Paradigmaváltás a sportegészségügyben – Hosszú Kávé dr. Szelid Zsolttal

– Korán eldőlt, hogy az orvosi hivatás lesz élete meghatározója?     
– Édesapám gyermekgyógyász főorvosként dolgozott a győri kórházban, és ez minden bizonnyal hatást gyakorolt arra, hogy kíváncsi voltam a biológia és az élettudományok rejtelmeire. Sokszor bejártam az idejét ügyeleti szolgálatán túl is gyakran a kórházban töltő apám irodájába, nem ritkán ott készültem fel az iskolai óráimra. És megszokott látogatója voltam édesanyámnak is a régi győri, Zrínyi utcai kórház gyógyszertárában. Ma is orromban érzem azt a kórházi illatot, hangulatot, amely a gyermekkori élményeken túl meghatározta a jövőmet.

– Mikor dőlt el, hogy milyen szakirányt választ?     
– Orvostanhallgatóként, a Semmelweis Egyetemen még nem készültem kardiológusnak, csak azt tudtam, hogy nem pontosan apám nyomdokain szeretnék haladni. Kerestem az utam. A kilencvenes évek végén, a diploma megszerzése után viszont nem volt könnyű orvosként elhelyezkedni Budapesten. Hasznosnak bizonyult az egyetemi tudományos diákköri munkám biokémiából Machovich Raymund professzornál, és akkor kezdtem klinikai munkát tanulni Polák Gyula főorvosnál. Ők ketten nagy hatást gyakoroltak a szakmai kibontakozásomra. Lényegében sorsdöntőnek bizonyult az a fordulat, amelynek nyomán ösztöndíjjal bekerültem a belgiumi Leuven katolikus egyetemére.

– Mi volt a legnagyobb tanulsága az ottani tanulóéveknek?     
– Hamarosan az Egyesült Államokból visszatérő Stefan Janssens professzorhoz kerültem, és kardiovaszkuláris génterápiával kezdtem foglalkozni. Ekkortól a szó szoros értelmében felpörgött a tudományos életem, több amerikai konferencián tarthattam előadást és neves lapokban jelentek meg a publikációim. Mivel a kardiológia tudományos szempontból vált kifejezetten érdekessé, a kutatásaim és a PhD-munkám után a gyakorlati oktatásban is a kardiológia felé fordultam. Dolgoztam ugyan még a belgiumi évek előtt kilenc hónapot a győri kórházban, de valójában a hazajövetelemet követően kezdtem a gyógyító munkára koncentrálni.

–  Mikor került képbe a labdarúgás?     
– Először a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet volt a munkahelyem, Dékány Péter főorvos mellett, az orvostanhallgatók akkori gyakorlati oktatásának színhelyén. Amikor Merkely Béla professzort kinevezték az egyetemi kardiológiai tanszék vezetőjének, az oktatás áttevődött a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára, ahová egyedül én mentem át a korábbi tanszékről: megéreztem a fejlődésem szakmai lehetőségeit. Kolonics György kenus olimpiai bajnok tragikus, hirtelen szívhalálakor az egyetem felkérést kapott az élsportolói vizsgálatok rendszerének, módszereinek kidolgozására. Ettől kezdve ez az életem fontos része, a labdarúgás pedig úgy lépett be, hogy feladva a városmajori főállásomat, megalakítottam egy sportkardiológiai szakambulanciát, főként az utánpótláskorú focistapalántákra fókuszálva. Nem sokkal ezt követően beválasztottak az UEFA orvosi bizottságába. Akkor Varga Péter Pál főorvos volt a hazai labdarúgó-szövetség orvosi bizottságának elnöke, 2019-ben az ő biztatására örököltem tőle az elnöki teendők ellátását. Aztán jött a Covid időszaka, amely egy időre a sportélet központi szereplőjévé tette a sportegészségügyet, és ez alapvetően meghatározta a tevékenységünket.

– Manapság milyen a gyógyítás, a kutatás és az oktatás aránya a munkájában?     
– A fekvőbeteg-ellátásban jelenleg közvetlenül nem veszek részt, a klinikai munkámban a járóbeteg-kezelésekre, főleg a sportolók vizsgálatára koncentrálok. Az elmúlt évtizedben ez tette ki az időm jelentős részét, valamint 2025-ig a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen oktattam, elsősorban a humánkineziológus, tehát a teljesítményekkel foglalkozó hallgatókat és az edzőjelölteket. Tavaly viszont a győri Széchenyi István Egyetemen megalakítottam a Sportmedicina és Digitális Egészségtudományi Tanszéket. A győri vonal a gyökerek mellett azért lényeges, mert a sport és a fizikai aktivitás monitorozásában, folyamatos megfigyelésében a technológiának, a digitális eszközöknek és a mesterséges intelligenciának döntő a szerepe. Ehhez kapcsolódóan találtam olyan kollégákat, mérnököket és fizikusokat, akikkel a szükséges innovációt meg tudjuk valósítani.

