BL, D-csoport: ennél csak jobb jöhet - gól nélküli meccs Kazanyban

Vágólapra másolva!
2010.11.02. 20:22
Címkék
Gól nélküli döntetlent játszott egymással az orosz Rubin Kazany és a Panathinaikosz a labdarúgó Bajnokok Ligája D-csoportjának 4. fordulójában.

Mindkét csapat számára az volt a cél, hogy egy esetleges győzelemmel visszahozza továbbjutási esélyeit. A csoport utolsó két helyezettje az előző fordulóban gól nélküli döntetlennel „szúrt ki" egymással, s most is két-két pontot elvettek egymástól.

A találkozó elején többet próbálkozott a görög csapat, de igazán komoly helyzet nem alakult ki. Majd egy ellentámadás végén Noboa kísérletezett távolról, de a kapu mellé tartó labdát Corvas kapus könnyedén szelídítette meg.

Az eléggé eseménytelen első félidő közepén szép lassan átvette az irányítást a Rubin, de igazából csak mezőnyben került némi fölénybe az orosz együttes.

Az első igazi gólhelyzetre egészen a 40. percig kellett várni, ekkor jobb oldali beadást követően Rjazancev robbant a labdára, de a középpályás fejesét hárította Corvasz.

A második félidőben is csak vártuk, hogy mikor kezd el kockáztatni valamelyik csapat, hisz azt mindenki tudta, hogy a döntetlennel gyakorlatilag mindketten kicsinálják magukat.

Az utolsó negyedóra aztán jóra sikeredett, már ami a helyzeteket illeti. A 75. percben Gilberto Silva szerezhetett volna gólt, de erőtlenre sikeredett a lövése. Majd ismét a hazaiak következtek: Rjazancev gyenge próbálkozása volt eredménytelen. Nem sokkal később a meccs helyzete is kimaradt: Cesar Navas négy méterről nem tudta a kapu üresen tátongó bal oldalába továbbítani a labdát.

A vége ezúttal is – ahogy két héttel ezelőtt – 0–0 lett.

BAJNOKOK LIGÁJA, 4. FORDULÓ
D-CSOPORT
RUBIN KAZANY (orosz)–PANATHINAIKOSZ (görög) 0–0
Kazany, Centralnij Sztadion. Vezette: Chapron (francia)
RUBIN KAZANY: Rizsikov – Kalesin, C. Navas, Bocchetti, Ansaldi – Rjazancev, Noboa, Natko, Kaszajev – Carlos Eduardo (Martins, 73.), Kornyilenko (Medvegyev, 86.). Vezetőedző: Kurban Bergyijev
PANATHINAIKOSZ: Corvasz – Vintra, Kanté, Kacuranisz, Boumsong (Marinosz, 58.), Szpiropulosz – Luis García (Govou, 69.), Gilberto Silva, Simao, Karagunisz (Hrisztodulopulosz 81.) – D. Cissé. Vezetőedző: Nikosz Niopliasz
Gólszerző:
Sárga lap: Vintra (71.), Karagunisz (76.), Marinosz (85.)
AZ ÁLLÁS 
1. Barcelona 3 2 1 0 8–2 +6  7
2. Köbenhavn 3 2 0 1 3–2 +1  6
3. Rubin Kazan 4 0 3 1 1–2 –1  3
4. Panathinaikosz 4 0 2 2 1–7 –6  2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik