Sztárok pótvizsgán – Bobory Balázs publicisztikája

Óriási a verseny. Összesen ötvenöt nemzet válogatottja vágott neki tavasszal a labdarúgó világbajnoki selejtezőnek abban a tudatban, hogy egyenes ágon mindössze tíz válogatott jut ki azonnal a jövő évben esedékes katari viadalra, pótselejtezőn elérhető még három hely, de az már olyan játék, hogy késsel a torkon kell két kilencvenperces csatát megvívni. Az öreg kontinensről így összesen 13 csapat vehet részt a vb-n, ami a teljes mezőny alig több mint egyharmada, nem véletlenül mondják sokan, hogy egy Európa-bajnokságot sokkal nehezebb megnyerni, egyszerűen több a jó csapat, magasabb a nívó. Lesznek olyan válogatottak, amelyek hiányozni fognak a katari mezőnyből, pedig tudásuk alapján ott lenne a helyük, csak éppen botlottak a kvalifikációs sorozatban, kényelmesek voltak, esetleg elfogyott a szerencséjük.

Azon kár sopánkodni, hogy nem tört meg a több mint harmincéves átok, a magyar válogatott ezúttal sem lesz ott a nagy tornán, az 1986-os mexikói szereplés után továbbra is várni kell, hogy a mieink felbukkanjanak az elitmezőnyben. Bosszantó, hogy megint csak magunkat okolhatjuk a kudarcért, ha az albánok ellen négy ponttal többet gyűjtünk a nullánál, most mi várjuk a pótselejtezős ellenfelet, és ugye egy esztendeje egy ugyanilyen szituáció eléggé jól sült el, annak köszönhettük az emlékezetes nyári Eb-szereplésünket.

Az Európa-bajnokságot Olaszország nyerte meg, amely három éve története során másodszor maradt le a világbajnokságról, miután csoportjában második lett, pótselejtezőre kényszerült, és a svédek elleni oda-vissza vágós párharc alkalmával színtelenebb-szagtalanabb volt a rideg és szürke északi válogatottnál. A földrengésszerű kudarc alapjaiban változtatta meg az itáliai felfogást a modern futballról, valamint a mentalitást is, Roberto Mancini pedig olyan dinamikát adott a squadra azzurrának, amely Európa-bajnoki címig repítette júliusban a Wembleyben. Akkor még toronymagasan vezette vb-selejtező csoportját Olaszország, három mérkőzés után 9 ponttal állt, ember nem gondolta volna, hogy gondja lehet a direkt kvalifikációval.

Csak aztán visszatért a régi betegség, amely oly régóta jellemzi őket, a sikert kényelmesség, túlzott nyugalom és elégedettség követte, kezdődhet a játék a tűzzel. Vélhetően nem Mancini kérésére változott meg a nyáron megcsodált alakulat attitűdje, az olaszok vérében van, ha minden jó, egy kicsit hátradőlnek, és ha jön a baj, akkor összekapják magukat, valahogy kimásznak a slamasztikából.

Ezt még most is megtehetik, hiszen pótselejtezőt játszhatnak Katarért, csak a csoportjuk erősségének, és a nyáron történtek ismeretében ez már borzalmasan nagy csalódás. Olaszország az öt őszi selejtezőjén ugyan veretlen maradt, de négyszer döntetlent játszott, nem tudta legyűrni otthon Bulgáriát, idegenben Észak-Írországot, Svájc pedig oda-vissza kibabrált vele, így a Litvánia elleni 5–0 még szépségtapasznak sem elegendő. Ami régen ment az olaszoknak, az most nem, a hajrában, a legfontosabb összecsapásokon sem sikerült valahogy begyűjteni a három pontot, az Eb-n látott felszabadult játék helyett következett a görcsös erőlködés, s nagyon hiányzott egy igazán gólerős támadó. A svájciak kapva kaptak az alkalmon, és surranópályán becsúsztak az első helyre, Rómában pedig most abban reménykednek, hogy kedvező lesz a november végi pótselejtezős sorsolás, és nem kell újra átélniük azt a szégyent, amit az oroszországi vb előtt.

