntőbe a német Christian Kubusch került be a legjobb (7:53.93 perc) idővel.

ÚSZÓ EB  
FÉRFI 800 M GYORS, A DÖNTŐ MEZŐNYE  
1. Christian Kubusch (német) 7:53.93 perc
2. Sébastien Rouault (francia) 7:54.30
3. Kis Gergő 7:55.87
4. Pál Joensen (feröeri) 7:56.55
5. Federico Colbertaldo (olasz) 7:58.32
6. Mads Glaesner (dán) 7:58.50
7. Gyurta Gergely 7:59.13
8. Samuel Pizzetti (olasz) 8:00.10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik