Beleremegtek a lakásom falai a futballfiesztába – Hosszú Kávé György Lászlóval 

– A közösségi oldalán folyamatosan reagált a magyar olimpikonok párizsi szereplésére. Mennyire tudta valójában követni
a történéseket?
– Nem volt idő, hogy végig élőben szurkoljak, egyes versenyeket felvételről tudtam megnézni. Előfordult, hogy munka közben stikában belenéztem az M4 Sport online oldalán
a magyar vonatkozású eseményekbe, de négyévente ez talán megengedhető.

– Mely sportágakat figyelte kiemelten?
– A labdarúgás a szenvedélyem, s mellé az utóbbi időben belépett az amerikai futball, az NFL. Az olimpián ugyanakkor minden érdekel, aminek van magyar vonatkozása. A férfi párbajtőrözők aranya a legkedvesebb élményeim közé tartozik, lenyűgöző volt, ahogy a válogatott tagjai küzdöttek egymásért a páston. De nemcsak az érmes helyezések értékesek, a kerékpárban elért két negyedik hely is óriási dicsőség.

– Nem fáj a szíve, hogy az ön sportága, a tájékozódási futás nem szerepel a műsorban?
– Nem biztos, hogy illene a programba, a nézők legfeljebb annyit láthatnának, hogy valaki előbukkan az erdőből. Ezzel együtt a legszebb sportág a világon, edzi a testet és az elmét. Minden pálya más, sőt, ugyanaz a pálya is átalakul, ahogy változik a természet, az évszakokról nem is beszélve. S mondom ezt úgy, hogy amióta az eszemet tudom, futballrajongó vagyok.

– Miként lett ebből tájékozódási futás?
– A Törekvés szakosztálya hirdetett Pomázon edzéseket, akkoriban ez volt helyben az egyetlen sportolási lehetőség. Nem ragadott magával azonnal a sportág, noha jó atlétának számítottam. Sokáig tartott ugyanis, mire megtanultam térképet olvasni és a tájolót használni. Ebben az edzőim mellett édesapámnak is fontos szerepe volt, neki is köszönhetem, hogy jöttek a sikerek: a kilenc és a tizenegy éves korosztályban minden versenyt megnyertem.

– Szakmailag melyik a legértékesebb?
– Talán a háromnapos Vasutas-kupa nemzetközi viadal összetett győzelme. A végeredmény a Nemzeti Sportban is megjelent, nagyon büszke voltam rá.

– Akadt emlékezetes eltévedése?
– Tizenegy évesen a budai vadasparknál nem én voltam a hibás, szembejött egy vaddisznó a két malacával. Lefagytam, végül a lábamtól tíz centire kocogtak el. Miután eltávolodtak, a másik irányba kezdtem futni. Találtam egy utat, s ott egy hölgyet, aki látva a sokkos állapotomat, magához ölelt. Néhány éve viszont önhibámból tévedtem el a Vértesben, éppen a másik irányba mentem, mint kellett volna – szégyelltem is magam.

– Mikor és miképp győzte le a futball a tájékozódási futást?
– Az általános iskola együttesével játszottunk egy teremfoci-bajnokságban, ahová Teleki Ottó, a Gázművek legendás utánpótlásedzője is benevezte a csapatát, nem titkoltan azzal a céllal, hogy tehetségeket keressen. A torna véget ért, már mindenki hazament, csak Ottó bácsi üldögélt az iskolafolyosón – rám várt. Felajánlotta, hogy csatlakozzak a Gázművekhez, amely abban az időben Budapest legjobb minőségű pályájával büszkélkedhetett. Én addig fociztam már salakon, betonon, csak füvön nem – élmény volt gyepen játszani. Egy évet futballoztam a Budapest- és egyet a kiemelt bajnokságban. Ekkor megkeresett a Viktória LC, s egy idényt e klub színeiben szerepeltem, szintén a kiemelt bajnokságban.

– Volt rá esély, hogy felnőtt-futballkarriert építsen?
– Minél idősebb az ember, annál jobb focista volt ifjan… Valójában abban az időben a magyar futball nem kínált perspektívát egy olyan fiatalnak, akinek egyéb pályaválasztási lehetősége is akadt. Egészen más volt a labdarúgást körülvevő légkör, a tévékommentátorok – legalábbis így éltük meg – akkoriban jobban örültek az ellenfél góljának, mint a magyar találatnak… Nyoma sem volt annak az eufóriának, amely 2016-ban a portugálok elleni Eb-döntetlent kísérte. A Nagykörutat ellepték a szurkolók, olyan fieszta kezdődött, hogy az onnan négyszáz méterre lévő lakásomnak is beleremegtek a falai. Tizennégy évesen döntenem kellett, hogy kollégiumba költözöm-e és egy gyengébb középiskolát végzek el a foci mellett, de ez nem tűnt vonzó perspektívának, inkább a békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumot választottam, ott érettségiztem. A döntésemet megkönnyítette, hogy Pomázon laktam, a Viktória edzéseit viszont Kőbányán és Kispesten tartották; másfél órát utaztam oda, másfelet vissza. A HÉV-en matekleckét írtam, az 1-es villamoson a Rubik-kockát tekergettem, a metrón a többi tárgyat tanultam – észre sem vettem, mennyire kimerített ez a terhelés. A versenysportálmaimról lemondtam, ám a sport szeretete megmaradt.

