Japán csillagharcos is inspirálja Kopasz Bálintot, aki minden fontos versenyt megnyert idén

– Kimagasló évet tudhat maga mögött, két-két Európa- és világbajnoki aranyéremmel bővült a gyűjteménye. Értékelné a 2022-es esztendőt?
– Kezdem az előző évemmel: a tokiói olimpiai győzelmem után az tette volna fel az i-re a pontot, ha a világbajnoki címet is megnyerem Koppenhágában. De nem így történt, kicsivel lemaradtam Fernando Pimentától, s második lettem. Ezután mindössze két hetet pihentem, mert éreztem magamban az erőt. Annyira benne maradtam ebben a körforgásban, hogy úgy döntöttem, szeretném, ha a 2022-es évem is nagyon sikeres lenne. Nem mondom, hogy ugyanazzal a maximális erőbedobásal készültem, mint, mondjuk, az olimpia évében, mert nem így történt, kissé visszafogtuk az edzésmunkát, hogy valamivel pihentetőbb év legyen, mégis fantasztikusan sikerült. Én számítottam rá, hogy így lesz, egészségesnek és energikusnak éreztem magam, és azért így is nagyon sokat edzettem. A munkában hiszek, az édesanyám – egyben edzőm – által előírtakat teljesítem minden nap, ennek köszönhető, hogy minden fontos versenyt megnyertem idén.

– Élsportolóként a világ számos helyén megfordult, van közöttük esetleg olyan, amely különleges helyet foglal el a szívében?
– A szabadidőmben nagyon szeretek az Alpokba járni, a kedvencem a Zell am See környékén lévő Habach-völgy. A nyáron, a második hazai válogatóverseny után volt szerencsém hét napot ott eltölteni, tényleg pihenéssel. Azóta nem is kirándultam sehová, csak versenyeim voltak, a müncheni Európa-bajnokság és a halifaxi vébé. Az amerikai életérzés kifejezetten tetszik, 2016-ban hat hétig edzőtáboroztam Hawaiion, fantasztikus volt, oda még mindenképpen szeretnék eljutni, de nagyon sokba kerül. Meg ott van az időeltolódás okozta jetlag is, legalább két hétbe telik, mire az ember szervezete átáll. Tavaly decemberben Las Vegasban jártam, az is tetszett, de ha már Amerika, akkor inkább az óceánpartot és a sós levegőt részesítem előnyben. Ezért is jött be annyira a kanadai Halifax.

– Sevillában is többször megfordult már a válogatottal, mennyire kedvelte meg?
– Már ötször-hatszor tartottunk ott melegvízi edzőtábort, legutóbb novemberben, és jövőre is tervezzük, hogy megyünk. Sevilla a kedvenc edzőtáborhelyszínem, bár sokan vannak a vízen.

– Az edzőtáborok ideje alatt mennyi időt szakíthatnak a városnézésre, a környék felfedezésére?
– Sevillában az az érdekes, hogy a városon belül található csatornán evezünk, ami olyan szempontból jó, hogy edzés közben is lényegében a város szívében vagyunk, a résztávos edzések között látjuk az épületeket, a hidakat, a forgatagot, ami tök jól kikapcsol. Másrészről viszont rossz érzés látni, hogy mások ücsörögnek a kellemes tavaszi napsütésben, én meg ott hajtok mellettük. De a hétvégi pihenőnapon mi is kötetlenül barangolhatunk a városban, felkereshetjük a nevezetességeket.

– Van esetleg olyan sportág a kajak-kenun kívül, amit kiemelt figyelemmel követ?
– Sajnos nincs, de tervezem. Szerintem az is hozzátartozik egy élsportoló életéhez, hogy tisztában legyen vele, mi történik más sportágakban. Csak hát elrepülnek a napjaim az edzéssel és a kiegészítő tevékenységeimmel, és ha van egy kis szabadidőm, azt is azzal töltöm, hogy a képességeimet és a tudásomat fejlesszem. Persze együtt dolgozom szakemberekkel, dietetikustól gyógytornászig, mégis kikapcsol, ha ezekbe a témákba mélyebben beleásom magam.

