A Portimao melletti pályán a Williams is bemutatta új, a 2009-es szezonra tervezett autóját. A csapat természetesen az előző szezonnál jobb teljesítményt szeretne elérni a sötétkék színe miatt igen elegáns külsővel megáldott versenygéppel.
A Portimao melletti ringen mutatta be először a 2009-es idényre tervezett autóját a Renault. Az R29-es fantázianévvel ellátott négykerekű teljesen megfelel a Formula–1 új szabályainak, külsőre pedig feltűnő, hogy a sárga szín nagyobb hangsúlyt kapott az elmúlt évhez képest.
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Ron Dennis a 2009-es szezon rajtja előtt lemond csapatvezetői pozíciójáról – jelentették be az istálló új versenyautójának pénteki bemutatóján.
Péntek délelőtt a McLaren-Mercedes Formula–1-es csapata bemutatta a 2009-es idényre tervezett, és az új szabályoknak megfelelő versenyautóját. Ahogy az új gépével már korábban előálló Toyotánál és Ferrarinál, úgy a McLarennél is rendkívül nagy hangsúlyt kapott az autó széles első szárnya, és feltűnő a keskeny hátsó szárny is.