Túlélni a villámcsapást – Moncz Attila publicisztikája

Tizenhárom évesen, öt hónaposan és 13 naposan egy átlagos gyerek matematika-, kémia-, esetleg történelemdolgozatot ír. Az amerikai Da'vian Kimbrough speciel ennyi idősen élete első profi szerződésére írta oda a nevét. A srác labdarúgó, az amerikai másodosztályban szereplő Sacramento Republic profi csapatához kötelezte el magát. Nem az akadémiára, amint azt a megszokott őrült angol átigazolási időszakban több kortársánál láthattuk, hanem az USL-ben érdekelt „nagyokhoz”. Az U13-ban és az U14-ben két év alatt 81 mérkőzésen szerzett 61 gól, valamint a New York Red Bulls kölcsönjátékosaként megnyert, MVP-címmel megkoronázott korosztályos Bajnokok Ligája (rendes nevén U13 CUP Bassevelde, a belgiumi viadalt „csak” nem hivatalosan tartják BL-nek) elég volt szerződéshez. Sőt, a liga engedélyével már szombaton be is mutatkozhat a Birmingham Legion ellen.
Kimbrough ezzel nem csupán futballban dönt csúcsot, hanem a tengerentúli profi csapatsportokban is. Igaz, úgy nem nehéz, ha az Egyesült Államok profi labdarúgásában (szemben mondjuk a „vonalat” 16 évnél meghúzó angol, francia, német, olasz és spanyol ligával) nincs alsó korhatár, miközben a major ligák közül a baseball (MLB) és a jégkorong (NHL) 18 év alatt nem enged be senkit (előbbi a külföldi játékosok esetében 17-re csökkentette a limitet), a kosarasoknál (NBA) jelenleg 19 év a határ, míg amerikai futballban (NFL) megkövetelik, hogy a középiskola elvégzése és a bajnoksághoz csatlakozás között teljen el legalább három év. A korhatárok láttán jelenleg úgy tűnik, az örökrangsorok élén nem lesz változás, ha a ligák legfiatalabb játékosait keressük. A baseballozó Joe Nuxhall 15, a jégkorongozó Armand Bep Guidolin 16, a kosaras Andrew Bynum 18, az amerikai focista Amobi Okoye 19 évével jelenleg örökös csúcstartónak tűnik.

Tizenhárom évesen, öt hónaposan és 13 naposan egy átlagos gyerek matematika-, kémia-, esetleg történelemdolgozatot ír. Az amerikai Da'vian Kimbrough speciel ennyi idősen élete első profi szerződésére írta oda a nevét. A srác labdarúgó, az amerikai másodosztályban szereplő Sacramento Republic profi csapatához kötelezte el magát. Nem az akadémiára, amint azt a megszokott őrült angol átigazolási időszakban több kortársánál láthattuk, hanem az USL-ben érdekelt „nagyokhoz”. Az U13-ban és az U14-ben két év alatt 81 mérkőzésen szerzett 61 gól, valamint a New York Red Bulls kölcsönjátékosaként megnyert, MVP-címmel megkoronázott korosztályos Bajnokok Ligája (rendes nevén U13 CUP Bassevelde, a belgiumi viadalt „csak” nem hivatalosan tartják BL-nek) elég volt szerződéshez. Sőt, a liga engedélyével már szombaton be is mutatkozhat a Birmingham Legion ellen.
Kimbrough ezzel nem csupán futballban dönt csúcsot, hanem a tengerentúli profi csapatsportokban is. Igaz, úgy nem nehéz, ha az Egyesült Államok profi labdarúgásában (szemben mondjuk a „vonalat” 16 évnél meghúzó angol, francia, német, olasz és spanyol ligával) nincs alsó korhatár, miközben a major ligák közül a baseball (MLB) és a jégkorong (NHL) 18 év alatt nem enged be senkit (előbbi a külföldi játékosok esetében 17-re csökkentette a limitet), a kosarasoknál (NBA) jelenleg 19 év a határ, míg amerikai futballban (NFL) megkövetelik, hogy a középiskola elvégzése és a bajnoksághoz csatlakozás között teljen el legalább három év. A korhatárok láttán jelenleg úgy tűnik, az örökrangsorok élén nem lesz változás, ha a ligák legfiatalabb játékosait keressük. A baseballozó Joe Nuxhall 15, a jégkorongozó Armand Bep Guidolin 16, a kosaras Andrew Bynum 18, az amerikai focista Amobi Okoye 19 évével jelenleg örökös csúcstartónak tűnik.

