„Az ötös alát megadjuk…” – a győztes gólt szerző Simon Petra a teljesítményéről

Vágólapra másolva!
2024.07.28. 11:05
Simon Petra és Kökény Beatrix a brazilok elleni győzelem után (Fotó: Árvai Károly)
A magyar női válogatott hatalmas küzdelemben, Simon Petra utolsó másodpercekben szerzett találatának köszönhetően 25–24-re legyőzte Brazíliát az olimpiai női kézilabdatorna csoportkörének 2. fordulójában. Nézzük, hogyan értékeltek a főszereplők a mérkőzés után!

„Muszáj voltam lőni, örülök, hogy így tettem, mert gól lett. Minden meccsbe úgy megyek bele, hogy a legtöbbet kell magamból kihozni, az első mérkőzés után végképp így voltam ezzel, sikerült bizonyítanom. Mindenki hitt bennem, nagyon jó egy ilyen csapat tagjának lenni. Ami a mai játékomat illeti, a védekezésben azért volt néhány hibám, de az ötös alát megadjuk…” – nyilatkozta a győztes gólt szerző, 19 éves Simon Petra, akit színötös érettségit követően a napokban vettek fel az ELTE jogi karára. 

„Az előző meccsen is hatvan percen keresztül küzdöttünk, most is. Legutóbb kicsit hibáztunk a végén, most viszont majdnem tökéletesen zártunk. Nagyon fontos volt, hogy az egész mérkőzésen megvolt a hitünk. Örülök, hogy Simon Petra legfiatalabbként magára vállalta a terhet, és sikerült neki gólt szereznie. Így születnek az igazán nagy játékosok. Az volt a terv, hogy a második félidőre küldöm be. Felkészültünk a brazil válogatottból, úgy éreztük, hogy neki a végén kell majd a nyerőembernek lenni. Megoldotta” – mondta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány. 

„Nem tudom, hogy mi csúszott el, a meccs közepén a védekezést nem tudtuk megoldani. Nem ahhoz tartottuk magunkat, amit megbeszéltünk, nagyon nagy helyeket hagytunk egymás között. Megmutattuk viszont, hogy egy csapat vagyunk, és tudunk egymásért küzdeni. Vetődtünk a labdákért, keményen védekeztünk. Támadásban is sok helyzetet kihagytunk, a szerencse sem volt mindig velünk” – mondta Klujber Katrin a mérkőzés után az M4 Sportnak. 

„Eszméletlen érzés, hogy megvan az első győzelem. Hatalmasat küzdöttünk, hittünk benne, hogy képesek vagyunk fordítani, és az utolsó másodpercekben sikerült is!” – tette hozzá a magyar válogatott játékosa. 

PÁRIZS 2024, NŐI KÉZILABDA
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–BRAZÍLIA 25–24 (12–15)
Párizs, 5819 néző. V: Jörum, Kleven (norvégok)
MAGYARORSZÁG: BÖDE-BÍRÓ – Győri-Lukács 1, Vámos P. 2, Papp N. 1, FÜZI-TÓVIZI 2, Kuczora 3, Szöllősi-Schatzl 1. Csere: Janurik (kapus), Klujber 3, DEBRECZENI-KLIVINYI 4, Bordás, Albek 1, Márton G. 2, SIMON P. 5. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
BRAZÍLIA: MORESCHI – Quintino 4, Guarieiro 2, Matieli 2, De Araujo, DE PAULA 4, Araujo 3. Csere: Lopes, Cardoso 2 (1), Rosa, Bitolo 2 (2), Arounian 1, FERNANDES 4. Szövetségi kapitány: Cristiano da Rocha
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–2. 13. p.: 6–4. 19. p.: 8–8. 26. p.: 8–12. 39. p.: 13–18. 41. p.: 15–19. 47. p.: 19–20. 50. p.: 21–22. 56. p.: 23–24.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: –, ill. 3/4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik