A címvédő Pálos Péter sima győzelemmel mutatkozott be a párizsi paralimpián

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
• Párizs
Vágólapra másolva!
2024.09.02. 14:40
Pálos Péter (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Nagyszerű eredményt ért el a párizsi paralimpia hétfői versenyapján, ötödik helyen végzett a triatlonos Mocsári Bence, a címvédő asztaliteniszező, Pálos Péter simán bejutott a legjobb nyolc közé, az ugyancsak címvédő paraúszó Illés Fanni pedig a második legjobb idővel jutott az esti döntőbe.

A bemutatásnál füllhalgatóval a fején vonult be a csarnokba az asztaliteniszező Pálos Péter, így próbált ráhangolódni az előtte álló meccsre a saját magának összeállított zenékkel. Ellenfélnek hongkongi Leung Csung-jant kapta a nyolcaddöntőben, aki csak szabadkártyával jutott ki a párizsi paralimpiára, így „kötelező” győzelemnek számított a címvédő magyar versenyző számára. Ugyanannál az asztalnál csaptak össze, amelynél néhány napja az Arlóy Zsófia, Szvitacs Alexa kettős játszott párost, és akárcsak akkor, ezúttal is sokan voltak az arénában, akik teljes erőből szurkoltak a francia Esteban Herrault-nak, tapsoltak és dübörögtek a lábukkal a mobil lelátókon.

Pálos a paralimpia előtt úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát annyira esélyesnek a nála tíz évvel fiatalabb mezőnyben, többek között ellenfelére is célozhatott, aki tizennégy évvel később született nála. Kicsit idegesebben játszott, de így is kijött a két versenyző közötti tudásbeli különbség, Pálos csak egy szettet veszített el, a többit magabiztosan nyerte, így simán továbbjutott. A következő ellenfele a szerdai negyeddöntőben a francia Lucas Créange lesz, akit a tokiói paralimpián legyőzött.

„Másfél hónappal ezelőtt nagyon simán megvertem ezt a hongkongi srácot, most »dadogott« a kezem, kicsit fegyelmezetlen voltam, könnyen vettem, ami majdnem visszaütött, kcsit korán hittem el, hogy megvan a meccs, gyorsan vissza is jött – értékelt Pálos Péter.Esélyesebb voltam, de az első meccs nekem mindig nehéz, bár valahol egy paralimpián minden meccs olyan, mint az első lenne, így kis ízelítőt kaptam, nagyjából mi vár rám. Ha szerencsém lesz, a következő, francia ellenfelem ellen legalább a pontok közben csönd lesz, nem úgy mint most, hogy poén közben egyszer csak jön egy »hangrobbanás«. Egyébként drukkoltam, hogy a franciával kerüljek össze, mert szeretek vele játszani és úgy érzem, ellene van a legtöbb esélyem. Azon fog múlni, mennyire leszek ott fejben, mennyire fog zavarni a kellemetlen a stílusa, de kicsit talán jobban elengedhetem a kezemet, mit most.”

Közben a chateauroux-i lőtéren véget ért az SH1-es kategória P3 sportpisztoly vegyes számának selejtezője, amelyben férfiak és nők együtt versenyeztek. Egyik magyarnak sem sikerült bejutnia a nyolcas döntőbe a 25 méteres versenyben, Dávid Krisztina 553 körrel a 21., Gurisatti Gyula pedig 542-vel a 22. lett a 25 fős mezőnyben. A fináléhoz legalább 569 kört kellett elérni.
Nem jutottak döntőbe a magyar sportpisztolyosok

Kétszer is eltolták a paratriatlon versenyeit Párizsban a Szajna vízminősége miatt, de hétfőn végre megrendezték, a PTS5 kategóriában a magyar Mocsári Bencével. A mezőnynek előbb hétszázötven métert kellett úsznia a Szajnában, amit húsz kilométert kerékpározás követett, végül öt kilométert futottak a versenyzők.

Mocsári jól kezdett, negyedik helyen végzett az úszásban, majd kerékpárral feltekert a harmadik helyre, ezen is javított és sokáig őrizte második helyét az egyre sűrűbb élbolyban, és végül az ötödik helyen fejezte be a versenyt, ami nagyon szép eredmény első paralimpiáján. A címvédő és világbajnok német Martin Schulz az utolsó versenyszámban jött fel a dobogóra.

„A rajt miatti variálás nem zavart, az úszás viszont egy katyvasz volt, egy pillanatra sem volt nyugi, harmadikként jöttem ki a Szajnából, de azt sem tudtam közben, hogy mi van – fogalmazott Mocsári Bence.A bringázás első körében utolértem az éllovasokat, de elestem és elvesztettem a kulacsomat, így utána nem volt frissítésem az egész versenyen. Néha úgy éreztem, vagy leráz vagy eltörik alattam a kerékpár. Nagyon sokan szurkoltak, ők vittek be a célba, még sosem volt ennyi ember egy versenyünkön sem, néha igyekeztem is buborékot vonni magam köré, hogy ne zökkentsenek ki. A negyedik hely közel volt, a bukáson múlhatott, de büszke vagyok erre az ötödik helyre, a Los Angeles-i paralimpián is beleadok majd mindent!”

A 100 méter mellen paralimpiai címvédő Illés Fanni, a magyar csapat zászlóvivője első úszása során 1:50.21 perc alatt ért célba, ennél jobbat csak az előtte győztes kínai Cseng Csiao tudott (1:50.16). A másik futam jóval lassabb volt, így Tokió bajnoka összesítésben is a második leggyorsabbnak bizonyult, és jutott be az esti döntőbe, hogy immár édesanyaként harcolhasson az éremért.

ASZTALITENISZ 
MS11, EGYES
Nyolcaddöntő
Pálos Péter–Leung Csung-jan (hongkongi) 3:1 (6, –8, 6, 6)

KÉSŐBB
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna) Illés Fanni (SB4) 100 m mell, döntő 19.16
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik