Nevelés kérdése – Dlusztus Imre publicisztikája

Nyolcadikosok voltunk, mindent tudni akartunk a futballról, a játékosokról. Kezünkbe került egy kiadvány, benne a labdarúgó NB I adatbankja. Mondja a barátom elhűlve: „Te, ezek nagy része nem is a saját nevén szerepel.” Átfutott rajtam, hogy nyilván művésznevet vesznek fel, meg jobb így a családjuknak, hisz elég sokat szidják őket. Gyorsan elkértem az újságot, megkerestem a Vasast, ott is Váradi Bélát (még így írták), a kedvencemet. Láttam, hogy mellette nincs ott a „saját nev.” bejegyzés. Szó szerint forgott velem a világ. De akkor milyen néven született Gömörszőlősön, milyen név alatt szerepelt a Putnoki Bányászban? Megnéztem alaposan az ábécérend szerinti első klub táblázatát, és felfedeztem a csillaggal jelölt kifejezést, amely apró betűvel ott állt legalul: saját nevelés. Azóta vagyok érzékeny erre, nagyon érzékeny pedig attól kezdve, hogy jól tudom, egy labdarúgó képzése öt-hat éves korban kezdődik, még ha nem is tesz jót a korai specializálódás.

Láttam, nemrégiben a Paks–MTK meccs után Kecskés Tamás vigasztalta Hrepka Ádámot. Mindketten a Tisza Volánban nevelkedtek, csapattársak is voltak. De mondhatom-e, hogy Volán-nevelések, amikor Tamás Szentesről került oda, és két év múlva már vitte az MTK; Ádám pedig, bár ötévesen nagy tehetséget árult el, és mindig az egy-két évvel idősebbek között játszott, 13 esztendősen az Újpesthez igazolt? Mikortól saját nev. a saját nev.?

A legfontosabb feladatok egy részét, a labdás koordinációt, a csapatjáték alapelemeit 13 éves korig kell megtanulni. De a játékossá válás 14 év után következik, amikor a gyerek felkerül a nagypályára, erősödik, taktikát valósít meg, felkészül a versenysport kihívásaira. Itthon az akadémiák jellemzően az iskolaváltáskor viszik el a gyerekeket, és saját nevelésnek tekintik azokat, akik U14-től már náluk edzettek. Igazságos-e vagy sem, nem ez a döntő kérdés. Hanem az, hogy az akadémiai műhely mit tud kezdeni a pubertáskori problémákkal és a biológiai fejlődés komplex kérdésével. Egy 14 éves gyerekekből álló csapatban ad absurdum lehet hatesztendőnyi korkülönbség a biológiai érést tekintve, de igen gyakori a három-négy éves eltérés az erősen akcelerált (férfias izomzatú, erős, dinamikus) fiúk és a későn érő, kisfiús focisták között.

Oldalakat lehetne megtölteni ezekkel a kérdésekkel, azonban azért bocsátottam mindezt előre, mert a Budapest Honvéd bajnokcsapatával kapcsolatosan gyakran hangzik el a dicséret a sok saját nevelésű játékos szerepeltetéséért, ami egyenes utat jelent a gazdaságosabb működéshez. Az alapemberek közül Hidi Patrik és Nagy Gergő 2007 óta, Baráth Botond 2008-tól, Holender Filip 2009-től, Bobál Dávid, Gazdag Dániel és Koszta Márk 2010 óta szerepel a Honvédban, így teljes joggal nevezhetőek saját nevelésűnek. És dicséretes az a tény is, hogy Bobált két idényre a Sopronnak, Kosztát pedig egy évre a Kisvárdának adták kölcsön a töretlen fejlődés érdekében.

Tegyük hozzá, a klubnak meg kellett szenvednie ezt az állapotot. Négy éve épp George F. Hemingway, a kispestiek tulajdonosa, akkor mint az NB I-es bizottság elnöke elérte az U21-es bajnokság bevezetését, hogy még a köteléken belül tudja tartani a tehetségeit. Mert bizony az U19-es csapatból még nem érkeznek kész labdarúgók, s adni akartak maguknak még két évet az érlelésre. Az U17-U21-es modell megbukott, két évvel a bevezetése után visszaállt az U17-U19-es rendszer, viszont a Honvéd jól megoldotta a feladatot. Ennyi saját nevelésű játékos időtlen idők óta nem szerepelt sikeres NB I-es csapatban.

