A manchesteri új remény – Moncz Attila publicisztikája

Ha csak azt nézzük, hogy az ineo latinul új kezdetet, a neosz görögül valami újat, innovatívat jelent, az Eos pedig a hajnal görög istennőjét takarja, jelzésértékűnek is vehetjük az INEOS beszállását a Manchester Unitedbe. Mert bizonyos (olykor elég magas...) szinten ezek mindegyikére szüksége van Anglia egyik legeredményesebb csapatának. Sportszakmai oldalról okvetlenül, hiszen a legutóbbi, a 2013-as bajnoki cím elég rég volt, és bár az idén „leesett” egy Ligakupa, azért az általam sokkal komolyabban vehető trófeák közül az ezt megelőző, az Európa-liga-győzelem 2017-es emléke is halványul, úgy, hogy közben meg más csapokon folyik ki a pénz a kasszából. Elég csak az átigazolásokra 2014 óta elszórt több mint egymilliárd fontra vagy a tavaly nyáron kezdődő Erik ten Hag-érában költött több mint 330 millió fontra gondolni. Ellenpontként álljon itt, hogy a legutóbbi pénzügyi mérlegben szerepelt először 300 millió font feletti szám a kereskedelmi bevételek rovatban (a csaknem 20 százalékos növekedés minimum megsüvegelendő egy „brexites”, Covidból kilábalós időszakban!), illetve a hírek szerint akár három számjegyű milliós összeg is lehet a következő év azon profitja, amelyet a könyveléstechnikai csodák előtt felmutathat az MU. De hogy a kör bezáruljon és visszatérjünk a sötét oldalra, nem árt azt sem tudni, hogy többek között a hitelek, a magas bérkeret és az átigazolási díjak „elcsúsztatott” kifizetései miatt 2023. június 30-cal a United adósságállománya meghaladta az egymilliárd fontot.

Ebbe az elsőre átláthatatlan, viszályoktól sem mentes világba érkezik meg Sir Jim Ratcliffe cége, és szerzi meg (még további hat-nyolc hét, mire minden jóváhagyás megérkezik) összességében 1.3 milliárd fontért a gazdasági társaság 25 százalékos tulajdonrészét, valamint a teljes sportszakmai kontrollt. Az egyezségben még annyi szó esik gazdasági kérdésekről, hogy Ratcliffe további 300 millió fontos tőkeinjekciót ad az Old Trafford és a klub egyéb infrastruktúrájának fejlesztésére. Kész, passz. Másféle hatalomátvételről szó sincs. Ami persze a szurkolóknak elsőre pofon is lehet, mértékének megítélését mindenkire magára bízom. Annyit rögzítenék, hogy a drukkerek az általuk gyűlölt, a klubot lassan két évtizede irányító Glazer család teljes eltüntetésében bíztak, ehhez képest a família marad, ahogyan nagyon sok területen a totális kontrollja is. Az, hogy az INEOS-t a semmiből a világ negyedik legnagyobb vegyipari cégévé emelő, mintegy 30 milliárd fontos vagyonával Nagy-Britannia második leggazdagabb emberének számító Ratcliffe klasszikus gazdasági ügyekről nem beszélt, jelzésértékűnek is vehető. Ő ért hozzá, ebben biztos vagyok, így lehet (mondom, csak lehet!), jól mennek az ügyek, lehet, ez külön alku része, innen, messziről információk hiányában ezt felelőtlenség megítélni.

A sportrészét viszont nem az. Persze, a Ferguson-korszak arrafelé olyan, mint nálunk az Aranycsapat: örökös viszonyítási pont. Csak évtizedekkel később is abban élni, oda menekülni nem szerencsés. Tisztelni kell, muszáj ápolni a múltat, de azt is tudomásul kell venni, hogy a jelenben abból nem lehet megélni. Sir Alex Ferguson zsenijét ostobaság lenne kétségbe vonni, de legalább akkora hiba lenne megfeledkezni a mögötte dolgozó csapatról is. És itt jön a képbe Ratcliffe, valamint stábja, amelynek egyértelműen fel kell építenie egy új szervezetet, illetve vissza kell hoznia a Manchester Unitedre korábban jellemző kultúrát. Az új „alvezér” gyerekkorától MU-szurkoló, tisztában van a klub genetikájával, ugyanakkor üzletember is. Egy éve a francia élvonalban szereplő Nice működtetése kapcsán még azt mondta, hogy „sokkal jobb értéket képvisel a befektetésünk, mintha a Premier League egyik élklubját vettük volna meg”, de közben azért ráhajtott a Chelsea-re és a Barcelonára (a tulajdonjog felére tett ajánlatot Joan Laporta elnöknek), vitte volna tokkal-vonóval a Unitedet is, míg végül most 25 százalékkal révbe ért.

Azért ebből is érződik, hogy Ratcliffe nem csupán szerelemből akart magának élcsapatot. Futballklubja már volt-van, a Nice mellett az övé a svájci Lausanne, de azért kellett egy koronagyémánt is. Olyan, mint a kerékpársportban az INEOS (Egan Bernal győzött a színeiben 2019-ben Tour de France-on), a vitorlázásban az INEOS Britannia (a négyszeres olimpiai bajnok Sir Ben Ainslie a kormányos) vagy a Formula–1-ben az általa harmadrészben birtokolt Mercedes, amellyel nyert már konstruktőri világbajnoki címet. „Nagyon kevés olyan dolgot csináltam, amelyben végül vesztesen végeztem – jelentette ki Ratcliffe. – Ha a Manchester Unitedet nézzük, az általános véleményem az, hogy ha befektetünk, még ha elég magas áron is, akkor tíz év múlva, nem pedig két év múlva valószínűleg jó helyen leszünk. Nem hiszem, hogy kidobnám a pénzemet.”

Februárban, a 100 százalékos tulajdonjogra tett ajánlatakor azt ígérte, visszaadja Manchestert a Manchester Unitednek, ami azért a jelenlegi konstrukcióban bonyolultabb lesz. Nem állhat ki a nyilvánosság elé, nem mondhatja a szurkolóktól elvárt szavakat, amelyeket például Edward Freeman, a korábbi kereskedelmi igazgató („A Glazer-korszak a Manchester United pusztulása. Egy gyönyörű futballklubot téptek darabokra!”). Hiába az egyenes kommunikáció híve, diplomatának is kell lennie, elvégre még most is minden kiadott 100 fontból 75 az amerikaiaktól jön. A kassza kulcsának legfőbb őrzőjével meg butaság összeveszni. Főleg úgy, hogy Glazerék a nagy ellenszélben azért csak behozták a következő tíz évre az Adidast (900 millió font a cech vége!), mezszponzornak meg legalább három esztendőre évi 60 millióért a Qualcomm nevű céget.

Az meg már legyen Glazerék (részben pikírt) dicsérete, hogy végre belátták, halvány fogalmuk sincs a sportszakmai részről. A pénzcsináláshoz, a bizniszhez értenek, de hogy a pályán nyújtottak segítségével még több pénzük legyen, ahhoz már nem. Ezen a területen van szükség Ratcliffe csapatának segítségére. „A klubot a modern, progresszív, szurkolóközpontú tulajdonosi szemlélet jelképévé tesszük. Ambiciózusak és rendkívül versenyképesek vagyunk, szeretnénk befektetni a Manchester Unitedbe, hogy újra a világ első számú klubjává tegyük” – hangzott az érkezők ígérete. Abban biztosak lehetünk, hogy Manchesterben nem követik el azt a hibát, amit Nizzában. Itt nem hiszik el, hogy a régi struktúra jó, elég lesz néhány vödör pénzt ráönteni a klubra, és jönnek az eredmények. A franciáknál kellett kis idő a bátorság megszerzéséhez, és a Nice immár második a tabellán. A Unitednél nem lesz idő a szerencsétlenkedésre, ráadásul itt azért tisztábban is lát Ratcliffe, aki Casemiro (a végén 70 millió fontjába is „fájhat” ő a klubnak) és Jadon Sancho átigazolásának értelmetlenségét már kívülállóként is hangoztatta.

Ha a jövőben lesz ilyen hiba, azért már az ő emberei felelősek. Már most sem lehet olyan szakmai döntést hozni, amire az INEOS ne adná áldását. Néhány hét, és már ők hozzák az ilyen jellegű döntéseket. Sir Dave Brailsford, a hajdan világverő Team Sky kerékpároscsapatának „agya” és ­Jean-Claude Blanc, a korábban a Juventusnál és a PSG-nél is dolgozó sportvezető már tagja az igazgatótanácsnak. Az ő feladatuk lesz a vezér- és a sportigazgató megtalálása, valamint egy átigazolásspecialista kinevezése. És ha kell, Ten Hag utódának megtalálása is. Nevek már most röpködnek, ahogyan a bírálatok is (arrafelé sem hiszi el mindenki, hogy más sportágakban bizonyító vezető a futballban is sikeres lehet), de a kapkodás helyett elsőre az elemzésé lesz a főszerep.

Az INEOS londoni központjában a lift falán egy óriási iránytű van, az északi felén a „szeretjük” jellegű szavakkal. Az „északiak”, a „sör”, a „gyerekek és a sport”, a „csapatjátékosok” mellett a „keményen dolgozni, keményen játszani” szlogen olvasható. Az utolsó kettő nélkül most nem lehet életben maradni a Manchester Unitednél.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!