Szappanopera – Csinta Samu publicisztikája

A történet hét évvel ezelőtti, de mostanában átértékelődött. A Levszki Szófia új vezetőedzője, Ivajlo Petev hivatalos bemutatása fulladt botrányba, a csapat néhány fanatikus szurkolója szabályszerűen kivetkőztette a sajtótájékoztatón a szakembert a Levszki melegítőfelsőjéből, illetve az alatta rejtőzködő mezből. A drukkerek tudni vélték ugyanis – márpedig mi lenne biztosabb, mint a szurkolói jólértesültség –, hogy a mester szíve igazából a nagy helyi rivális CSZKA-ért dobog.

Az akkor 38 esztendős edző derékig lemeztelenítve és talpig megszégyenítve vonult ki a teremből, és természetesen lemondott posztjáról, így többek között azzal vonult be a bolgár futball történetébe, hogy egyetlen napig volt a Levszki edzője. A népi indulat elől egészen Ciprusig, az AEL Limassol együtteséig menekült, jelenleg a lengyel Jagiellonia Bialystok csapatát edzi. Amúgy sem előtte, sem utána nem fordult meg a CSZKA környékén – hacsak ellenfélként nem –, igaz, titkos kedvenc csapatáról nincsenek információink. Bizonyára azért, mert titkos.

Mircea Lucescu, a Dinamo Kijev múlt héten kinevezett román vezetőedzője nem jutott el a vetkőztetésig, de a 75 éves szakember már kapott egy akasztófakötelet ábrázoló fotócskát, amelyet a szurkolók ráutaló magatartás bizonyítékaként küldhettek: a legnagyobb múltra visszatekintő ukrán klub ultrái nem kérnek belőle. A Dinamo 2016 óta képtelen bajnokságot nyerni, de inkább ez a szégyen, mintsem hogy a nagy ellenfél, a Sahtar Doneck korábbi szakvezetője kerüljön a kék-fehérek élére, akinek irányításával 2004 és 2016 között nyolcszor lett első a Sahtar. De akkor is. Lucescu pedig azt mondta, abból nem kér, hogy az ő személye miatt forduljon szembe a szurkolótábor a klubbal, és visszalépett a felkéréstől.

Anélkül, hogy lépésről lépésre újra végigkövetnénk a kijevi edzői szappanopera valamennyi epizódját, rögzítsük: a történet pillanatnyilag ott tart, hogy a szakember mégiscsak enged Ihor Szurkisz elnök-tulajdonos kérésének, és elkezdődhet a közös munka. Ennek bizonyítékaként már be is jelentették az első új játékos, Marcao szerződtetését, a 24 éves brazil középhátvédért az ukrán multimilliomos kész jócskán piaci ár feletti pénzt, akár nyolcmillió eurót is fizetni a Galatasaraynak. Az üzenet egyértelmű: neki Lucescu ennél is többet megér.

Nem merném azt állítani, hogy úgy ismerem az ukrán futballviszonyokat, mint a tenyerem ráncait, a pénzhatalmi állapotokról, illetve érvényesítési technikáikról is csak hallottam, olvastam ezt-azt, ez alapján valószínűsítem hát, hogy az önmenedzselési zseninek tartott román szakember kijevi karrierjének hosszát nem a szurkolói szimpátia határozza majd meg. Már csak azért sem, mert nem egy nyolcvanezres nagyságrendű bérletes tábor lojalitását kockáztatja az elnök, és a világszerte dübörgő mezeladásokat sem fogja bedönteni a Kijevből érkező esetleges hír, mely szerint a szurkolók a forradalmi akciók révén elhíresülő Majdanon kergetik körbe a klub nemkívánatos szakvezetőjét. A jelenség azonban sokadszor jelzi, mennyi tényező képes befolyásolni egy-egy trénerváltást.

A bizalomvesztés okainak és módozatainak, illetve az azt követő elbocsátásnak külön irodalma van, de maradjunk egyelőre az érkezésnél. Fajsúlyos kluboknál folyamatosan működik az edzői prérit pásztázó radar, még akkor is, ha épp vígan zakatol a szerelvény, béke van és a siker orgonaillata lengi be a környéket. Egy tréner státusa ugyanis önmagában a világ egyik legtörékenyebb állapota. Akkor is, ha valaki már szakértelme és szerencsés csillagzata bizonyítékainak hosszú listáját felsorakoztatva fanfárok kíséretében vonul be megdicsőülése újabb színhelyére.