A másik pozitív példa a Vasasé. Vida Máté 2008 óta, Ádám Martin és Berecz Zsombor 2009-től szerepel Angyalföldön. Ők 21-22 esztendősek. A 18–20 éves fiúk, Kleisz Márk, Murka Benedek és Szivacski Donát 2015 óta piros-kék játékosok. A klub teljesítményének értékelésekor nem is a sok saját nevelésen, hanem a fiatal magyar játékosok szerepeltetésén és rendszerbe állításán van a hangsúly. Az idei Magyar Kupa-döntőn a Ferencváros ellen nagyon erősen kirajzolódott, milyen a sok futásra, vállalkozó kedvre épített Vasas-stílus. Hátul nincs poroszkálós labdajáratás, középről azonnal erős oldalpassz érkezik a szélső posztra előrenyomuló bekkeknek, majd ha az ellenfél ott lezárja a területet, egy hátraadás után gyorsan megy a nagykereszt, hadd tolódjanak ezerrel a szemben álló focisták. Tehát rövid úton a támadóharmadba helyezik a hangsúlyt, ahol labdavesztés után azonnal visszatámadnak. Modern, élvezetes, jó ritmusú futballt játszanak, miként a Honvéd is.

Épp ezért érdemes egy pillantást vetni a legértékesebb játékoskerettel büszkélkedő klubra, a Videotonra. Fehérváron az előző bajnokságban három 21 évnél fiatalabb játékos volt a nekik köszönhetően csak 26.5 év átlagéletkorú keretben, de ők egyetlen percet sem játszottak az NB I-ben.

Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy végül is milyen célból rakunk össze egy csapatot, nem lehet más a legfontosabb szempont, mint hogy jól akarunk futballozni. A jó foci többnyire eredményes is. Az pedig másodlagos, hogy sok fiatallal, nagyszámú saját nevelésű labdarúgóval, több idegenlégióssal, tapasztalt labdarúgókból álló kerettel érjük el, hogy a szurkoló úgy érezze, mindenképpen látnia kell a kedvenceit. Innen nézve a legjobb futballt a Honvéd és a Vasas játszotta, a Vidinek is volt néhány kimondottan jó meccse, míg a Fradi nem tudta lázba hozni a közönségét.

Ugyanakkor érdemes a gazdálkodás és az életkor viszonyát is elemezni. A magyar élvonal átlagéletkora a nemrég véget érő bajnokságban 26.1 év, az NB II-é 25.4 év volt – a fiatalszabállyal együtt. E számok Szerbiában 25.6 és 24.7, Horvátországban 24.4 és 23.7. A Dinamo Zagreb keretében 11, a Hajduk Splitében 10 huszonegy évesnél fiatalabb játékos volt. Tudvalevő, hogy a tíz európai topligába a legtöbb idegenlégiós Brazíliából érkezett, mögötte a második helyen az azonos futballkultúrát képviselő délszláv államok találhatók, majd harmadik helyen Argentína. Portugáliában 124 brazil futballozott, ha nem lenne ez a speciális nyelvi-kulturális helyzet, a volt Jugoszlávia adná a legtöbb idegenlégióst a legjobb bajnokságokba. Meggyőződésem, hogy ez három fontos oknak köszönhető: a jó képzésnek; a menedzserhálózat erejének és annak, hogy nem félnek 16–18 éves gyerekeket szerepeltetni az élvonalban, valamint a másodosztályban. Jugoszlávia utódállamaiban az a szokás, hogy a profi karriert befejező labdarúgók nagy része visszamegy az anyaegyesületébe utánpótlásedzőnek, hogy képezze a piacképes egyéniségek százait. Mindegy, hogy a hazatérő szakember az angol Premier League-ben, Belgiumban vagy Máltán töltött több évet, mindenképp felvérteződött a hivatásos pályafutás követelményeivel: nyelvtudással (mindegyikük beszél angolul), katonás fegyelemmel (bírják a megpróbáltatásokat), harci szellemmel, motiváltsággal, büszkeséggel és vagánysággal. Ezeket az értékeket közös délszláv jellemzőként élik meg, és még ha vannak is közöttük konfliktusok, az otthonukat szétszabdaló határokon túl belülről jövő elkötelezettséggel támogatják egymást.

A magyar sport és benne a labdarúgás Klebelsberg óta nem kapott ennyi lehetőséget, anyagi segítséget, kormányzati figyelmet. Sohasem volt ilyen szintű nyilvánossága e területnek. A tao gyümölcsei kezdenek beérni. Elsősorban a sportvezetőkön és edzőkön a sor, hogy megteljenek a stadionok. Fiatal és fogékony magyar futballistában nincs hiány, van néhány minőségi idegenlégiósunk is.

Andorrai szégyen ide vagy oda, előre kell lépni egyről a kettőre.