Koronavírus: éledezik az orosz doppingellenes ügynökség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 23:49
Svájcban május 11-től edzhetnek a profi csapatsportok képviselői, Quebecben korlátoznák a hokisokat, folytatják a női golfozók, virtuális laser-run verseny az öttusázóknál. Napi összefoglaló.

Május 11-től újra edzésbe állhatnak Svájcban a profi csapatsportok képviselői, négy héttel ezt követően pedig – nézők nélkül – akár a bajnokságok is folytatódhatnak. Erről május 27-ére tervez végső döntést a kormány a világjárvány alakulásának függvényében. Az, hogy augusztus 20-án az atlétikai Gyémánt Liga lausanne-i állomása, illetve a golfozók European Masters sorozatának augusztus végi, Crans-Montanába tervezett viadala megrendezhető lesz-e, jelenleg még kérdéses.

Május 10-e után újítja fel közvetlen ellenőrző tevékenységét a RUSADA, az Orosz Doppingellenes Ügynökség. A tesztelések újraindításáról nyilatkozva Margarita Pahnockaja főigazgató-helyettes azt mondta, hogy addigra szerzik be a doppingtesztek biztonságos elvégzéséhez szükséges, különleges védőruhákat és egyéb eszközöket a kötelező koronavírus-teszteken átesett szakembereik számára. Azt is vizsgálják, mely orosz térségben milyen a járványügyi helyzet és milyen korlátozások vannak érvényben, mert ehhez is hozzá kell igazítaniuk ellenőreik munkáját. Hozzátette: a kontrollvizsgálatoknál elsősorban az olimpiára és más jelentős versenyekre készülő orosz sportolókra összpontosítanak.

A Québeci Jégkorong Szövetség azt tervezi, hogy addig nem engedélyezi a tartományban a hagyományos szabályok szerinti játékot, ameddig nem fejlesztik ki a koronavírus elleni vakcinát. A szervezet égisze alá több ezer csapat tartozik minden korosztályban. Nem engedélyeznék a városok és régiók közötti mozgást, azaz minden csapat saját településén maradna. A hokisoknak nem rácsot, hanem teljes arcot elfedő plexiben kellene jégre lépniük, kivéve a kapusoknak. Egy-egy csapatban nem húsz, hanem 7 vagy 10 fő szerepelhet attól függően, hogy 3 a 3 vagy 4 a 4 elleni hokit engedélyeznének, mert ebben a felállásban – különösen az előbbiben – kevés a test-test elleni játék, és a cserepadokon, illetve az öltözőkben is kellő távolságban lehetnének egymástól. Akár a teljes 2020–2021-es idényt is így játszanák le, ha nem sikerül addigra a vakcinát széles körben alkalmazni.

A női golfozók PGA Championship bajnokságát október 6. és 11. között rendezik meg. A Major-viadalt eredetileg június 23. és 28. között tartották volna meg a pennsylvaniai Aronimik Golf Clubban. A legrangosabb versenyeknél a nőknél ötöt tartanak. A PGA Chammpionship mellett az ANA Inspirationt és a US Opent szintén elhalasztották. Az augusztusra kiírt The Evian Championshipet és a British Opent viszont jelen állás szerint az eredetileg tervezett időpontban megtartják.

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) virtuális laser-run versenyt szervez. Az UIPM szerdai tájékoztatása szerint a nevezők otthonukból online versenyeznének, a normál viadalok utolsó – összevont – tusájában, mely már külön számként is szerepel a sportág világbajnokságain. A LaserHomeRun elnevezésű viadalon az indulóknak több feladatot kell majd teljesíteniük, végül pedig öt célt lelőni a lehető legrövidebb idő alatt. Jövő hétfőn és kedden rendezik az előcsatározásokat, a döntőt pedig május 7-én csütörtökön tartják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik