Gördül a szekér – Csinta Samu publicisztikája

Nagy ilyenkor a csábítás, hogy az ember olyan jelzőket írjon le, mint a történelmi vagy a korszak­alkotó. Esetleg korszakváltó, de az azért neccesebb lenne, a korszakváltás nem egyetlen momentum, sokkal inkább folyamat, amelynek elejét-végét többnyire csak körülbelül lehet azonosítani. Egészségesebb olyankor szerénynek maradni, amikor valóban van mire visszafogottnak lenni. Persze nem könnyű mindezeknek a kihívásoknak eleget tenni, amikor különösebb kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy sohasem tapasztalt szinteket ostromol a székelyföldi labdarúgás. És nemcsak egy-egy magaslat magányos meghódításáról beszélhetünk, kicsúszott bravúrról, hanem egy magyar identitású régió idegen – esetenként ellenséges – közegben való térhódításáról is.

A tények: a Sepsi OSK a román futball legmagasabb szintű osztályának első hat élklubja között folytathatja a bajnokságot, a Csíkszeredai FK pedig a Liga 2 ugyancsak felsőházi rájátszásában.

A háromszékiek legutóbbi négy évének történéseiből a magyarországi közvélemény is naprakész lehet. A Sepsi két bajnoksággal korábban már megfordult a sorozat rájátszásában, ezzel együtt 2019 tavasza inkább pénzügyi szempontból számít kellemes emléknek. A mérleg másik serpenyőjében egyetlen tétel árválkodik, a pofozógép szerepe, ami egyszerre írható a rutintalanság, a kishitűség, illetve a tény rovására, hogy azon a csapaton kissé valóban lötyögött a playoffos mellény. Hogy mégsem teljesen balesetszerű kivétellel lehetett dolgunk, azt részben a 2019–2020-as idény is bizonyította, amikor az együttes a kupadöntőig menetelt.

Most a tabella negyedik helyéről indulva, a listavezető FCSB-től tíz, a harmadik helyezett Universitatea Craiovától hat ponttal lemaradva kezdheti az újabb rájátszásos kalandot a Sepsi. De nemcsak a kedvezőbb pozíció kecsegtet a korábbinál nagyobb reményekkel, hanem a felhalmozódott tapasztalat, a kiegyensúlyozottabb játékoskeret is, amely az őszi szezon során az első ligás mezőny egyik legrettegettebb csapatává érlelte a piros-fehéreket. Némi bizonytalanságot gerjeszthet, hogy az idény végén a keret kétharmadának lejár a szerződése, a „hogyan tovább?” kérdése pedig ilyenkor többnyire erőteljesen ott zakatol már az érintett játékosok tudatában. Pluszmotivációs elem lehet viszont az európai kupaporondra való kilépésre jogosító helyezés immár kimondott célként. Egy pillanatig sem szem elől tévesztendő azonban, hogy miközben maximális koncentrálást követel a mezőny legjobb alakulataival kezdődő különbajnokság, párhuzamosan azzal is foglalkozni kell, hogy ki megy, illetve ki marad Sepsiszentgyörgyön. Miközben a távozni szándékozók nyilván szeretnének tökéletes fizikai állapotban indulni a következő állomáshely felé.

Míg ezen évek alatt Székelyföld első topligás csapata talán nemcsak az erdélyi gyökerű futballszurkolók nosztalgiából is táplálkozó rokonszenvét vívta ki, az FK Csíkszereda mostanában kezdi hasonló karrierjét. A csíkiak teljesítményének minősítésében szinte kínálja magát a Sepsivel való egyféle párhuzam. A hokifővárosként közismert, a focitérképen a sportcélú külhoni magyar állami befektetések hídfőjeként megjelenő Hargita megyei város éveken át az eredetileg megfogalmazott céloknak megfelelően az utánpótlás-nevelés egyik romániai mintaegységévé nőtte ki magát.

A Puskás Akadémia székelyföldi leányának megizmosodása mellett fokozatosan a település felnőttcsapatát is felfedezhettük. Első alkalommal talán akkor, amikor 2018. november elsején több mint ezren voltak tanúi a helység futballtörténelme legnagyobb fegyvertényének: a legeszementebb krimit is felülmúló Román Kupa-meccsen a Csíkszereda legyőzte a bukaresti Dinamót.

