Napszemüveges női focicézár – Moncz Attila publicisztikája

Egy csapatban a kétszeres aranylabdás Alexia Putellas, a világ legjobb kapusának ugyancsak kétszer megválasztott Mary Earps, a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes Mapi León és a több mint százszoros francia válogatott Kadidiatou Diani. A női labdarúgásban kevésbé járatosak számára próbáljuk meg a London City Lionesses idény előtti igazolásait úgy kontextusba helyezni, hogy ez olyan, mintha egy jövőbeli feljutás után, mondjuk, a Wrexham megszerezné a fénykorában (de legalábbis annak közelében) lévő Ronaldinhót, Manuel Neuert, Gerard Piquét és Thierry Henryt.
Ráadásul úgy, hogy a klubnak a fenti négyesből csak Dianiért kellett fizetnie 500 ezer fontot, a többiek lelépési díj nélkül érkeztek meg Londonba. Egy olyan csapathoz, amelyet mindössze hét éve alapítottak, amely eddig egyetlen jelentős trófeát sem nyert, illetve amely az angol profi futballban egyedüliként csak női szakosztályt működtet.

A Lionesses vonzerejét nem a múltja, az eredményessége, hanem a tulajdonosának víziója jelenti. Michele Kang dél-koreai–amerikai üzletasszony tanácsadóként kezdte üzleti karrierjét, majd az egészségügyben, a repülőgépiparban és a védelmi technológia terén tett szert akkora vagyonra, hogy bekerült a legjobb harmincba a Forbes „önerőből milliárdossá váló nőket” összegyűjtő listáján. Ő pedig magát ma már a női labdarúgás első üzleti moguljaként jellemzi.

Azt nem mondom, hogy jó ajánlólevéllel indult a futballbeli karrierje, hiszen John Textorral, a brazil Botafogo, a francia Lyon és a belga RWDM Brussels sokat bírált tulajdonosával is dolgozott együtt, de amint felismerte a sportágon belüli holdingban rejlő erőt, önállósodott. Ma már övé az észak-amerikai profi ligában szereplő Washington Spirit, a nyolcszoros BL-győztes Lyon, a fentebb már említett London City Lionesses, valamint a Kynisca nevű fedőszervezet, amely a szakmai és a sporttudományos tevékenységeit fogja össze. Nomen est omen, Kiniszka volt az ókorban az első női olimpiai bajnok, már csak ebből is látszik, milyen szerepet szán magának Kang a női labdarúgásban. Ott már most vitathatatlan a primátusa, de a Forbes szerint már az egyetemes női sportban is ő az ötödik helyezett, mindössze Gayle Benson (a New Orleans Saints és a New Orleans Pelicans tulajdonosa), Amy Howe (a FanDuel sportfogadási cég ügyvezetője), Amy Montagne (a Nike Brand elnöke) és Caitlin Clark (a WNBA legnagyobb sztárja) előzi meg.

A stílusjegyeként óriási napszemüveget viselő Kang üzleti alapon azért jelentőset kockáztat Londonban. Az angol női profi liga (WSL) messze jár attól az aranybányától, amilyen a Premier ­League. Persze egyre javul a liga televíziós szerződése, (lassan) jönnek a szponzorok is, de azért a sorozat az első évében 8.2 millió fontos veszteséget termelt. Ráadásul a WSL szabályozza, tulajdonosi tőkebevonás nélkül egy-egy klub mennyit költhet a játékosok fizetésére (alapesetben a bevétele nyolcvan százalékát, ez néhány, üzletileg is indokolható lépéssel további négymillió fonttal megtoldható), aki pedig ezt nem tartja be, pénzbüntetéssel és a legsúlyosabb esetben tízpontos levonással sújtható. A legutóbbi elérhető pénzügyi adatok a 2024–2025-ös idényből valók, akkor csak az Arsenal és a Chelsea könyvelt el 16 millió fontot meghaladó bevételt, így azért a Lionesseshez hasonló kluboknak szigorúbb fizetési plafonnal kell számolniuk.