– Ha lehetősége nyílna a világ bármely sztárjával – nem feltétlenül sportolóval – elmenni vacsorázni, ki lenne, és miről beszélgetne vele?
– Sportolókra szűkítve nem is tudnék kit mondani. Érdekes figura vagyok ebből a szempontból, nincs példaképem, soha nem is volt. Régen rendre kérdezgettek, melyik kajakos a példaképem, én pedig kényszernek éreztem, hogy valakit megnevezzek, ezért mondtam valamit, de sohasem gondoltam komolyan. Ahogyan azt sem, hogy én magam példaképpé szeretnék válni, mégis már sokaktól hallottam, hogy felnéznek rám, ami aranyos, kedves tőlük. De én nem szeretem ezt a példaképesdit és sztárságot. Ismertebb filmszínészekkel viszont leülnék, például Michael Fassbenderrel, aki szerintem zseniális művész. El tudnék képzelni vele egy kávézóban vagy egy fürdőben egy kötetlen beszélgetést – még ha nem is beszélek olyan jól angolul.

– És ha nem csak valós személyek jöhetnek szóba?
– Son Gokura gondol, igaz?

– Igen.
– Son Goku egy animefigura (tradicionális japán rajzfilm – a szerk.) a Dragon Ball című sorozatból, nem valóságos. Nem is tudom, hogy szóba állnék-e vele, ha találkozhatnánk. De ha igen, nyilván edzésmódszerekről beszélgetnék vele, vagy megpróbálnám kiszedni belőle, hogyan lehet megtanulni repülni!

– Honnan ered a karakter iránti szeretete?
– Van két idősebb testvérem, ők nézték a televízióban, amikor még együtt éltünk, én meg kicsiként csatlakoztam hozzájuk, megtetszett, aztán végül én lettem a legnagyobb rajongója a családban. Egyébként kifejezetten Son Goku személyisége ragadott meg, miatta néztem a Dragon Ballt, de nem is minden változatát, mert több is készült belőle. Annyiféle-fajta figura szerepel benne, például beszélő állatok, na, az például nekem egy kicsit sok. De ahogy Goku felkészül a nagy megméretésekre, majd megküzd az ellenfeleivel, az menő, szimpatikus.

– Ha jól tudom, ez a karakter éppen arról híres, hogy éjt nappallá téve edz, hogy jobbá és jobbá váljon. Merített az ő történeteiből erőt a saját, valós pályafutásához?
– Természetesen, nem véletlenül rakattam rá a hajómra is a képét! Eredeti nyelven biztosan nem hallgatnám, olyan furcsa hangot választottak neki, de az idén elhunyt Lippai László szinkronhangján fantasztikusan megírt szövege, megnyilvánulásai vannak. Meg hát az egész mondanivalója közel áll hozzám, ahogyan kiáll a barátaiért, a hazájáért.

– Ha jól tudom, készült új hajója is, amelyet versenyen még nem láthattak a szurkolók, és amelyen Son Goku ismét feltűnik.
– Igen, ő egyébként egy csillagharcos, aki a történet előrehaladtával újabb és újabb szintre lép, ami új külsővel is jár az esetében. Az új, zöldes, kozmoszmintás kajakomra a harmadik szintű alakjában került fel, amelyben extrém hosszú, szőke haja van – úgy gondoltam, ahogy ő is szinteket lép, úgy én is szintet léptem az olimpiai aranyéremmel, ezért dukált az új festés. Ezúttal igazán kitettek magukért a művészek, az eddigi figurákkal – közelről megvizsgálva – azért akadtak gondok, például a szemük elfolyt, de a mostanit kifogástalanul, részletgazdagon pingálták rá. Ezt a hajót versenyen még nem mutattam be, jövőre szeretném. Egyébként Gokunak van egy negyedik szintje is, ha sikerülne bemennem három perc húsz másodperc alá, lehet, hogy egy új hajóra az kerülne rá, és azzal véget is érne a történet.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 24-i lapszámában jelent meg.)