Ferguson: Ilyen sok ponttal előzzük meg a Poolt?

Vágólapra másolva!
2013.01.13. 09:47
null
Antonio Valencia és Glen Johnson csatája jól jellemzi a mostani idényt: a Manchester United fent, a Liverpool lent<br />(Fotó: Action Images)
Az angol klubfoci legnagyobb rangadójára kerül sor vasárnap délután, még akkor is, ha a Manchester United 21 ponttal előzi meg a hozzá látogató Liverpoolt. E tény meglepte a „vörös ördögöket” irányító Sir Alex Fergusont, aki nem nagyon szokott a középmezőnnyel foglalkozni. Nem sokkal a két ősi rivális csatája után pályára lép a másik manchesteri csapat, a City is, amely az Arsenalhoz látogat.

Fergusont 1986-ban lényegében azért hívták az Old Traffordra, hogy letaszítsa a trónról a kor meghatározó csapatát, a Liverpoolt, és visszavezesse a csúcsra a Manchester Unitedet. Sikerrel járt, a Pool pedig azóta igen távol került nemcsak a bajnoki címtől, hanem a dobogótól is. A pocsék idénykezdet után valamelyest magukra találtak a Mersey-partiak, de még így is csak a nyolcadik helyen állnak a Premier League-ben, 21 ponttal lemaradva a listavezető MU-tól.

„A Liverpoolnak fantasztikus csapatai voltak – elevenítette fel nagy riválisuk dicső múltját Ferguson. – A vezetőséget is jól felépítették, két nagyszerű menedzser követte egymást, Bill Shankly elkezdte, Bob Paisley pedig folytatta. Tragikus volt Bill számára, hogy miután visszavonult, három BEK-et nyert a csapat Bobbal. Shankly megérdemelt volna egyet azok közül. Nagy csapatok, nagy játékosok időszaka volt az, ők uralkodtak, ez nem kérdés.”

A skót szakembert meglepte, hogy 21 ponttal előzik meg a Poolt.

„Nem is gondoltam erre, amíg meg nem említették a tévében. Nem nagyon figyelek erre, csak a közvetlenül mögöttünk álló csapatokra koncentrálok, hogy nekik milyen a sorsolásuk, kivel játszanak legközelebb. Mindig így teszek, szóval meglepett, hogy huszonegy ponttal előzzük meg a Liverpoolt. Az előző idényben harminc ponttal voltunk az Arsenal előtt, amit sosem gondoltam volna” – folytatta Ferguson, aki hozzátette, hogy ugyan mostanában a Manchester City a legnagyobb ellenfelük, ám az igazi riválisuk mindig is a Liverpool marad.

Wayne Rooney sérülés miatt nem állhat a hazaiak rendelkezésére, klasszis csatárokban azonban így sem lesz hiány, hiszen Robin van Persie és Luis Suárez személyében a góllövőlista első két helyezettje ott lesz a pályán, a vendégeknél pedig bajnoki mérkőzésen is bemutatkozhat Daniel Sturridge, aki a Mansfield elleni FA-kupa-mérkőzésen góllal debütált a Liverpoolban.

PONTOK ÉS JEGYEK
A másik vasárnapi mérkőzés is izgalmasnak ígérkezik, az Arsenal a Manchester Cityt fogadja. A címvédő 1975 óta nem nyert a londoniak otthonában, márpedig a fővárosiakat irányító Arsene Wenger szerint mindkét csapatnak fontos lenne a győzelem. A City nem szeretne jobban leszakadni az éllovas Unitedtől, az Arsenal pedig közelebb kerülne a BL-szereplést érő helyekhez.
„Azt hiszem, mindkét csapat olyan helyzetben van, hogy a döntetlen nem elegendő számára, ez pedig nyílt sisakos küzdelmet ígér – mondta Wenger. – Jelen állás szerint nem vagyunk bajnokesélyesek, de nem szabad feladnunk. Először is fel kell zárkóznunk, ahhoz pedig meg kell nyerni az ehhez hasonló meccseket, másképp nincs esélyünk.”
Wenger arra is kitért, hogy a Manchester City közel harmadát visszaküldte a 62 fontba (több mint 22 ezer forint) kerülő vendégjegyeknek, egyébiránt az Arsenal-drukkereknek is sok pénzt kell fizetniük, ha látni szeretnék csapatukat.

„Optimális esetben a jegyárakat alacsonyan tartanánk. Másrészről viszont annak köszönhetően fizetjük a játékosokat, az a fő bevételünk, általa külső segítség nélkül versenyképesek tudunk maradni. Természetesen drágák a belépők, de ilyen helyzetben vagyunk" – magyarázott Wenger.
Szomorú igazság, hogy az angol élklubok játékosainak rendszeresen növekvő bérét (a folyamatot nyilván gerjesztik a folyton sztárokat csábító gazdag ellenfelek) a drukkerek fizetik meg.

 

PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Manchester United–Liverpool (tv: Digi Sport1) 14.30
Arsenal–Manchester City (tv: Digi Sport1) 17.00

 

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 21 17 1 3 54–28 +26 52
2. Manchester City 21 13 6 2 41–19 +22 45
3. Chelsea 21 12 5 4 43–19 +24 41
4. Tottenham 22 12 4 6 39–27 +12 40
5. Everton 22 9 10 3 35–26 +9 37
6. Arsenal 20 9 7 4 40–22 +18 34
7. West Bromwich Albion 22 10 3 9 31–30 +1 33
8. Liverpool 21 8 7 6 34–26 +8 31
9. Swansea 22 7 9 6 31–26 +5 30
10. Stoke City 22 6 11 5 21–24 –3 29
11. West Ham 21 7 5 9 24–27 –3 26
12. Norwich City 22 6 8 8 24–34 –10 26
13. Fulham 22 6 7 9 33–38 –5 25
14. Sunderland 22 6 7 9 24–29 –5 25
15. Southampton 21 5 6 10 28–38 –10 21
16. Newcastle 22 5 6 11 27–39 –12 21
17. Wigan 22 5 4 13 23–40 –17 19
18. Aston Villa 22 4 7 11 17–42 –25 19
19. Reading 22 3 7 12 26–42 –16 16
20. Queens Park Rangers 22 2 8 12 17–36 –19 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik