Más ez a csütörtöki kupa – Bobory Balázs publicisztikája

Azért elég szépen kinőtte magát az Európa-liga. Ez volt az sorozat, amelyet még egy évtizeddel ezelőtt Sir Alex Ferguson úgy tudott csak beazonosítani, hogy csütörtökiek a játéknapok és büntetésnek gondolta csapata, a Manchester United számára, hogy ott kell szerepelnie.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán és a Mersey folyón is, „Fergie” immár csak az Old Trafford lelátóján szurkol, illetve mostanában néha szörnyülködik, a United pedig ebben az esztendőben alanyi jogon is csak a „csütörtöki kupában” indulhatott, amelyben nagy nehézségek árán, csoportmásodikként a rájátszásba került, így a legjobb tizenhat közé kerülésért küzdhet.

De nem ám egyedüli „nagy csapatként”, az Európa-ligában a tavasszal olyan patinás klubok harcolnak majd az elsőségért, mint a Barcelona, a Juventus, az Arsenal, az Ajax, a Feyenoord, a Monaco, a PSV vagy éppen a Roma – az olaszok egyébként a Konferencialiga címvédői. Mindegyikük nyert vagy játszott korábban BEK/BL-döntőt, hagyományaik alapján joggal kívánkozhatnának akár Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe is. De a világ futballja is állandóan változik, sőt, lassan extrém módon kiegyenlítődnek az erőviszonyok, így nincsenek fél gőzzel behúzott mérkőzések, álmosan kezdett összecsapások, minden hiba duplán számít, és aki korán hátrányba kerül, nem biztos, hogy a végéig annyit javít, amennyi elég a túléléshez.

Akárhogy nézzük, csak nevek alapján nem sokkal gyengébb az El mezőnye a legrangosabb sorozaténál, és talán már azt sem mondhatjuk, hogy az itt állva maradó, vagy ide visszahulló csapatok szükséges nyűgnek élnék meg a hazai bajnokság mellett a tavaszi nemzetközi versengést. Nyilván az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt vonhattuk le, hogy általában nem a legesélyesebbnek tartott alakulat nyer végül, mert vélhetően azért dolgozik a tudat­alatti, és a „kicsik” sokkal motiváltabban hajtanak a párharcok során vagy a végső siker reményében.

Ahogy azonban a jelenlegi résztvevők nevét újrasoroljuk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy nagy presztízsük lesz a tavaszi küzdelmeknek, vélhetően sokakat érdekelne egy Manchester United–Barcelona, vagy akár egy Juventus–Arsenal finálé – szerencsére itt, Budapesten, a Puskás Arénában, illetve a televízió előtt. A győztes ugye automatikus belépőt kap a Bajnokok Ligája következő évi kiírásába (ez több csapatot külön motiválhat jelenlegi helyzetében), és persze gazdasági szempontból is menteni kell, ami menthető, mert ahogy egy korábbi írásomban említettem, az elmúlt öt évben egyaránt veszteséges Juve például hozzávetőlegesen 80 millió eurót bukott azzal, hogy nem élte túl a csoportkört a Bajnokok Ligájában. És bár az Európa-liga jóval kevesebbet hoz a konyhára, a szintmegtartáshoz vagy esetleg a lassú építkezéshez ebben a nehéz financiális környezetben minden eurócent létszükséglet lehet.

Persze amíg Juventus, United vagy éppen Barcelona szintű csapatok esetében arról beszélünk, micsoda veszteségeket szenvednek el, addig, mondjuk, ha a Ferencváros szemszögéből vizsgálódunk, kijelenthetjük, a magyar bajnok lehetőségei évről évre nőnek. Soha nem látott anyagi jutalommal és bevétellel jár, hogy a Fradi csoportelsőként lépett a legjobb tizenhat közé az Európa-ligában, ez olyan lehetőségeket teremt a IX. kerületben, amilyenekkel magyar futballegyesület még talán sohasem élhetett. Ha a korábbi évekhez hasonlóan okos döntéseket hoznak a Ferencváros elöljárói, hosszú évekig bebetonozhatják hazai egyeduralmukat, és a nemzetközi porondon is van még feljebb.

A zöld-fehérek folyamatos fejlődésének legnagyobb titka az elmúlt években is az volt, illetve a közeljövőben is az lehet, hogy betartják a fokozatosság elvét. Nem akarnak eszetlenül annyi pénzt invesztálni a csapatba, amely egy veszélyes rulettjátékhoz is hasonlítható lenne, és a kockáztatásnak végül veszteség vagy éppen amortizálódás a végeredménye.

