Megtört az Emery-átok: az Arsenal kettővel nyert a Villa otthonában

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.24. 20:35
Az Arsenal megőrizte veretlenségét (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal a második félidőben szerzett két gólnak köszönhetően nyert az Aston Villa otthonában az angol Premier League második fordulójában.

Az Arsenal az előző idényben mindkétszer vereséget szenvedett az Aston Villa ellen. Birminghamben 1–0-ra, Londonban 2–0-ra nyert Unai Emery együttese, ami a bajnoki címébe került Mikel Arteta csapatának.

A mérkőzés első helyzetére 16 percet kellett várni. Bukayo Saka célozta meg a jobb alsó sarkot, de Emiliano Martínez leért, és szögletre tolta a labdát. Negyedórával később Ollie Watkins hagyta ki az első félidő legnagyobb helyzetét. Morgan Rogers szerzett labdát közel a vendégek kapujához, Watkinshoz tálalt, az angol támadó azonban 11 méterről senkitől sem zavartatva mellé belsőzött.

A szünet után is lendületben maradt a birminghami csapat. Az 54. percben Amadou Onana lőtt kapásból 16-ról, a lövés megpattant egy védőn, majd a lécről kipattant. A kijövő labdát Watkins csukafejessel próbálta kapuba juttatni, David Raya azonban hatalmas bravúrral védett. A kihagyott helyzeteket megbüntette az Arsenal. Bukayo Saka küzdött nagyot, visszatette a labdát az alapvonalról, a védők nem tudnak felszabadítani, a csereként beálló Leandro Trossard pedig jobbal a bal alsó sarokba lőtt. 0–1

Tíz perccel később megduplázták előnyüket a londoniak, megint Saka gurította vissza a labdát, majd Thomas Partey 18 méterről Martínez érintésével a rövid alsóba lőtt. Az Arsenal 2–0-ra megnyerte a rangadót, és őrzi hibátlan mérlegét.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Aston Villa–Arsenal 0–2 (Trossard 68., Partey 77.)
Korábban
Brighton & Hove Albion–Manchester United 2–1 (Welbeck 32., Joao Pedro 90+5., ill. A. Diallo 60.)
Crystal Palace–West Ham United 0–2 (Soucek 67., Bowen 72.)
Fulham–Leicester City 2–1 (Smith Rowe 18., Iwobi 70., ill. Faes 38.)
Manchester City–Ipswich Town  4–1 (Haaland 12., 16., 88. – az elsőt 11-esből, De Bruyne 14., ill. Szmodics 7.)
Southampton–Nottingham Forest 0–1 (Gibbs-White 70.)
Tottenham Hotspur–Everton 4–0 (Bissouma 14., Szon Hung Min 25., 77., Romero 71.)

VASÁRNAP
15.00: AFC Bournemouth–Newcastle United (Tv: Spíler1)
15.00: Wolverhampton–Chelsea (Tv: Match4)
17.30: Liverpool–Brentford (Tv: Spíler1)

1. Manchester City

2

2

6–1

+5 

2. Brighton & Hove Albion

2

2

5–1

+4 

3. Arsenal

2

2

4–0

+4 

4. Tottenham

2

1

1

5–1

+4 

5. Nottingham Forest

2

1

1

2–1

+1 

6. Liverpool

1

1

2–0

+2 

7. West Ham

2

1

1

3–2

+1 

8. Brentford

1

1

2–1

+1 

9. Newcastle

1

1

1–0

+1 

10. Manchester United

2

1

1

2–2

10. Fulham

2

1

1

2–2

12. Aston Villa

2

1

1

2–3

–1 

13. Bournemouth

1

1

1–1

14. Leicester City

2

1

1

2–3

–1 

15. Wolverhampton

1

1

0–2

–2 

15. Southampton

2

2

0–2

–2 

15. Chelsea

1

1

0–2

–2 

18. Crystal Palace

2

2

1–4

–3 

19. Ipswich Town

2

2

1–6

–5 

20. Everton

2

2

0–7

–7 

AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik