Mint arról beszámoltunk, Gyánó Szabolcsot leigazolta a portugál első osztályú Académica Coimbra. A klub honlapján is az ő szerződtetése volt kedden a vezető hír.
Ebben az évben már a harmadik edzőjét rúgta ki a brazil Fluminense labdarúgócsapata. Az aktuális trénernek, Oswaldo Oliveirának (képünkön) hétfőn kellett távoznia, miután a Flu 3-0-s vereséget szenvedett a Ponte Preta együttesétől a bajnokság 15. fordulójában.
Hiába fogyatkozott kilenc emberre a Santos labdarúgó-csapata, az utolsó öt percben szerzett két góllal mégis a maga javára tudta fordítani az Internacional elleni mérkőzést a brazil bajnokságban.
A Sao Paulo után a Internacional is bejutott a legrangosabb dél-amerikai klubkupa döntőjébe, így az már most eldőlt, hogy idén mindenképpen brazil győztese lesz a trófeának.
Több neves külföldi válogatott futballista is érkezett az argentin futballba, valamint rutinos játékosok is visszatértek az országba, vagy azon belül váltottak klubot.