A két csapat őszi összecsapása (2–1-es ZTE-siker) és a tabellán elfoglalt helyezésbeli különbség (13., ill. 5.) is vendégek fölényét vetítette előre, de a hétközi kupafiaskó (KTE–ZTE 5–1) után nem lehetett túlzottan magabiztos a zalai csapat.
A találkozót jobban kezdték a kék-fehérek, és főleg Rajcomar révén többször is helyzetbe kerültek, ám sem ő, sem a félidő legnagyobb vendég helyzetét kihagyó Kamber nem tudott túljárni Balajcza eszén, így a fokozatosan éledező Újpest megúszta kapott gól nélkül az első fél órát.
A távoli lövésekkel operáló hazaiak szépen körbelövöldözték a kaput, de a félidő hajrájáig igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, igaz, amikor ez végül sikerült, egyből megszerezték a vezetést: a leshatárról kilépő Ahjupera egy az egyben vezette kapura a labdát, majd magabiztosan lőtt az elvetődő Sipos mellett a bal alsó sarokba (1–0).
A félidő utolsó mozzanataként Lázár puskázott még el egy ígéretes támadást, így egygólos hazai vezetés mellett vonultak pihenőre a csapatok.
No, ez az állapot sokáig nem tartott, hiszen a szünet után már az első percben megszületett az újabb gól, Mitrovics parádés indítását Lázár Bence váltotta nagyon higgadtan gólra (2–0).
A második félidőből még mindig nem telt el négy perc sem, amikor újabb két hazai ziccert láthatott a publikum, és bár Balajti éles szögből, hat méterről leadott lövését még védte Sipos, ám Mitrovics újabb (hosszúnak tűnő) indításánál sokáig tétlenkedett a zalaiak kapusa, így Balogh Balázs előbb megszelídítette a labdát, majd egy csel után az üres kapuba lőtt (3–0)– hideg zuhany a vendégek számára!
A sokkból nehezen éledező zalaiak újra fölénybe kerültek, és előbb Panikvar, majd Rajcomar lövésével jelezték, nem adták fel a mérkőzést. A 62. percben Kamber ajtó-ablak helyzetben nem találta el a kaput, majd egy perccel később Lázár lőtt 19 méterről kapufát, mielőtt a 66.-ban szépítettek a vendégek: a csereként beállt Magos szabálytalansága után megítélt büntetőt Rajcomar végezte el, és bár kifejezetten gyengén lőtt, Balajcza hasa alatt a hálóban kötött ki a labda (3–1).
A hajrában a kinyíló zalaiak újabb gólt kaptak, Mitrovics újabb beívelt labdáját Ahjupera lőtte 12 méterről a bal sarokba (4–1), majd a túloldalon az ide-oda pattogó labdát végül Ivan Delics vágta a kapuba, kialakítva a 4–2-es végeredményt.
24. FORDULÓ |
Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC 4–2 (Ahjupera 38., 85., Lázár B. 46., Balogh B. 49., ill. Rajcomar 66. – 11-esből, I. Delics 88.) |
1. Videoton FC | 23 | 15 | 5 | 3 | 46–21 | +25 | 50 |
2. Paksi FC | 23 | 12 | 4 | 7 | 40–31 | +9 | 40 |
3. Kaposvári Rákóczi FC | 23 | 12 | 3 | 8 | 37–30 | +7 | 39 |
4. Ferencvárosi TC | 23 | 12 | 2 | 9 | 34–32 | +2 | 38 |
5. Zalaegerszegi TE FC | 24 | 11 | 4 | 9 | 40–38 | +2 | 37 |
6. Debreceni VSC-TEVA | 23 | 9 | 7 | 7 | 40–36 | +4 | 34 |
7. Győri ETO FC | 24 | 8 | 9 | 7 | 29–27 | +2 | 33 |
8. Vasas-Híd | 23 | 9 | 5 | 9 | 28–33 | –5 | 32 |
9. Lombard Pápa Termál FC | 23 | 9 | 4 | 10 | 35–38 | –3 | 31 |
10. Újpest FC | 24 | 8 | 6 | 10 | 38–33 | +5 | 30 |
11. Szombathelyi Haladás | 24 | 8 | 6 | 10 | 33–32 | +1 | 30 |
12. Budapest Honvéd FC | 23 | 8 | 6 | 9 | 27–27 | 0 | 30 |
13. Kecskeméti TE-Ereco | 23 | 9 | – | 14 | 36–43 | –7 | 27 |
14. BFC Siófok | 23 | 6 | 8 | 9 | 21–30 | –9 | 26 |
15. MTK Budapest | 23 | 6 | 6 | 11 | 27–35 | –8 | 24 |
16. Szolnoki MÁV FC | 23 | 4 | 5 | 14 | 20–45 | –25 | 17 |