Amerika határok nélkül – Moncz Attila publicisztikája

Jóllehet a világ igazából csak a kétezres években figyelt fel amerikai kiemelt csapatsportok terjeszkedésére, a jelenség lassan a századik születésnapját ünnepli. Az NFL jogelődje, az Amerikai Futball-liga (AFL) ugyanis már 1926. november 8-án megrendezte az első mérkőzését az Egyesült Államok határain kívül: a New York Yankees (nem elírás, 1926 és 1929 között nem csupán a baseballban létezett ilyen csapat!) Torontóban mért 28–0-s csapást a Los Angeles Wildcats még abban az évben meg is szűnő együttesére. A jégkorongozók (NHL) egy Londonban 1938-ban lebonyolított Detroit Red Wings–Montreal Canadiens meccsel „megcsípték” a képzeletbeli ezüstérmet, a kosarasok (NBA) vitték el a bronzot az 1990-es, Tokióban játszott Phoe­nix Suns–Utah Jazz (119–96) összecsapással (bár korábban már tartottak meghívásos mérkőzéseket az USA-n kívül, az elsőt 1978-ban Tel-Avivban), míg a baseball (MLB) először 1996-ban merészkedett „idegenbe”, amikor a San Diego Padres és a New York Mets a mexikói Monterreyben randevúzott.

Ma már a major ligák nemzetközi sorozatai szinte önálló iparággá nőtték ki magukat. Nem is annyira a valóságtól elrugaszkodott darabszám a lényeg, hanem a piacszerzés. Az, hogy még több fogyasztót lehessen bevonni a kimondottan gazdasági alapokon fekvő ligákba, hogy még drágábban lehessen eladni a médiajogokat, hogy még nagyobb jegybevételre lehessen szert tenni, illetve hogy minél nagyobb hasznot lehessen húzni az értéktárgy-kereskedelemből, a merchandisingból. Belegondolni is félelmetes, milyen elemzések születnek, mielőtt az egyik nagy liga dönt arról, milyen külterületre látogat el legközelebb. Az alapvető társadalmi és gazdasági jellemzőkön túl vizsgálják például az adott térségben a bankkártyaforgalmat is, amiből a szurkolók fogyasztási potenciáljával kapcsolatos következményeket vonnak le. Hogy ki hányszor jár sport­eseményre, mennyit költ jegyre vagy csecsebecsére, nota bene mennyit fogyaszt a sportlétesítmények környékén lévő vendéglátóipari egységekben.

Csak ezen adatok birtokában döntenek – általában helyesen. Mark Tatum, az NBA komisszárhelyettese ezzel kapcsolatban így fogalmazott a Reutersnek: „Pénzügyi adatokat nem hozunk nyilvánosságra, de annyit elmondhatok, hogy az elmúlt évtizedben évente körülbelül tizenöt százalékkal növekedtünk, és azt várjuk, hogy a következő esztendőben a nemzetközi piacon további húszszázalékos emelkedést érünk el.” A liga a most futó idényben két külhoni mérkőzést rendezett, Mexikóvárosban, illetve Párizsban, de utóbbi helyszínre már 2025-re is kaphatók a jegyek az nba.com oldalon keresztül. Ha kicsit növelnek a tempón, már az évtized végére eljuthat az NBA 250 külföldi mérkőzésig, úgy, hogy az első 45 évben csak alig 210 jött össze. A folyamatos terjeszkedést segítheti, hogy a parketten egyre inkább megfigyelhető a nemzetközi dominancia, az alapszakaszban a legutóbbi öt alkalommal nem amerikai játékos lett a legértékesebb (a görög Janisz Adetokunbo és a szerb Nikola Jokics kétszer, a kameruni Joel Embiid egyszer nyert), az előző két alkalommal úgy, hogy a dobogón is csak légiósok álltak.

A külföldi játékosok térhódítása az NHL-ben sokkal ismertebb, aligha véletlen, hogy ott a jól ismert piacok (az élén Svédországgal) mellett már egzotikus kalandokra is vállalkoztak. Bár az is igaz, a négy kiemelt liga közül gazdaságilag a jégkorongozóké a legkevésbé hatékony… Ettől még tavaly az NHL vállalta, hogy két bemutató mérkőzés erejéig ellátogat Ausztráliába is. Azért akinek Melbourne-ről és a Rod Laver Arenáról elsőre a hoki jut eszébe, annak elismerésem… Ettől függetlenül az Arizona Coyotes és a Los Angeles Kings kétszer is megtöltötte a létesítményt. „Nagyra törő terv volt, mert először próbálkoztunk új piacon, Ausztráliában. Svédország már bevált és eredményes piacunk. Itt már az új nagyságrend volt a cél. Sikerrel jártunk” – jelentette ki Lynn White, az NHL nemzetközi ügyekért felelős alelnöke. Ausztrália be is került a liga hosszú távú céljai közé – egy másik egzotikummal, Mexikóval egyetemben.

