Mind a négy jelölt Arsenal-játékos az Aranylabda-szavazás mezőnyének második felében végzett

Vágólapra másolva!
2024.10.28. 18:48
Illusztráció: Getty Images
Hétfő este 20.45-kor kezdődik Párizsban az Aranylabda-gála, de a France Football már közzétette, hogy a 30 fős listáról kik végeztek a 11–30. helyen a férfiaknál és a hölgyeknél. A legfontosabb kérdésekre persze később kapunk választ, a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósításban számol be a gála történéseiről. Magyarországról immár 12 éve a Nemzeti Sport képviselője szavaz, aki ezúttal főszerkesztőnk, Szöllősi György.

A 30. helyen ezúttal nem végzett senki, két játékos 29. lett azonos pontszámmal, ráadásul két Roma-labdarúgóról, Mats Hummelsről és Artem Dovbikról van szó. Az „utolsó” tíz helyezett között öt Premier League-futballistát találunk, Bukayo Sakát, Rúben Diast, William Salibát, Cole Palmert és Declan Rice-t – hárman is az Arsenalt képviselik. Mellettük Antonio Rüdiger, Vitinha és Alejandro Grimaldo az, aki nem fért be a legjobb 20 közé.

Majd az is kiderült, hogy az Arsenalt senki sem képviseli a lista első felében, ugyanis Martin Ödegaard a 19. helyen zárt – mögötte Hakan Calhanoglu végzett. A top 15-ről lemaradók közt még az Aston Villa argentin világbajnoka, Emiliano Martínez, a Real Madrid uruguayi középpályása, Federico Valverde és a Leverkusennel német bajnoki címet nyerő Granit Xhaka található.

A legjobb 10-ről épp lemaradt a Manchester City sztárja, Phil Foden, a 12. a Leverkusen német válogatott kiválósága, Florian Wirtz lett, őt pedig a spanyolokkal Eb-címet szerző Dani Olmo követi, míg a 14. és 15. helyet Ademola Lookman és Nico Williams szerezte meg.

A hölgyeknél szintén már csak az első 10 játékos sorrendje nem ismert, a 11–30. helyezettek névsorát nyilvánosságra hozta a France Football.

A jelöltlistákat egy futballszakértőkből álló szervezet készítette el; a legtöbben a France Football és a L’Équipe szerkesztőségéhez tartoznak, de a 2000-ben aranylabdás Luís Figo is ott volt a döntnökök között. Korszakhatárt jelez, hogy az idei listán nem szerepel a nyolcszoros (és tavaly is) győztes Lionel Messi, valamint az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo sem.

A listán lévőkre a szeptember 4-től 30-ig terjedő időszakban szakújságírókból álló nemzetközi zsűri tagjai voksoltak: országonként egy-egy képviselő, mégpedig a férfiaknál a legfrissebb FIFA-világranglista első száz helyéről, a nőknél pedig az első ötvenéről.

A 2024-ES ARANYLABDA-SZAVAZÁS HELYEZETTJEI
FÉRFIAK
8. Lamine Yamal (spanyol, FC Barcelona)
9. Toni Kroos (német, Real Madrid – időközben visszavonult)
10. Harry Kane (angol, Bayern München)
11. Phil Foden (angol, Manchester City)
12. Florian Wirtz (német, Bayer Leverkusen)
13. Dani Olmo (spanyol, RB Leipzig; jelenleg Barcelona)
14. Ademola Lookman (nigériai, Atalanta)
15. Nico Williams (spanyol, Athletic Bilbao)
16. Granit Xhaka (svájci, Bayer Leverkusen)
17. Federico Valverde (uruguayi, Real Madrid)
18. Emiliano Martínez (argentin, Aston Villa)
19. Martin Ödegaard (norvég, Arsenal)
20. Hakan Calhanoglu (török, Internazionale)
21. Bukayo Saka (angol, Arsenal)
22. Antonio Rüdiger (német, Real Madrid)
23. Rúben Dias (portugál, Manchester City)
24. William Saliba (francia, Arsenal)
25. Cole Palmer (angol, Chelsea)
26. Declan Rice (angol, Arsenal)
27. Vitinha (portugál, Paris Saint-Germain)
28. Alejandro Grimaldo (spanyol, Bayer Leverkusen)
29. Artem Dovbik (ukrán, Dnipro-1, majd Girona; jelenleg Roma)
       Mats Hummels (német, Borussia Dortmund; jelenleg Roma)

NŐK
8. Mariona Caldentey (spanyol, Arsenal; jelenleg FC Barcelona)
9. Trinity Rodman (amerikai, Washington Spirit)
10. Alexia Putellas (spanyol, FC Barcelona)
11. Patricia Guijarro (spanyol, FC Barcelona)
12. Barbra Banda (zambiai, Sanghaj Sengli, majd Orlando Pride)
13. Lauren James (angol, Chelsea)
14. Ada Hegerberg (norvég, Lyon)
15. Khadija Shaw (jamaicai, Manchester City)
16. Tabitha Chawinga (malawi, Paris Saint-Germain; jelenleg Lyon)
17. Alyssa Naeher (amerikai, Chicago Red Stars)
18. Gabi Portilho (brazil, Corinthians)
19. Giulia Gwinn (német, Bayern München)
20. Lucy Bronze (angol, FC Barcelona; jelenleg Chelsea)
21. Mayra Ramírez (kolumbiai, Levante, majd Chelsea)
22. Glodis Viggósdóttir (izlandi, Bayern München)
23. Tarciane (brazil, Corinthians, majd Houston Dash)
24. Lea Schüller (német, Bayern München)
25. Sjoeke Nüsken (német, Chelsea)
26. Haszegava Jui (japán, Manchester City)
27. Manuela Giugliano (olasz, Roma)
28. Lauren Hemp (angol, Manchester City)
29. Ewa Pajor (lengyel, Wolfsburg; jelenleg Barcelona)
30. Grace Geyoro (francia, Paris Saint-Germain)

DÍJÁTADÓ
20.45: Aranylabda-gála, Párizs – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik