Formula E: sorozatban hat berlini futammal zárul a szezon

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 11:03
null
Sűrű programmal zárul a 2019–2020-as idény Berlinben (Fotó: Twitter)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalosan bejelentette, hogy augusztus 5-én indítja újra a Formula E 2019–2020-as szezonját.

 

A Formula E március elején felfüggesztette a 2019–2020-as szezonját a koronavírus-járvány miatt, és sokáig bizonytalan volt, hogy egyáltalán újraindul-e a kiírás. A vezetőség végül a folytatás mellett döntött, s a FIA szerdán hivatalosan bejelentette, hogy augusztus 5-én Berlinben újra összecsaphat a mezőny, és egy nagyon sűrű program után lezárhatja a még november végén elrajtoló kiírást.

A sorozat ugyanis nyolc nap leforgása alatt hat versenyt bonyolít le Németországban, méghozzá három különböző pályavonalon, amelyeken egyenként két két futamot tartanak. Az első duplát augusztus 5-én és 6-án, a másodikat augusztus 8-án és 9-én, míg a harmadikat augusztus 12-én és 13-án rendezik meg.

A Formula E Berlin mellett eredetileg Rómában, Párizsban, Szöulban, Jakartában, New Yorkban és Londonban is tervezett versenyezni, s július 25–26-án fejezte volna be a szezont.

A bajnokság élén António Félix da Costa foglal helyet öt versenyt követően, előnye 11 pont a második Mitch Evans előtt.

A bajnokság állása, illetve az adatbank ide kattintva érhető el.

Legfrissebb hírek

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
15 órája

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Sainz váltja Vettelt a GPDA igazgatói posztján

F1
2025.02.23. 14:05

Az FIA összeférhetetlenség miatt ejtette Johnny Herbertet a sportfelügyelői testületből

F1
2025.01.29. 13:10

Az FIA szigorított: pontlevonással és eltiltással büntethetik a sorozatos trágárkodást

F1
2025.01.23. 15:30

F1: akár 12 csapatos is lehet a mezőny

F1
2024.12.03. 11:57

A Mercedest meglepte a gyorsasága; a Red Bull küszködik Las Vegasban

F1
2024.11.22. 11:55

F1: lemondott Niels Wittich versenyigazgató

F1
2024.11.12. 17:52
Ezek is érdekelhetik