Futballérték – Dlusztus Imre publicisztikája

A portugálok elleni labdarúgó vb-selejtezőn szembesülhettünk a ténnyel: Cristiano Ronaldo játékértéke hétszer nagyobb a magyar kezdőcsapaténál (a transfermarkt.de becslése szerint 100 millió euró aránylik a 14.75-höz). A német portál megbízhatóan viszi át a számok nyelvére a pályán történteket, és nagyon jól visszaadja azt, hogy a futball olyan egyéni sport, amelyet csapatban játszanak. Erős összefüggés van ugyanis a labdarúgók és a foglalkoztató klub vagy válogatott összesített értéke között.

Természetesen kölcsönhatás van a futballista „árfolyama” és együttesének a világrangsorban elfoglalt helye között, ezért olykor a mezen lévő klubcímer többet nyom a mérlegen, mint a focista addigi pályafutása. Ott van például a norvég válogatottal 2015 őszén Eb-pótselejtezőn Budapesten is fellépő csodagyerek, Martin Ödegaard, aki 15 évesen – amikor a Real Madridhoz került – 4 millió eurót ért, s most, 18 esztendősen mint a Heerenveenben kölcsönben szereplő játékos már csak 1.5 milliót. Pedig már kilencszer szerepet kapott a válogatottban, ami tiniként nem rossz. Csakhogy a Real Madrid első csapatában eddig mindössze 122 percet töltött a pályán, és nagyon valószínű, hogy nem lesz visszaút neki a spanyol topgárdához.

Ha idehaza nézünk körül, a klubok fő számadatait illetően a legérzékenyebb pont a játékosok jövedelme. A közeg nehezen fogadja el, hogy az európai középmezőnyhöz tartozó magyar labdarúgásból milliós fizetéseket lehet kivenni. A focisták keresete és játékértéke között tehát szoros a kapcsolat, s ha össze akarjuk hasonlítani a Salzburg, a Sparta Praha vagy a Luzern teljesítményét a Ferencvároséval, akkor tűrni kell az összehasonlítást a pénzeket illetően is. Azt pedig már tudjuk, hogy egy-egy jobban megfizetett hazai ász csaknem annyit kasszíroz, mint egy Ausztriában játszó jobb futballista. Ez 15-20ezer eurót is jelenthet havonta.

Az európai horizont beállítása természetesen igen kényes ügy. A német autógyári munkás és a magyar, ha nem is ugyanazt a terméket, de ugyanazt a magasan jegyzett márkát rakja össze, sőt a futószalagról legördülő gépjárművek árát, értékét nem befolyásolja, hogy Sindelfingenben vagy Kecskeméten készültek-e.

Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a német mérnök, technikus, szakmunkás és titkárnő négyszer-hatszor többet keres, mint magyar kollégája. A németek azért hoztak ide autógyárat, mert a jó magyar munkaerővel – a bérszínvonal és általában a költségek alacsonyabb szintje miatt – gazdaságosabban tudnak termelni.

A német futballpiac magasan kvalifikált szereplői viszont nem fektetnek be magyar klubba, mert az NB I minősége nem produkál nemzetközi szintű eredményt. Így az egyesület vagyoni értékében döntő szerepet betöltő labdarúgók egyéni értéke sem lesz piacképes, nem beszélve a pályán hétről hétre mutatott játékról, ami kihat a nézők számára, a meccsnapi bevételre és a merchandisingre, azaz az ajándéktárgyak értékesítésére.

A magyar munkaerő akkor növelheti jelentősen az értékét, amikor nyugaton szerez magának állást. A futballista látszólag előnyösebb helyzetben van, mert a meccseken azonnal kiderül az igazság. Ráadásul nagyon sokan azt várják, hogy a kormány pénzügyi támogatása eredményeket is hozzon, ezt pedig a szakma megerősítése mellett feltőkésítéssel lehet elérni.