A 2016-os Európa-bajnok hasonlóan nagyot koppant, Cristiano Ronaldo valószínűleg most még inkább toporzékolt, mint ellenünk öt éve Franciaországban, amikor Dzsudzsák Balázs saját maga második, a magyar válogatott harmadik gólját szerezte egy megpattanó lövés után. Portugáliának az utolsó fordulóban egy szerény hazai iksz elég lett volna a katari repülőjegy azonnali megváltásához Szerbia ellen, és nem is kezdődhetett volna számára jobban a meccs, mint egy második percben szerzett góllal. Lisszabonban talán ekkor már kezdték ácsolni azt az emelvényt, amelyről a későbbiekben a világbajnokságra kijutó játékosok integettek volna az örömmámorban úszó szurkolóknak, csak éppen a Nemzetek Ligájában mögöttünk végző szerbek megérezték, hogy a hazaiaknál lanyhul a koncentráció, zsebben érzik a továbbjutást, így a második félidőben egyenlítettek, majd amikor már nem nagyon lehet válaszolni, a 90. percben Alekszandar Mitrovics fejesével meg is nyerték a mérkőzést. A portugálok csak meredtek bambán maguk elé, déli szomszédaink a rájuk jellemző habitussal ünnepeltek, hiszen egy sztárválogatottat küldtek a pótselejtezők véres verejtékkel áztatott kínpadjára. Megemlítendő: azon csoportellenfeleink, amelyeket tavaly a Nemzetek Ligájában magunk mögé utasítottunk, most egytől egyig vb-szereplők lehetnek. Illetve a szerbek már azok, de pótselejtezőn az oroszok és a törökök is kijuthatnak Katarba, igaz, csak Oroszország lesz kiemelt és kap vélhetően gyengébb ellenfelet az első körben.

Lengyel barátaink éppen ezért sajnálhatják, hogy hétfőn nem sikerült nyerniük ellenünk, talán most már Paulo Sousa is bánja, hogy Robert Lewandowskit végig ott ültette a varsói hidegben a kispadon. Ha Lengyelország nyer, a csoportmásodikok rangsorában előkelő helyen végzett volna, kiemeltként várná a sorsolást. Így azonban beleszaladhat az olaszokba vagy a portugálokba is, és könnyen semmivé válhatnak a vb-álmok. Tisztában van ezzel már Sousa is, akinek egyelőre csak azért nem követelik a fejét, mert még van esély eljutni a világbajnokságra, de ha nem sikerül a kvalifikáció, lesz konkrét ok, amiért a korábbi BL-győztes középpályást el lehet zavarni. A portugál szövetségi kapitány nem véletlenül volt dühös a magyaroktól elszenvedett vereség után és viharzott el gyorsan a sajtótájékoztatóról, de ez abból a szempontból minden jelenlevőnek pozitívum lehetett, hogy ezúttal egyetlen kollégát sem fejelt le, csak éppen a rá jellemző modortalanságot bizonyította be ismét...

A világbajnokságok régi, gyakori vagy emlékezetes szereplői közül hozzánk hasonlóan Írország, Bulgária, Románia vagy éppen Norvégia szintén csak távoli figyelője lesz a jövő évi tornának, de az elmúlt évek trendje, mutatott teljesítménye alapján ez kevésbé meglepő.

Ellenben semleges szemlélőként az mindenképpen örvendetes, hogy az európaihoz hasonlóan éles selejtezőiről híres Dél-Amerikából a brazilok és az argentinok gond nélkül kvalifikáltak Katarba, jelenlétük mindenképpen emeli a vb fényét, a további karakteres válogatottak közül Kolumbia, Chile és Uruguay is versenyben van még a maradék 2+1 helyért (a selejtező ötödik helyezettje interkontinentális pótselejtezőt vív a részvételért).

És még egy érdekesség, de már a CONCACAF-zónából: a nyolccsapatos csoportot jelenleg Kanada vezeti, amely hozzánk hasonlóan 1986-ban szerepelt világbajnokságon legutóbb, akkor a mieink 2–0-ra verték meg az észak-amerikaiakat, akik azóta többnyire csak jégkorongban remekeltek. A kanadai együttes magyar idő szerint szerda hajnalban fagyos, hótól megtisztított pályán győzte le Mexikót, a gyepen pedig még láthatóak voltak az amerikai futballhoz szükséges felfestések. Mégis ötvenezren szurkoltak a „soccer teamnek”, pedig nem tojáslabdával vagy koronggal játsszák a sportágat. A kontraszt viszont óriási, amíg Európából hagyományos futballnemzetek bukhatnak el az utolsó küszöbben, a világ más tájain számunkra kevésbé ismert együttesek törnek előre és mutathatják meg magukat Katarban a világnak. Egyrészt ezzel bizonyos szempontból szegényebbek leszünk, viszont ha azt a célt vesszük figyelembe, mely szerint a labdarúgásnak a világ minden pontján fejlődnie kell, akkor nem rossz az irány.

Persze, ha úgy alakul, erről kérdezzünk majd meg a későbbiekben egy olasz vagy egy portugál drukkert is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!