– Korábban jó néhány tragédia vetett árnyékot a futball világára is, elég csak Fehér Miklóst említeni. Fejlődött-e annyit az orvostudomány, hogy ezeknek legalább egy része megelőzhető legyen?     
– Két dologról van szó: a megelőzésről, illetve ha a baj bekövetkezik, a gyors és hatékony beavatkozásról. Az utóbbi évtizedben a labdarúgásban sikerült kidolgozni azt a rendszert, amely szerint panaszmentes esetben a szűrővizsgálatok, panasz meglétekor pedig a célzott, majd szükség esetén a speciális vizsgálatokat követően biztonságos lehet a sporttevékenység. A korábbi defenzív sportorvoslást, egy szívzörej esetén alkalmazott azonnali tiltást felváltotta a például képalkotó berendezések segítségével biztonságos versenyzést lehetővé tevő offenzív módszer, s ezt nyugodtan nevezhetjük paradigmaváltásnak. Ehhez szerencsére Magyarországon is megvannak a feltételek, baj esetén szigorú protokoll szerint adva van az az eszközbeli, infrastrukturális és személyi felkészültség, hogy a sportoló élete megmenthető legyen.

–  Mi volt a célja a januári kétnapos győri sportegészségügyi konferenciának?     
– A hozzám forduló sportolók egy része betegséggel is bajlódik, magas vérnyomással, ritmuszavarral, cukorbajjal. Az amatőr sportolóknál, idősebbeknél pedig előfordult korábban infarktus, vagy szívritmuszavar. Rendkívül fontos, hogy őket pontos információkkal, tanácsokkal lássuk el: mit csinálhatnak, milyen intenzitással, mennyi ideig, és a betegség után mikorra időzíthető, hogy visszatérhetnek a sportoláshoz.  Tavaly határoztuk el, hogy szervezünk egy tudományos konferenciát szakemberek bevonásával azon elgondolás jegyében, hogyan lehet visszasegíteni a krónikus betegséggel küzdőket a testedzés világába. A tanszék célja a technológiák gyakorlati alkalmazása, ezért a szigorúan vett egészségügyi témák mellett helyet adtunk az interdiszciplináris térnek, az orvosok, mérnökök, informatikai és sportszakemberek együtt gondolkodásának, a legfrissebb innovációk hatékony felhasználásának elősegítésére. A SPEED-konferencia elnevezés a sport, az egészségtudatosság és a digitalizáció fogalmakat takarja: háromszáz résztvevőnk volt, megtisztelt bennünket Schmidt Ádám sportállamtitkár is, a belgrádi vízilabda Európa-bajnokságra utazva tett kis kerülőt hozzánk. Valamennyi hazai orvos- és egészségtudományi egyetem képviselői szót kaptak, lehetőséget adtunk fiatal kutatók bemutatkozására, de jelen volt az Európai Kardiológusok Társasága sport munkacsoportjának vezetője, előadást tartott az amerikai Princeton Egyetemről és Amszterdamból is kardiológus, valamint Evert Verhagen, az UEFA vezető tudományos tanácsadója.

– Milyen feladatokat adnak önnek a szakmai szervezeti kötelezettségek?     
– Tagja vagyok a Magyar Kardiológusok Társaságának, ezen belül a prevenciós és rehabilitációs munkacsoport vezetőségének, és évente előadásokat tartok az európai szervezet ülésein. Van feladatom az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA orvosi bizottságában, a Covid alatt alakult ki olyan munkamegosztás, amely váratlan események esetén tud tanácsot adni a végrehajtó bizottságnak. Az MLSZ orvosi bizottságának tagjait én kértem fel a részvételre, a válogatottak, az utánpótlás és a klubok megfelelő képviseletére, egészségügyi kérdések előfordulásakor Vági Márton főtitkár kérésére foglalunk állást. Mindezek mellett állandó konzulensként támogatom a Ferencváros és a Puskás Akadémia orvosi stábjának munkáját. Korábbi nemzetközi feladataim sikeres teljesítése után a májusi budapesti Bajnokok Ligája-döntő egészségügyi vezetésére is megbízást kaptam az Országos Mentőszolgálattal közösen.

– Jelentős energiabefektetést igénylő munkák. Mire jut még ideje?     
– Bár aktívan nem futballoztam, de korábban úsztam és teniszeztem, ma, ötvenhárom évesen szívesen nézem a válogatott mérkőzéseit, az NB I-es találkozókat. Korábban a négy gyermekem sok energiát igényelt, felnőve ezt viszonozzák. Három lányom van, a legkisebb tizenöt éves, egyikük gyógytornásznak készül, a fiamnak közgazdász-alapdiplomája van. Jó úton haladnak a tehetségük kibontakoztatására, én csak a lehetőséget mutattam meg nekik, ahogy az én szüleim nekem. A jövőt illetően pedig az motivál, hogy sok fiatal kollégámat érdekli a sportolók biztonságára építő, bizonyítékokon alapuló, a teljesítmény fokozására is irányuló klinikai munka. Velük együtt a technológia lehetőségeinek beemelése szolgálja majd még határozottabban az adatokon alapuló egészségügyi döntések elősegítését.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. február 21-i lapszámában jelent meg.)