Mondjuk utóbbival kapcsolatban a másik három ligától érdemes tapasztalatokat szerezni, hiszen az MLB, a NBA és az NFL már volt ott. Igaz, utóbbi esetében ez nem is csoda, hiszen manapság az amerikai futballt bárhol el lehet adni. Az NFL 2016-ban járt ott először, és bár biztos, hogy nem Mexikó lesz az első számú külföldi bázis, a közép-amerikai ország Ausztrália, Brazília, Franciaország, Ghána és a két európai nagyhatalom, Nagy-Britannia, valamint Németország mellett biztosan a porondon marad. Utóbbi kettő vetélkedik az „egyes számú” pozícióért. Az angolok 2007 óta tartó folyamatos jelenléttel indokolhatják igényüket (és mindegy, hogy a Wembley-ben, Twickenhamben vagy a Tottenham új arénájában rendezték a meccset, tele voltak a lelátók), a németek pedig a 2022-ben a ligával kötött négyéves szerződésükkel meg a hihetetlen nézettséggel. Az NFL Networkön tavaly november 5-én Münchenből sugárzott Miami Dolphins–Kansas City Chiefs találkozó volt ugyanis minden idők legnézettebb nemzetközi mérkőzése. Az nem kérdés, hogy a liga valóra váltja következő tervét, és 2025-től idényenként legalább nyolc csatát rendez külföldön. Csak az a kérdés, hogy miképp tesz igazságot a nagy túljelentkezésben.

Az NFL-ben érintett „légiósok” közül London egyre jobban megveti a lábát az MLB-ben is. 2019-ben a Boston Rex Sox és a „rendes” New York Yankees játszotta itt az első európai MLB-alapszakasz-mérkőzést, az idén a Philadelphia Phillies és a New York Mets vizitál itt, a felek pedig hangsúlyozottan nem csupán „holnapig” terveznek. „Az MLB-vel a hosszú távú partnerségünk ambiciózus, magában foglalja az alapszakaszmeccseket, valamint olyan programot, amelynek célja, hogy növelje a baseballt néző, baseballozó londoniak számát. Emellett az ilyen alkalmak fantasztikus lehetőséget adnak arra, hogy a London Stadiumot mint multifunkcionális helyszínt, valamint a főváros fantasztikus értékeit bemutassuk” – mondta Sadiq Khan, London főpolgármestere.

Jövőre pedig már következik Párizs is, ami annyiban meglepő, hogy azért a baseball eddig jobbára a kulturális kötődésben rejlő lehetőségeket igyekezett kihasználni, mostanra viszont rájött, ez már globális biznisz, és nem csupán ott lehet pénzt termelni, ahol a sportágnak megvannak a gyökerei. Bár ha egyszer úgy állnak a csillagok, hogy a befogadó ország ismeri a baseballt, gazdaságilag is rendben van, ráadásul még szupersztárja is akad, akkor elképesztő lesz a „kaszálás”. Ebből már az idei MLB-rajton is kaphatunk kis ízelítőt. Szöulban nyitja az évadot a San Diego Padres és a Los Angeles Dodgers, utóbbi soraiban ott lesz az MVP, Otani Sohej. A kasszasiker garantálható, de ha ezt a meccset egy országgal arrébb, Otani hazájába, Japánba viszik, ép ésszel felfoghatatlan lenne a bevétel. Talán nem túlzás: Otani otthon nagyobb sztár, mint Lionel Messi Argentínában. Ott ő a nemzeti kincs, a gazdasági háttér meg összehasonlíthatatlan, ugyebár.

És innen tényleg már csak egy lépés a teljes globalizáció. Az amerikai ligák hivatalosan egyelőre csak a franchise-ok számának országon belüli bővítéssel foglalkoznak (Las Vegas és Seattle például nagyon jó eséllyel indul az NBA-nél), de a gazdasági adatok ismeretében az első „külhoni” csapat már a húszas években megérkezhet valamelyik major ligába. És ha az Mexikóváros lenne a kosárlabdában vagy London az NFL-ben, nagyon még csak meg se lepődnék.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!