Az FTC jelenleg nagyon jó helyen van az Európa-ligában, sikerélményt jelent a menetelés, boldogok a szurkolók, a vezetők és a játékosok is, és a szereplés nagyon jó reklámja a magyar futballnak, egyértelműen növeli a presztízsét, ázsióját szerte a világban. A számszerű profitot pedig még úgy is könnyebb realizálni, hogy a Ferencváros játékosait egészen biztosan erősebb bajnokságokban szereplő, alapból tehetősebb együttesek monitorozzák, így a játékospiacon meghozott észszerű döntések is a szakmai fejlődés betonbiztos alapjaihoz járulhatnak hozzá.

És nem csak gazdasági téren lehet ebből profitálni, hiszen a mezőnyre pillantva látjuk, hogy eddig is és valószínűleg a folytatásban ugyanúgy hatalmas szakmai kihívást jelent ez a sorozat a Csercseszov-csapatnak, a játékosok nemcsak a magasabb tempóhoz, játékminőséghez szoknak hozzá, hanem a folyamatosan nagyobb igénybevételhez, az állandó kétfrontos csatározáshoz is. Lassan eljuthatnak a játékosok is oda, hogy egy Európában elismert, tisztelt ellenféllel szemben megvívott heroikus csata után ne ürüljenek ki annyira érzelmileg, mentálisan a hétvégére, hogy nem valós tudásuk szerint teljesítenek, mondjuk, Mezőkövesden vagy éppen Pakson.

A Ferencváros két éve már elhozta Magyarországra, tétmérkőzésre a Juventust és a Barcelonát, és bár a zöld-fehérek híveinek csodálatos emlék a BL-szereplés, a csoportköri harc a gigászokkal, a mostani menetelés és sikerszéria sokkal inkább történelminek mondható. A jelenlegi Ferencváros tényleg elitmezőnyben szerepel, ráadásul a jelenleg állva maradó 24 csapatból a csoportelsőségnek köszönhetően a szűkebb körnek, azaz a legjobb tizenhatnak az egyenes kieséses szakaszában vehet részt. Ilyenkor mindig állandó a vita: jöjjön majd egy igazi közönségvonzó nagyágyú, amelyre egész Európa figyel, vagy legyen olyan szempontból szerencsés a sorsolás, hogy verhető riválist sodor Fortuna a Fradi útjába, és a menetelés még tovább nyújtható. Ebben a kérdésben az utóbbi véleményformálók pártján állok, hiszen az elmúlt években a Ferencváros tényleg hozott elitcsapatokat Magyarországra, most viszont – ahogy a Monaco vagy éppen a Trabzon­spor ellen is láttuk – minden esélye megvan, hogy második, harmadik polcos ellenfelekkel szemben sikert érjen el. Ráadásul előttünk a tél, a játékosmozgások jól is alakulhatnak, és ha Csercseszov mester még lát hibapontot együttesében, alakíthat, javíthat rajta.

Egy szó, mint száz: jó látni, hogy egy magyar együttes újra gigászokkal egy listán szerepel, és amíg öt-hat éve még azon szurkoltunk, hogy egy hazai csapat élje meg az őszt, de legalább az augusztust, most a legizgalmasabb szakasz résztvevője hazánk bajnoka. S ahogy a ferencvárosi vezetőség jó értelemben véve mindvégig a földön maradva gondolkodott az elmúlt években, hogyan építsenek fel egy olyan alakulatot, amely Európában is tényező lehet, addig most a szurkolóknak és a közvéleménynek sem szabad túl magasra emelnie a lécet, mert valóban igaz a közhely: mindaz, amit a Fradi eddig elért, megsüvegelendő, az összes további csak bónusz.

Az írás elején tárgyalt sztárcsapatok esetében nyilván ez a megállapítás már nem igaz, a Manchester United, a Juventus vagy éppen az Arsenal egészen biztosan azzal a szándékkal kezdi a tavaszt, hogy a csúcsra akar jutni az Európa-ligában. Ezek a csütörtökök már nem olyanok lesznek, mint régen, a keddi, szerdai BL-napok után amolyan csemegének, desszertnek is felfoghatóak, de mégsem könnyű falatok. Mi pedig csak örülhetünk, hogy már nemcsak kedvenc külföldi csapataink állnak a versenyben, hanem egy magyar együttes is, amely sokéves munkája után megérdemelte, hogy idáig jutott.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!