A katonai felderítő csodája – Moncz Attila publicisztikája

Az amerikai csapatsportokban tartja magát a mondás, miszerint a támadók nyerik meg a meccseket, a védők pedig a bajnokságokat. A számok ugyanakkor azt mutatják, ez sokkal inkább csak frázis, mint tudományosan megalapozott ítélet. Az év elején amerikai kutatók megnézték, a négy kiemelt ligában (amerikai futball, baseball, jégkorong, kosárlabda) mennyi ennek a valóságtartalma. A nagydöntőket figyelembe véve mindössze az NFL-ben tudtak 60 százaléknál nagyobb részben diadalmaskodni a jobban bekkelők (65.5 százalék), majd jött az NBA és az NHL (mindkettő 58.2), hogy aztán az MLB alaposan rácáfoljon az állításra a maga 38.9 percentjével.

A mondás igazságtartalmának csak azt követően jutott eszembe utánajárni, hogy nézegettem a labdarúgó Premier League szerda esti meccsek előtti tabelláját. Ritka szoros befutónak lehetünk szemtanúi Angliában, az éllovas hármas (Liverpool, Arsenal, Manchester City) a vesztett pontokat tekintve három ponton belül követi egymást, ha holtverseny lesz, a gólkülönbség dönt majd közöttük. És abban pillanatnyilag az Arsenal a legjobb, úgy, hogy a legtöbb gólt szerezte, és a legkevesebbet kapta. Márpedig a legutóbbi négy aranyat az a csapat vitte el, amelynek az elhárítása a legjobb volt, háromszor úgy, hogy a támadóinak sem akadt párja. (Kivétel a 2019–2020-as idény, akkor a végső győztes Liverpool 17-tel kevesebb gólt szerzett, mint a második Manchester City.) Az Arsenallal a 2004–2005-ös évad óta nem fordult elő, hogy a legtöbb gólt szerezze az élvonalban, a legkevesebb kapott gól titulusáért pedig még egy évvel visszább kell menni az időben…

Ezúttal is sokkal meglepőbb, milyen kiválóan működik az Arsenal védelme, még akkor is, ha eközben az elöl játszók közül is csak egy játékos, Bukayo Saka fér be a legjobb húsz közé a góllövőlistán. „Ha bajnok akarsz lenni, a védelmednek különösen kiegyensúlyozottnak és nehezen átjátszhatónak kell lennie. Nekünk ez megvan, és nagyszerű, ahogyan a fiúk védekeznek, és minden labdára rámennek, hogy megnehezítsék az ellenfél dolgát” – mutatott rá a csapatrész munkájának fontosságára Mikel Arteta menedzser. A stabilitás megteremtése nagyban neki köszönhető, még ha – szigorúan a számok alapján – folyamatos fejlődés nem is volt látható az ő 2019-es érkezése óta, hiszen az előző évadokban sorrendben 48, 39, 48 és 43 gólt kapott a londoni együttes. Ezúttal még az is benne van, hogy harminc kapott gól alatt marad, főleg, ha a védelem a 2024-es formáját futja. A szerda esti, Luton elleni meccset megelőzően ebben a naptári évben összesen négy gólt szedett be a társaság, egynél többet speciel egyszer sem. Természetesen az Arsenalé a legtöbb nullára hozott mérkőzés, a riválisnak engedett kapura lövések terén pedig második a gárda, úgy, hogy ebben a mutatóban másfél próbálkozásnyit javult 2023-hoz képest.

Amit pedig már biztosan senki sem vehet el az Arsenaltól: az egyetlen csapat a Premier League-ben, amely a 2023–2024-es évadban oda-vissza lenullázta a címvédő Manchester Cityt, illetve három tétmeccsen (a Community Shield volt a harmadik) egyetlen gólt sem engedélyezett Erling Haalandnak. Különösen a legutóbbi, vasárnapi bajnokin végeztek félelmetes védőmunkát az „ágyúsok”: az első félidőben a tizenhatoson belül mindössze négy (!) labdaérintést engedtek meg a címvédőnek (nyolc éve, amióta Pep Guradiola irányítja a gárdát, ez a legkevesebb), amely 2021 októbere, a Crystal Palace elleni 0–2, illetve 47 bajnoki után maradt újra gólképtelen hazai bajnokin. Ráadásul a vasárnapi 0–0-t nem úgy kell elképzelni, mint ahogyan José Mourinho be szokta tolni a buszt aktuális csapatával a saját kapuja elé. Az Arsenal újfent bizonyította, hogy a labda elleni játékban a legjobb a Premier League-ben, ami 11 játékos, nem pedig három-négy védő összehangolt munkáját dicséri.

