Az álmok nyelve – Csinta Samu publicisztikája

A magyarok románellenes „mesterkedései” közismertek, ezt az evidenciát még az sem képes kikezdeni, hogy csak egészen ritkán van valóság­alapja az egésznek. Főleg politikai kampányidőszakban szoktak felbukkanni idegborzoló történetek, a voksolás után aztán rendre elalszik a történet, míg valamilyen különleges hívószó újra életre nem hívja. Néha csak úgy, az ismétlés kedvéért.
A magyarok románellenes „mesterkedései” közismertek, ezt az evidenciát még az sem képes kikezdeni, hogy csak egészen ritkán van valóság­alapja az egésznek. Főleg politikai kampányidőszakban szoktak felbukkanni idegborzoló történetek, a voksolás után aztán rendre elalszik a történet, míg valamilyen különleges hívószó újra életre nem hívja. Néha csak úgy, az ismétlés kedvéért.

Nagyjából hasonló módon kapcsolják fel a piros lámpát a Romániában eszközölt sportcélú beruházások, az utánpótlás-nevelést célzó finanszírozások is. Diószegi László, a Sepsi OSK klubelnöke a megmondhatója, hányszor kellett válaszolnia meg-megismétlődő kérdésekre, amelyek igazából egyetlen dologra voltak kíváncsiak: hogyan akarják a magyarok learatni a romániai futball babérjait? Holott mindössze annyi történik, hogy az ország egyik legkorszerűbb futballarénája épül a háromszéki főváros határában, valamint az ország zűrzavaros labdarúgásában fokozatosan érvényesül egy klub átlagot meghaladó szervezettsége.

Mondhatnánk azt is, hogy mindenki menjen a dolgára, nincs itt semmi különleges látnivaló – ha a jelenség nem lépett volna szintet a közelmúltban. A romániai élvonalhoz immár egyre stabilabban csatlakozó Sepsi OSK játékosa, Tamás Nándor megjelenése verte ki a biztosítékot. A kézdivásárhelyi származású futballista a Puskás Akadémia égisze alatt működő csíkszeredai Székely Labdarúgó Akadémián nevelkedett, és miután jól nevelték, több korosztályos román válogatottnak is meghatározó tagjává serdült. Akárcsak még néhányan Csíkszeredából, ahol beértek az első vetések, az utánpótlás-nevelő központot pedig immár a válogatottak száma alapján is az ország legjobbjai között tartják számon.

Ami kimaradt a kalkulusból – talán mert nem nagyon van megfelelője a román nemzetpolitikában –, hogy ezeknek a srácoknak a Puskás Akadémia az intézményesített továbblépés következő szakasza. A legjobbaknak, az arra érdemesülteknek, de még így is csak töredékük jut tényleges lehetőséghez. A többség Felcsútról a magyar másodosztályba kerül izmosodni, vagy éppenséggel vissza a román bajnokságba. Tamás Nándor mindkét utat kipróbálta. Sepsiszentgyörgyre talán az is hívta – amellett, hogy a régió szülötte –, hogy életkora kiemelt státust biztosít neki. Az első osztályú román bajnokság szereplőinek ugyanis két, a bajnokság rajtjáig 21 évet be nem töltő játékost kell nevezniük a kezdőcsapatba, egyiküket az utolsó sípszónak is a pályán kell találnia. A szabálymódosítás persze nem járt párban mentalitásváltással is, a csapatok többsége egyelőre a rendelkezés kicselezésével van elfoglalva, nem a játékosnevelés lehetőségét látják benne, hanem a feladat minél kevesebb fájdalommal való abszolválását célozzák. Leginkább oly módon, hogy az egyik utánpótláskorú – esetenként ifjúsági – játékost perceken belül tapasztaltabb futballista váltja, de arra is volt példa, hogy az illetőt húsz másodperccel a kezdőrúgás után cseréhez szólították. A megalázott ifjonc ábrázata nem csak a szülei lelkének széttépésére volt alkalmas.

A Sepsi OSK esetenként ebből a szempontból is a pozitív kivételek közé tartozott, előfordult, hogy a második félidőt is két ifivel kezdte a csapat. Sőt, olyan is, hogy mindkét fiatal a pályán maradhatott, de ezt a kivételes esetet írjuk inkább annak a számlájára, hogy a koronavírus-járvány egy időszakban alaposan megtizedelte a háromszékiek játékosállományát. Kétségtelen azonban: a puskásos-háromszéki Tamás egyik legnagyobb „értéke”, hogy még a következő évadban is U21-esnek számít, s ha minden rendben megy, vélhetően neki jut majd a meccs végéig tartó szerep.