A klubvezetők, szponzorok egyes edzők iránti rokonszenve ugyanis olyan, nem feltétlenül objektív, de igencsak működő mozgatórugó, amely ki nem mondott, de nem szándék nélküli fenyegetésként lebeg a mindenkori, hivatalban lévő edzők feje fölött. A kivételesen nagy túlélők, mint Sir Alex Ferguson vagy Arsene Wenger öröknek tetsző diadalmenete során is bőven voltak kritikus pontok. Arról, hogy miként élték túl, legendák egész sora született a legerkölcsösebben hangzó hosszú távú, tudatos jövőtervezés és csapatépítés tézisétől a klubot megmentő pénzinjekcióig, amelyet az arra potens szakemberek pumpáltak a pillanatnyi finanszírozási zavarba kerülő mutatványba. Miközben természetesen a tételes sikerek, a sorozatos talpra állások sem hiányozhattak az összteljesítmény mögül.

A kizárólag a bűvészmutatvány műfajában utazó, illetve az úgynevezett tűzoltó edzők mindig is más dobozba tartoztak. Ők állandóan a megbecsültség és a lenézés szűk határmezsgyéjén mozogtak, állandóan bekapcsolt telefonnal, abban a reményben, hogy talán épp most hiszik el róluk: nemcsak sokkhatás kifejtésére alkalmasak, hanem hosszú távú produkcióra is. A bélyegek azonban nehezen levakarhatók, és néha az emberi memória is. Már sok helyen megforduló, ezért aztán sok edzőt is „túlélő” játékosok mesélik, amint a krízisvarázslóként elhíresült tréner ugyanazokkal a mondatokkal lépett be egy-egy letargiába süllyedt öltözőbe, mint négy évvel korábban Belgiumban vagy hat éve Svájcban. A csoda üzemszerű megvalósítása után pedig többnyire az elhasználtság, megújulásra képtelenség híre maradt utána, no meg az, hogy békeidőben nem lehet folyamatosan háborús retorikával élni.

És akkor még meg sem jelentek a színen a menedzserek, akik nemcsak zseniális játékosokat, hanem edzőket is kínálnak a piacon. Azaz ott vannak ők mindenhol, portékájukat többnyire csomagban árulják, érdemes utánanézni, hány futballista követi ugyanazt a szakvezetőt Litvániától Szaúd-Arábiáig. Vagy fordítva, a megváltóként szerződtetett labdarúgó ajánlja a klub iránti lojalitástól eltelve a bizonytalanságra utaló első jelnél azt a mestert, akinél felkészültebb, a focisták nyelvét oda-vissza beszélő trénerrel még sohasem találkozott.

Természetesen akadnak jóval inkább bulvárba illő történések is. Ebben a műfajban nehéz lesz felülmúlni például a bukaresti Steaua-utód FCSB tulajdonosa, Gigi Becali edzőválasztási gyakorlatát. Nála a legfontosabb kritérium: ki hajlandó a legszervilisebb módon asszisztálni a góré alig rejtett edző-menedzseri ambícióihoz, a meccs közben telefonon közvetített utasításaihoz, szóljanak cseréről vagy éppen játékrendszerváltásról. Bár az utóbbiról talán kevésbé, az már némi szakértelmet is feltételezne. Tény, hogy legutóbbi, nemrég a második csapat élére „buktatott” szakvezetője, Bogdan Vintila legnagyobb érdemeként mindig azt hirdette, hogy jó keresztény, aki az imát minden világi sugallat elé helyezi.

Sokan igyekeznek megfejteni a Dinamo Kijev éppen hivatalban lévő vezetőedzője, Mircea Lucescu titkát, aki 75 évesen is arra érdemesült, hogy frontot nyisson érte egy klubtulajdonos. A dicsőséglista imponáló: a 401 első osztályú meccset, hetvenszeres román válogatottságot felvonultató játékos-pályafutást követően trénerként mindenekelőtt az olasz, a török és az ukrán bajnokságban alkotott maradandót, a Galatasarayjal európai Szuperkupát, a Sahtar Doneckkel UEFA-kupát nyert. Ennek elismeréseként Doneck város díszpolgárává is választották.

Talán az utóbbi miatti „vezeklés” gyanánt kijevi tartózkodása egyik első gesztusaként megkoszorúzta nagy elődje, Valerij Lobanovszkij szobrát. A többi amúgy is a pályán, illetve Ihor Szurkisz kabinetjében dől el. Mi pedig éberen fogjuk figyelni a körülötte meginduló játékoshullámzás tajtékait.