Utóbbit már csak azért sem jelentheti, mert Olekszandr Zincsenko és Tomijaszu Takehiro sérülése (a gyakorlatilag egész bajnokságban maródi Jurrien Timber hiánya fel sem tűnik) miatt mostanában a „tanult szakmáját” tekintve centerhalf Jakub Kiwior játszik a bal oldalon. A City ellen angol élvonalbeli pályafutása talán legjobb játékát nyújtotta. Az is igaz, hogy neki, illetve a másik oldalon eléggé domináns Ben White-nak is nagyon fekszik, hogy Arteta elsősorban nem szélső védőkben, hanem a szélről befelé húzódó bekkekben gondolkodik. Középen pedig ott van a William Saliba, Gabriel kettős, amely már-már áthatolhatatlan. Saliba főleg nagyot megy, ő az egyetlen védő, aki az összes shutoutnál a kezdőcsapat tagja volt. Fejben pedig mindannyian erősödtek az elmúlt egy évben (ez még akkor is igaz, ha White a válogatottól újfent furcsa körülmények között ment haza idő előtt), ami Arteta nyelvén ennyit jelentett: „Ha kibírod, hogy lekövetsz harminc passzt, visszaszerzed, majd megint elveszted a labdát, aztán újra tudod követni a harminc passzt, akkor készen állsz a City ellen.” Az ő csapata annyira készen állt, hogy Guardiola újságírói kérdésre tréfásan meg is jegyezte, az Arsenalon akkor lehetett volna áttörni, ha valamelyik játékosát meggyilkolják…

A Premier League-idény második legfiatalabb keretét vezénylő Arteta három fő elve az elkötelezettség, a fegyelem és a versenyszellem, ez tükröződik az együttes komplett védekezésén is. Elképesztően magasan indítja a letámadást (átlagosan csaknem 50 méteren húzódik a hátsó sora, ami még a Liverpool nagyon feltolt vonalainál is egy méterrel feljebb van!), amit már Kai Havertznek és Martin Ödegaard-nak el kell kezdenie. Ha pedig rajtuk átjutnak, jön az Arsenal világítótornya (spanyol edzője mondta róla), Declan Rice és a félelmetes középpályássor. Rice tavaly érkezett a West Hamtől, több opciója is volt (például a City) – úgy tűnik, tökéletesen választott, jelenleg talán ő a világ legjobb védekező középpályása. Még egy futballistát kell okvetlenül megemlíteni, David Rayát. Egyrészt ő az egyik legagresszívebben védekező kapus, ha a mentési akciókat vesszük figyelembe, az alapvonaltól való távolság alapján az övé a negyedik legnagyobb érték (25.16 méter) a top5 bajnokságban szereplő poszttársak közül (csak az egyformán a Bundesligából érkező Manuel Neuer, Janis Blaswich és Robin Zentner merészebb nála), másrészt az építkezésből is részt vállal. Azon kapusok közé tartozik, akik legszívesebben a hosszú indításokat választják, passzai 43 százaléka 35 yard (32 méter) feletti – a City ellen ez az arány 83 százalék volt, összesen 29 hosszú labdával jelentkezett.

Ezekből is látszik, mennyire megtervezett az Arsenal játéka, azt pedig a City magának „köszönheti”, hogy megteremtette az egyik legkeményebb riválisát. Arteta a 2015–2016-os évad után vonult vissza az Arsenaltól, de nem került be Arsene Wenger menedzser stábjába, így elment a Cityhez tanulni. Ahova történetesen a 2016–2017-es idény előtt érkezett meg honfitársa, Guardiola. A legenda szerint Artetában erősen „tombolt” a tanulási vágy, úgy járta körbe a helyiségeket, mint egy katonai felderítő. Még az is felvetődött, Pep után ő lesz a következő menedzser, elvégre senki sem számított rá, hogy korábbi állomáshelyeivel ellentétben Guardiola Manchesterben nyolc évet is lehúz (a Barcelonánál négy, a Bayern Münchennél három évet vállalt). A modern futball elemeivel kiválóan kombináló Arteta végül „csak” a stábjába került be, a helyére nem, és amikor 2019-ben megérkezett az Arsenal invitálása, belevágott a vezetőedzői munkába. Megvolt vele szemben a kellő türelem (bár meggyőződésem, ha nincs a Covid, a gyengébb játék és eredménysor miatt kirúgják, de azt senki sem látta élőben, így kevesebb volt az elégedetlenkedő), lassan pedig jöhet a szüret. 2024 tavaszán például akár egy Premier League, Bajnokok Ligája dupla formájában.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!