Egy-egy csapat összesített értéke tulajdonképpen beárazza a klubot. A Ferencváros mint a legerősebb keretű magyar egyesület „árfolyama” 13.25 millió euró, ami az angol másodosztályban a 20. helyre rangsorolna. A nagy futballnemzetek második ligáit nézve: Németországban a 13., Olaszországban a 12., Spanyolországban a 9., Franciaországban a 8. lenne az FTC.

A tíz közeli, közép-európainak nevezhető ország élvonalát szintén a német portál adatai alapján vizsgálva kiderül, a zöld-fehér klub csak Szlovákiában lenne piacvezető, még a lakosság számát tekintve a magyaréhoz képest ötödakkora Szlovénia első számú klubja, a Maribor is megelőzi a hazai rekordbajnokot. Lengyelországban a Legia és a Lech, Szerbiában a Partizan és a Crvena zvezda, Csehországban a Sparta, a Slavia és a Viktoria Plzen, Horvátországban a Dinamo Zagreb, a Hajduk és a Rijeka, Romániában a Steaua utódja, az FCSB, a CFR és a bukaresti Dinamo, Ukrajnában a Sahtar, a kijevi Dinamo és a Luhanszk ér többet. Ausztriában a Salzburg, a Rapid, az Austria Wien és a Sturm Graz jár a Fradi előtt, Svájcban a Baseltől a Luzernig nyolc csapat.

Mi befolyásolja e pozíciókat? Mindenekelőtt a teljesítmény, azután a sportág gazdasági és lelki környezete, valamint a tradíció. Magyarországon már akkor is nagy gyakorlata és hagyománya volt a sportág és a futballisták szidalmazásának – leginkább a hetvenes években, Végh Antal színre lépésekor –, amikor a világ élvonalába tartoztunk, és tízezrek jártak egy-egy meccsre. Ausztriában akkor is szerették a játékot és a labdarúgókat, amikor válogatottjuk a világranglista századik helyén szerénykedett. E két ország meghatározó szerepet játszott a 20. században a profi futball elterjesztésében, valamint a szép, technikás játék meghonosításában. Itthon, e hasábokon helyhiány miatt nem részletezhető okok miatt válságba került a futball, a szurkolók pedig évtizedekig vártak nagy nemzetközi tornán való részvételre. Ez a magyarázat a tavaly nyári Eb-lázra, a sokak által nem értett vereség utáni utcai fiesztára is.

A tanulság mindenekelőtt: szakmai előrelépés nélkül nem sokat ér a létesítményfejlesztés, az igazolt, főleg gyermekkorú focisták számának növelése. A magyar labdarúgást öt fő terület (szaktudás, infrastruktúra, játékoslétszám, utánpótlás, média) együttes fejlődése viheti közelebb az európai élvonalhoz. Ezek közül a legszembetűnőbb a szakma lemaradása. Gondoljunk csak a játékosok sebességére és taktikai felkészültségére.

Az előbbi esetében felvethető: miként lehetséges, hogy egy, a miénkhez hasonló méretű ország, jelesül Portugália fehér férfi futballistái gyorsabbak a mieinknél? A többi labdajátékban, ahol szintén fontos a gyorsaság, a robbanékonyság, szinte mindegyikben jobbak vagyunk. Kíváncsi lennék a szakmai magyarázatra.

A taktikát illetően pezsgőt bontunk, ha egy magyar csapat 90 percig szervezetten, fegyelmezetten játszik. De erre ritkán van példa. A német futballista is hibázik, de ott van mindig, ahol lennie kell. Az olasz sem hibátlan, de rendre befutja, lezárja, uralja a saját területét. A szerbet, horvátot néha elviszi a délszláv hév, de magas szinten betartja az edzői utasításokat.

Hiába küldjük konditerembe a játékosokat, ha a csapat összes tagja ugyanazzal a súllyal dolgozik, ráadásul heten állnak sorba a gépnél. S hiába néznek például minden kedden videót, ha az edző, jobb a békesség alapon, szótlanul ül az első sor szélén. Legalábbis addig, amíg „le nem esik”, azaz el nem küldik. S aki a helyére érkezik, az bizonyosan jobb lesz?

Ez azonban már egy másik történet.