Innen elrugaszkodva célozták meg a Liga 2-be kerülést, és miután túlélték az ottani évadukat, az idén bekerültek a sorozat rájátszásába, amelynek első két helyezettje közvetlenül az élvonalba kerül, a harmadik és negyedik pedig osztályozót játszhat a feljutásért a Liga 1 13., illetve 14. helyezettjével. Azaz a playoff hat együtteséből mindössze kettőt kell megelőzniük a csíkiaknak, hogy szinte kéznyújtásnyira kerüljön a néhány éve még álomnak is túl merésznek tetsző bravúr. A jelenlegi, kiemelkedő klubok nélküli második vonalban hatalmas odaadással és kis szerencsével meg is születhet a szenzáció. Ami már nem csak a magyar kommunikációs tér messze gyűrűző alaphírének számítana.

A kérdés adja magát: egy folyamat természetesen körvonalazódó állomásaival van dolgunk, vagy csupán a dolgok szerencsés egybeesésével? Talán még mindig enyhe csúsztatásnak hatna az állítás, miszerint a tudatos építkezés most felnőttszinten is beérett, némi árnyalás után azonban mégsem annyira meredek a kijelentés. A Puskás Akadémia égisze alatt Topolyától Csíkszeredáig működtetett utánpótlás-követési és -nevelési rendszer nyilvántartásában csak Erdélyben több mint négyezer gyermek jelent meg az elmúlt évek során, nevelésük gyümölcseit ez idáig többnyire a romániai ifjúsági élvonalban meghatározó szerepet játszó csíkszeredai korosztályos csapatok élvezhették. A Dinamo elleni meccsen több-kevesebb időt a pályán töltők többsége megjárta korábban az akadémia valamelyik szintjét, vagy a rendszer játékosmegfigyelőinek közreműködésével került Csíkszeredába. Ketten közülük magyar állampolgárok, tizenhárman magyar állampolgárok – is.

A helyzet az első liga szele által megcsapott jelenlegi keret tekintetében sem változott lényegesen. A Sepsi OSK esete viszont azt látszik példázni, hogy magasabb szinten már a légiósokhoz is fokozott mértékben kell nyúlni – akár bizonyos elvek időleges mellőzése árán is. Az, hogy a jelenség milyen hatással lehet a tehetséggondozás folyamatosságára, illetve végeredményére, nos, ez már hosszabb töprengésre okot adó kérdés. Tízezrekben mérhető ugyanis azok száma, akik játékosként vagy szülőként részesei a futballistává válás menetének, az ifjúsági korosztály határához közelítve, a sportpályaválasztás kínzó kérdéseivel szembesülve pedig egyre akutabbá válik a téma. Ennek ellenére bántóan nagy a rendszerhibából és a rövid távú célok követéséből fakadó lemorzsolódás. Egyre egyértelműbbé válik a szakemberképzés fontossága, a megfelelő nevelés, fejlesztés erősítheti a helyi kötődéseket, a sajátos empátia és elkötelezettség pedig nagyságrendekkel emelheti a helyi fiatalok arányát a felnőttcsapatokban. Így fokozatosan csökkenhet az edző- és játékosimport iránti igény is.

Első látásra akadálytalanul gördül a szekér. A székelyföldi klubok jól teljesítenek, közben a romániai átlagot jócskán meghaladó ritmusban és színvonalon fejlődik az infrastrukturális háttér is. Épül-szépül a csíkszeredai stadion, a következő idénykezdésre már állhat az új lelátószárny, akár a Liga 1-es követelményeknek is megfelelően. Két hónap múlva játékra alkalmas a Sepsi OSK magyarországi finanszírozással készülő, minden igényt kielégítő arénája. A 8500 nézőt befogadó új otthon szinte megköveteli az együttes további fejlődését, amit amúgy a román futballközvélemény szinte megelőlegez; akad olyan szaktekintély, aki két-három éven belül a bajnoki címre is esélyesként tekint az együttesre.

Annak idején nagy nyilvánosságot kaptak az ominózus kupamérkőzésen kedvenceik győzelméért imádkozó csíkszeredai kisfiúkról készült képek. Csíksomlyó lábánál ez természetesnek is mondható, és talán csak azoknak érthetetlen, akik elvesztették vagy soha nem is érezték a kapcsolatot azzal a másik világgal. Már csak azt kellene mindehhez hozzátenni, ami rajtunk, embereken múlik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!