Csodatévő válságmenedzser – Moncz Attila publicisztikája

A német labdarúgó-válogatott 4–0-ra legyőzte Észak-Macedóniát, így sorozatban a 22. világversenyén is ott lesz. Nincs itt kérem semmi látnivaló, lehet továbbhaladni, az európai gárdák közül elsőként Katarba jutó Nationalelf, ahogyan az 1970-es világbajnokság óta mindig, ott lesz a soros vb-n vagy Eb-n. Na de amikor az idén márciusban az akkor még hibátlan Örményország, illetve az őt megverő (és ezzel a Gracenote Live algoritmusa szerint az európai zóna eddigi legnagyobb meglepetését – a bekövetkezésére csak 7.1 százalék esély volt – szerző) Észak-Macedónia mögött csak a harmadik helyen szerénykedett a táblázaton, ilyen diadalmenetre kevesen gondoltak. Rendben, a német továbbjutást józan ésszel még akkor sem lehetett megkérdőjelezni, de azért a rohamtempóra és a legalább akkora sebességű transzformációra nem lehetett számítani. Az ötlettelen, a kapitányi poszton és nem ritkán a keretben felbukkanó dinoszauruszok olykor érthetetlen összefonódására építő csapatból egy látványosan játszó, igencsak megfiatalított társaság lett, amely hosszú távon visszaadhatja egy nemzetnek a saját nemzeti tizenegyébe vetett hitét.

Pedig csak annyi történt, hogy a nyolcaddöntős búcsúval záruló kontinenstorna után (a távozását már a tavasszal bejelentő) Joachim Löwöt korábbi segédje, a vele 2014-ben még másodedzőként vb-címet nyerő Hansi Flick váltotta. Akinek már rutinja van a csődközeli helyzetek menedzselésében, majd abból csodatettek végrehajtásában. Amikor 2019 novemberében átvette a Bayern Münchent, tíz-egynéhány individualista alkotta az együttest (oké, egy Robert Lewandowski nevű első hegedűst bármelyik „zenekar” szívesen fogadna), a következő augusztusban pedig már a világ legjobbját tisztelhettük a bajorokban. Manuel Neuer belülről nézte végig a folyamatot, ezért aztán alighanem tudta, mit beszél, amikor röviddel Flick kinevezése után csak annyit mondott: „2022-ben világbajnok akarok lenni.” Az újdonsült kapitányt a minap a Kicker sportmagazin szembesítette első számú kapusa szavaival, és Flick válasza meglehetősen profán volt: „Két éve, novemberben senki sem hitt abban, hogy a Bayern München 2020-ban Bajnokok Ligáját nyer.”

Mielőtt bárki is nagyképűséggel vádolná (őt ismerve alaptalanul) Flicket, hadd tegyem hozzá a válogatott szereplésével kapcsolatban tett további kijelentéseit: „Senki sem értené meg Németországban, ha azt mondanánk, 2026-ban leszünk csúcsformában. Természetesen jó, ha vannak hosszabb távú elképzelések, de az eredmény mindig fontosabb – függetlenül attól, hogy klubcsapatról vagy válogatottról beszélünk. Mindig az adott körülmények között elérhető lehető legnagyobb eredmény a cél. És persze az, hogy újra mindenki azonosulni tudjon a nemzeti tizenegyünkkel. De ez nem csupán a sportszakmai eredményeken múlik, hanem a helyes mentalitáson, a szervezettségen és az általunk képviselt szellemiségen is.”

Flick a 3K, a kommunikáció, a kooperáció és a kollektíva egységére építve akar és fog is dolgozni, nem megfeledkezve az értékek tiszteletéről és a lojalitásról, illetve arról, hogy a válogatottnak nem csupán futballberkeken belül, de országosan (sőt, határokon átívelően) is meg kell mutatnia az értékeit. A belső „társalgásban” sokat segít klubedzői múltja, hiszen így nem csupán a vitákat tudja könnyebben kezelni (amikor Jörg Schmadtke, a Wolfsburg főnöke kikelt magából Ridle Baku keretből való kidobása miatt, mondván, a kommunikáció éppen olyan, mint korábban, Mark van Bommel vezetőedző és Marcel Schäfer sportigazgató is jelezte, velük egyeztetett a kapitány), de mindenkit hamarabb szóra is bír. Ráadásul nem csupán a válogatott játékosok trénereivel cserél eszmét, Frank Kramer, a Bielefeld edzője például meglepve vette tudomásul, hogy Flick vele is beszélt. A külföldön játszó németek klubedzőivel, így Thomas Tuchellel (Chelsea), Pep Guardiolával (Manchester City), valamint Mauricio Pochettinóval (PSG) folyamatosan tartja a kapcsolatot, sőt nem győzi hangsúlyozni a személyes jelenlét fontosságát. Amíg Löw esetében az utolsó időszakban már az is nagy szó volt, ha egy német bajnokin megjelent, a Flick-stáb egyik oszlopos tagja, Danny Röhl másod­edző a PSG–Manchester City BL-mérkőzésre is elutazott. És bár Thilo Kehrernek, Julian Draxlernek, illetve Ilkay Gündogannak egy perc sem jutott, senki sem értékelte feleslegesnek a túrát. „Szükség van az ilyesmire, mindig akad tanulnivaló, legyen szó stílusról vagy taktikáról. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy folyamatosan nyomon kövessük a nemzetközi futballban uralkodó trendeket” – jelentette ki Flick.