Kang azt mondja, egyetlen játékosa alapfizetése sem haladja meg az egymillió fontot, és hosszú távú célja a bérek alacsonyan tartása. Nem „veteránlerakatot” szeretne nyitni, hanem tehetségek érkezésével próbálja kordában tartani a fizetéseket. Az idősebbek helyett pedig inkább az infrastruktúrába, valamint a tehetséggondozásba fektet. Emellett mindenképpen növelnie kell a bevételeket. A már említett 2024–2025-ös idényben a londoniak mindössze 902 ezer fontos bevételt termeltek a másod­osztályban, van tehát honnan elrugaszkodni…

A szabályok miatt a csapat számára a bevételek növelése életbe vágó kérdés. „A kirakósnak ez a darabja – a bevétel – hiányzik – mondja Christina Philippou, a Portsmouthi Egyetem sportfinanszírozással foglalkozó docense a The Athleticnek. – De Kang túl okos ahhoz, hogy ez arról szóljon: »Menjünk bele és költsünk csak úgy, szórakozásból!« Ahogy Kang ezt a múltban már bebizonyította, ha valamit el akar érni, azt meg is fogja valósítani.”

Készített egy ötéves tervet, amelyből most kezdődött el a második esztendő. Az újoncként elért hatodik hely után most a sztárokkal megerősödve kötelező a Bajnokok Ligája-indulás kiharcolása, a nézőszám és a szponzori bevételek növelése. A meccsnapi bevétel terén jelentős akadály, hogy a gárda pályája a dél-londoni Bromley-ban mindössze 5160 férőhelyes, ráadásul nagyobbat építeni egyelőre felesleges, hiszen egy mindössze hétéves női csapat esetén óriási szurkolói bázisról botorság beszélni. Ahogyan azt sem tudni, az újonnan érkező drukkerek lesznek-e annyira lelkesek és elkötelezettek, mint ahogyan arra a vezérkar számít. Ezért kell brutálisan megerősíteni a másik lábat, a szponzori bevételekét. A tavaly a BBC-vel és a Sky Sportsszal megkötött új, ötéves szerződés 65 milliót hoz a liga konyhájára, de ezen ugye 14 klub osztozik, így ebből krőzus azért senki sem lesz. 

Ezért fontosak az olyan egyezségek, mint amilyet Kang a Nike-val nyélbe ütött. A mostani idénytől ugyanis a „pipás” cég nem csupán mezszállítója, hanem mezszponzora is lesz a csapatnak. A felek nem hozták nyilvánosságra a pontos összeget, de a tulajdonos annyit azért elárult, néhány férficsapaténál jobb feltételeket alkudott ki, és a legjobb női mezszponzori díj rekordját sikerült elorozni az ebből a forrásból évi négymillió dollárt kaszáló, az észak-amerikai profi ligában szereplő Atlantától.

Kang szerint az ilyen üzletek kellenek ahhoz, hogy a City végre megkapja azt a befektetést és elismerést, amit a nehéz évek után (elég csak arra utalni, hogy az előző tulajdonosnak, Diane Culli­gannek a játékosok írtak levelet, adja el a klubot, különben az csődbe megy…) megérdemel. Innen viszont már – az új nagyfőnök szerint – irány a női labdarúgás Mekkája. „Ez nemcsak a London City számára jó hír. A női futballnak is jót tesz, mert jól mutatja a sportág egyre növekvő kereskedelmi értékét. A vezető globális márkák egyre inkább nem valamiféle kiegészítőként vagy mellékprojektként tekintenek a női futballra, hanem önállóan is életképes, fontos sport- és kulturális értékként. Remélem, a mi megállapodásunkat hamarosan mások is követik vagy akár túl is szárnyalják. Az Atlanta nagyszerű munkát végzett, és remélem, hogy valaki eljön, és túlszárnyal minket.”

A Lionesses szerencséje, hogy Kang a Kyniscán keresztül még inkább behálózza a női labdarúgást. A 2024-es párizsi olimpia alatt 30 millió dolláros adományról egyezett meg az amerikai szövetséggel, amelynek női és légiósprogramjába további 10 millió dollárt fektetett be. „A futballt nem lehet jótékonysági csekkekre alapozni, az üzletnek fenntarthatónak kell lennie, a bevételnek vissza kell áramolnia a játékosok fizetésébe, az infrastruktúrába és a személyzetbe. Nem az a lényeg, van-e elég pénzem – nekem sincs korlátlan mennyiségben. Mindennek önállóan is meg kell állnia a lábán, és éveken át fenntarthatónak kell lennie” – fogalmazott az 1.2 milliárd dolláros vagyonú hölgy.

Ha pedig nem jön be neki a foci, még mindig tovább gazdagodhat a sportból, elvégre az MLB-ben, az észak-amerikai profi baseball-ligában szereplő Baltimore Orioles is részben az övé. Annak a franchise-nak 2.1 milliárd dollárra becsülik az értékét, és az elmúlt nyolc évben rendre termelt leg­alább 43 millió dollárt. Nagyon nincs miért aggódnia ­Michele Kangnak a futballkalandok közben.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!