A gond is ebből a helyzetből fakadt. Abból a problémából, amely jogkövető felelősségnek álcázott nemzetféltő reakciókat váltott ki az amúgy mindenféle visszásságokra érzékeny Gazeta Sporturilor című sportnapilap szerkesztőiből. A kettős, román-magyar állampolgárságú játékos ugyanis még nem döntötte el, melyik ország felnőttválogatottjának hívására válaszolna, ha egyszer döntési helyzetbe kerülne. Ez számít ugyanis a vízválasztónak, ami a nemzetközi szövetség érvényben lévő szabályai szerint többnyire eldönti egy futballista nemzetközi karrierjének útját. A bukaresti sportlap Tamás hiányos hazaszeretetének – hogy mi számít hazának ebben a száz esztendővel ezelőtt a végletekig megbonyolított nemzetközi helyzetben, azt ne itt és most tárgyaljuk ki – veszélyét véli felfedezni. Egyrészt nyilván a felcsúti környezetben őt érő hatások miatt, másrészt a magyar anyaklub elutasító viszonyulása miatt. Az újság egyszer, még 2019 novemberében meghúzta a vészharangot, azt állítva: a Puskás Akadémia megtiltotta a játékosnak, hogy elfogadja az U19-es román válogatott meghívását. Valahogy úgy, ahogy az eladósorba nőtt leányt rejtegetik egy nem feltétlenül kedvelt kérő ostroma elől. A vádat Felcsúton természetesen visszautasítják, akárcsak a Sepsi OSK vezetői. A már említett Diószegi László egyenesen diverziónak nevezte az újabb médiakampányt. Azt is elmondta, hogy a profi liga részéről szolidaritásukról biztosították a klubot, megnyugtatva a klubelnököt, hogy a Tamás Nándor szerepeltetése miatti esetleges pontlevonásnak semmilyen jogalapja nincs.

A történet ugyanis ott kezd vastagodni – az esetleges, de valószínűsíthető lélektani károkon túl –, amikor a lap azt állítja, hogy a kötelező módon pályára küldendő U21-es futballistának a román válogatottba bármikor behívható játékosnak kell lennie. Ami természetesen a román szövetség jól felfogott érdeke lenne, hiszen épp azokat akarják ily módon minél korábban állandó és embert próbáló játéklehetőséghez juttatni, akikre az ország futballjának jövőjét építhetik. Aki viszont nem elérhető a román nemzeti érdekek számára, folytatódik az eszmefuttatás, annak révén nem is pipálható ki a korosztályos előírás, a klub szabálysértést követ el, ha ebben a minőségében pályára küldi a renegátot. Márpedig januári érkezése óta Tamás öt alkalommal szerepelt a Sepsi OSK-ban, s egy gólpasszt is adott.

Ennél a pontnál két dologra is érdemes odafigyelni: egyrészt arra, hogy az ember ne csavarodjon bele különböző összeesküvés-elméletek gyártásába, másrészt hogy ne engedjen teret az öncenzúra kialakulásának. Mindkét forgatókönyv „csábító”, és közben legalább annyira kártékony is. A román-magyar együttélés kanyarjai szinte folyamatosan kínálnak témát az elsőhöz, nehéz is elvonatkoztatni tőlük. Ellenkező esetben hasonló dimenziókra ragadtathatja magát az ember, mint épp a sportnapilap, amely „A FRF (Román Labdarúgó-szövetség – a szerk.) alszik, a Sepsi pedig profitál Magyarország Románia-ellenes stratégiájából” című, nem kicsit tendenciózus „tényfeltáró” írással rántotta le a leplet a fentebb ecsetelt üzelmekről. Hogy az öncenzúra milyen mértékben lépett életbe Sepsiszentgyörgyön, arra legfeljebb abból alkothatnánk képet, hogy a botrány kirobbanása óta Tamás hányszor lépett pályára. Elárulom, két fordulóban egyszer. A Dinamo elleni bukaresti meccsen kezdő volt, majd lecserélték, az FC Arges elleni másodikon pedig végig a kispadot melengette. Bármilyen következtetéssel visszacsúsznánk az összeesküvés-elméletek világába, szóval inkább ne.

A tanulság amúgy is nehezen megfogalmazható. Van egy ország, amely igyekszik odafigyelni a jelenlegi határokon kívül szorult nemzettársaira, és – miért ne? – profitálni abból, hogy Budapesttől hétszáz kilométerre is élnek olyan gyermekek, akik magyar címeres mezben álmodnak maguknak sportkarriert. És van egy másik ország, ahol legszívesebben az álmok nyelvét és tartalmát is befolyásolnák. Miközben egy erős, magabiztos, bűntudat nélküli többség soha nem fitogtatja hatalmát, nem hoz létre szándékosan olyan helyzeteket, amelyben a másik megalázottnak érzi magát.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!