A játékosokkal való kommunikációja már a Bayernnél is híresen jó volt, Timo Werner vagy Leroy Sané formajavulásában ő is vastagon benne van. Utóbbival kapcsolatban külön is egyeztetett a bajoroknál az örökébe lépő Julian Nagels­mann-nal arról, hogy áttenné a jobbról a bal oldalra, ha ezzel egy irányba lehetne húzni a két szekeret. A bajnoki csúcstartó esetében ez különösen fontos, hiszen Flick bevallottan megpróbál visszatérni a hajdan Uli Hoeness álmaként jelentkező, 2006 és 2014 között sikeresen működő FC Bayern Deutsch­land filozófiához, azaz, hogy a Nationalelf tengelyét a müncheniek adják. Ennek megfelelően a válogatott is Bayern-stílusban futballozik, elvégre Flick sajátja az előretolt letámadás, a labdavesztés utáni visszatámadás, az ellenfél hibára késztetése, az irányítás és a gyors helyzetkialakítás. Az első látható eredmény pedig: öt mérkőzés, öt győzelem, 18–1-es összesített gólkülönbség.

A müncheni időkből (ott Alphonso Davies az iskolapélda) emlékezhetünk arra, mennyire bátran nyúl a fiatalokhoz, és ez egyelőre a Nationalelfnél sincs másképp. Persze, ha olyan 18-19 évesekből lehet válogatni, mint Jamal Musiala, Florian Wirtz vagy Karim Adeyemi, nagy gond nem lehet. Ugyanakkor Löwvel szemben igazságtalan lenne, ha csak a veteránokhoz való ragaszkodását emlegetnénk, hiszen az ő regnálása alatt 18 olyan játékos mutatkozott be a válogatottban, aki 18 és 20 év között volt (benne Musialával, illetve régebbről Draxlerrel, Mario Götzével vagy éppen a most már ferencvárosi Marko Marinnal). Csak az ifjakkal szembeni bátorságot a józan ész határain túlnyúló ragaszkodás váltotta fel nála karrierje alkonyán.

Ami viszont Flick és talán a német labdarúgás esetében is újdonság, hogy külön edzőt szerződtetett a rögzített játékhelyzetek kihasználásának javítására. A dán-német kettős állampolgárságú Mads Buttgereit érkezését kétkedve fogadták, de legkésőbb Antonio Rüdiger Izland elleni gólja nyugtatónak is beillett. „Egy golflabdának is más lesz a röppályája, ha máshol vagy az ütő másik részével találod el. A futball-labda ugyanígy viselkedik. A videók és a képek segítségével meggyőzhetjük a játékosokat. Arra törekszünk, hogy az összes helyzetben, labdával vagy anélkül, érezhető legyen, a pályán lévő játékosoknak minden másodpercben feladatuk van” – jelentette ki Flick.

Ami pedig újságírói szemmel talán a legnagyobb „külső” változás, az a játékosok nyilvános szereplése. Érezhető, hogy vissza akarják szerezni a publikum szimpátiáját, ami nyilvánvalóan megcsappant, elég csak az elmúlt évek több negatív nézettségi rekordjára utalni. „Ha szelfit vagy autogramot kérnek, szívesen adok. Ez a munkánk része, ezt kérem a játékosaimtól is. Nekem mindig is Franz Beckenbauer a legjobb példa. Még egyetlen autogramkérést sem utasított vissza, pedig ő a valaha volt legjobb német játékos. De nem derogál neki. Ha a Császár képes autogramot adni, nekünk is kötelességünk” – így a szövetségi kapitány.

Csak így lehet teljes a Flick által említett „nemzeti misszió”.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!