– Focizik még?
– A parlamenti válogatott meghívott a soraiba. Sajnos kevés edzésre jutok el, de innen is üzenem a társaknak és Magyar Zoltán szövetségi kapitánynak, hogy visszatérek! Idén százéves a füredi futball, az évfordulót gálameccsel ünnepelték meg a nyáron a településen. Éppen arra jártam, és mivel a vendég öregfiúk-válogatottnak szűkös volt a kerete, befogadtak maguk közé. Sőt, Jován Róbert sérülése miatt pályára is kerültem, mások mellett Sáfár Szabolcs, Wukovics László, Tököli Attila, Bogdán Ádám és Guzmics Richárd társaságában. A meccs után azt mondták, máskor is szívesen látnak – lehet, hogy most kezdődik a futballkarrierem?

– Minap Gulácsi Péterrel posztolt közös fotót.
– A Hungaroringen futottunk össze, elmondhattam neki, mennyire tisztelem. Nekem is volt térdszalagszakadásom, tudom, milyen nehéz talpra állni belőle. Lenyűgöző, hogy Péter mentálisan erősebben tért vissza, noha szövődmények hátráltatták a gyógyulását. Pazarul védett már az Eb előtt is, a törökökkel vívott felkészülési meccsen olyan érzésem volt, hogy az aurájával megbénítja az ellenfél támadásait. Csákváron van egy telkem, kijárok a helyi másodosztályú csapat mérkőzéseire. Úgy látom, a BL és az NB I, az NB I és az NB II között a legnagyobb különbség a konzisztenciában van. Abban, hogy azt a teljesítményt, amire egy csapat képes, tudja-e hétről hétre produkálni.

– Ha már a BL: önnek családi kötődése van a Bajnokok Ligájához.
– Ádám testvérem zongoraművész, tavaly a Manchester City–Internazionale döntő előtt ő játszotta el a BL-himnusz zongoraátiratát. Az egész család elkísérte Isztambulba, nagyon drukkoltunk neki. Mégsem mindennapos élmény, ha az ember a televízió jóvoltából százmillióknak muzsikálhat, plusz a stadion hetvenegyezer nézőjének. Persze egy ilyen fellépés lényege nem az a néhány perc reflektorfény, hanem a megelőző negyven év munkája. 

– Futballozik a testvére?
– Versengő fivérek vagyunk, Ádám különösen. Ha valamibe belekezdtem, jött utánam. Négyéves kora óta zongorázik, én tizenhárom voltam, amikor
a születésnapomra kaptam egy gitárt. Már három éve pengettem a húrokat, mire eljutottam arra a szintre, ami az öcsém szerint zenének minősíthető; ő három hét alatt utolért. A kiemelt bajnokságban futballoztam, Ádám nem, a videómegosztón mégis látható olyan felvétel, amelyen bravúros trükköket mutat be – meg is hívták a futsal ifiválogatottba, egy koncertturné miatt azonban nem csatlakozhatott a kerethez.

– Fociztak együtt?
– Volt rá példa, de – mondjuk így – nehéz volt összeegyeztetni a játékstílusunkat…

– Közös zenélések?
– Karácsonyra maradnak, mert Ádám már New Yorkban él, bár mostanában viszonylag sokat van itthon, mert tizenötödik alkalommal rendezi meg a kastélyakadémiáját; a világ minden tájáról érkeznek Pomázra zongoristanövendékek. A Teleki-Wattay kastélyban van egy pingpongasztal, ha tehetem, esténként kimegyek, és éjszakába nyúló meccseket játszunk. A növendékek között van egy kínai kisfiú, vele is ütögettem, de múltkor rájöttem, csak szórakozik velem. Noha 10–4-re vezettem a tizenegy pontig tartó meccsen, 14–12-re kikaptam, s közben olyat szervált, hogy nem találtam a labdát.

– Egy teqballasztal felállításával focicsatákat is vívhatnának.
– Erre még nem gondoltunk, pedig a Tanítsunk Magyarországért programhoz csatlakozó iskolák teqballasztalokat kaptak ajándékba. A projekt – amelynek kormánybiztosa vagyok – azokat a kistelepülésen élő gyerekeket segíti, akik az általános iskola elvégzéséig nem vagy csak ritkán hagyják el az otthonukat, ezért nincs előttük minta sem. A mentor egyetemisták feladata, hogy mutassák meg nekik a településükön túli világ értékeit, a továbbtanulási és a kikapcsolódási lehetőségeket.

– Akinek New York-i a testvére, NFL-rajongóként automatikusan Jets- vagy Giants-szurkoló?
– Annyira még nem merültem el a sportágban, hogy csapatot válasszak, inkább néhány játékost figyelek kiemelten. Patrick Mahomes az egyik, elképesztő a mentális ereje. New Yorkról elsőre a maratoni jut eszembe, 2008-ban ugyanis éppen a futás napján debütált az öcsém a Carnegie Hallban, ám otthon felejtette a fellépő ruháját, így egy félmaratoni távot teljesítettem, mire az utcai lezárásokat kikerülve eljutottam a lakásáig és vissza. Jó időt futottam, még ha nem is került be a jegyzőkönyvbe. Nem úgy, mint a középiskolai magasugrórekordom, amely boldogságomra harmincnégy év után is él, és a Veres Péter Gimnázium évkönyve megörökíti.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. augusztus 10-i lapszámában jelent meg.)