Viszont a nagyon fiatalon profinak állók esetében tömeges sikersorozatról nem tudok beszámolni. A négy kiemelt liga rekordere közül csak Bynum jutott el bajnoki címig (rögvest kettőig a Los Angeles Lakersszel), a baseballozó Nuxhallnak egyenesen nyolc év telt el az első és a második MLB-s meccse között, de labdarúgásban sincsenek jó példák. Kimbrough előtt Francis Jacobs volt a legfiatalabb amerikai profi, ő 2019-ben 14 évesen és 4 hónaposan írt alá az ugyancsak másodosztályú Orange Countyhoz, és azóta összesen négy bajnokin játszott. Az angol Premier League-ben 2007-ben Matthew Briggs lett a csúcstartó, miután 16 évesen és 86 naposan bemutatkozott a Fulhamben, manapság viszont a hetedosztályú Gosport Borough együttesét erősíti. (Az azóta őt megelőző Ethan Nwaneriről és Harvey Elliottról korai lenne ítéletet mondani, még mindig tinédzserek mindketten.)

Malcolm Gladwell kanadai újságíró, illetve a shsnorsenews.org portál is próbált utánajárni az okoknak – alapvetően statisztikai alapon. Gladwell kutatási kísérlete alapján megállapította, hogy körülbelül tízezer óra koncentrált gyakorlás és rutin szükséges az igazán jó profivá váláshoz. Ez körülbelül 416 napos folyamatos edzést jelent, viszont ha csak napi három órát tudunk szánni a sportágunkra, akkor úgy kilenc év alatt érhetünk magasra. A weboldal szerint a kosaras LeBron James vagy a kétszeres olimpiai bajnok hódeszkás, Chloe Kim tiniként elkezdett, majd adott esetben korszakot átívelő tündöklésére jóval kisebb az esély. A példákból jövő valószínűségszámítási modell szerint mindössze 0.00075 százalék, ami nagyjából annak a sansza, hogy belénk csapjon a villám.

Igen ám, de mi történik akkor, ha közben meg elképesztően erős nyomás érkezik az ember közvetlen környezetéből, például a családjából. Volt szerencsém látni úgy egy évtizeddel ezelőtt az Ajax edzőközpontjában a próbajátékra érkező srácok famíliáját, az arcokon lévő reményt, adott esetben a vak hitet. Nyilván nem véletlen, hogy Amszterdamban már akkoriban igyekeztek elejét venni a szülői túlkapásoknak, és megvolt az a demarkációs vonal, amit hozzátartozó nem léphetett át. A hit ereje nem csupán a politikában vezethet szomorú eseményekhez... Még mielőtt azt gondolná bárki is, túldimenzionálom a szülőkben lévő bizakodást: egy 2017-es New York-i kutatás szerint a sportoló amerikai gyerekek szüleinek több mint fele elhiszi, hogy csemetéjük bekerül az egyetemi sportrendszerbe, illetve a profi világba. Az általam imádott, egyébként meg egyszerű és könyörtelen matematika viszont itt is simán lecsap. Az amerikai középiskolákban csaknem nyolcmillióan sportolnak. A főiskolai, illetve egyetemi csapatokban félmilliónál is kevesebb a sportolói hely. Azaz száz középiskolai versenyzőből körülbelül hét jut be egy csapatba. Közülük pedig talán egy kap ösztöndíjat. Olimpiai bajnok vagy „vérprofi” pedig még annyi sem lesz. De több mint négymillió szülő elhiszi, hogy az lesz. Hogy az ő gyermeke bekerül az egyébként irigyelt amerikai sportpiramisba. És kisebb változtatásokkal alighanem még jó pár másik országban lejátszható ez a számtanpélda.

Önmagában annak sem vagyok híve, hogy valaki túl korán álljon profinak, annak pedig még kevésbé, hogy emiatt az első jó hírre elkezdjék erőltetni a specializációt, hogy a reménység csak egy sportágra feküdjön rá. A Moneyball (magyarul: Pénzcsináló) filmben láthattuk, miképp próbálják menedzserek győzködni az akkor még fiatal Billy Beane-t és családját, hogy mekkora császár lesz a srácból a baseballpályán. Aztán csak általános igazgatóként lett az, játékosként öt év alatt a töltelékember szerepénél többre nem vitte. Duruzsoló menedzserekből meg néhány folyót lehetne rekeszteni, adott esetben a Dunánál is nagyobbakat. Az orvosok és más egészségügyi szakemberek is sokszor figyelmeztetnek: aki fiatalon csak egy sportágat űz, annál a túlterhelés, a stressz, a korai kiégés és a sporttal való teljes szakítás valószínűsége sokkal nagyobb, mint „többdimenziós” kollégáik esetében. Az NBA-ben – számok nélkül – kimutatták, hogy a játékosbörzén az első körben elkelő sportolók közül az egyetem alatt több sportágban jeles­kedők hosszabb pályafutásban és kevesebb sérülésben reménykedhettek. A Tracking Football adatfeldolgozó cég pedig az NFL 2018-as draftján elkelt játékosok 88 százalékáról jelezte, hogy egy évvel korábban az egyetemen még több sportágban (főleg atlétikában és kosárlabdában) versenyeztek.

Persze a széles körben ismert példák mellett akadnak rejtett sikertörténetek is. Például a ma már 17 éves Olivia Moultrié, aki 11 évesen kapott ösztöndíjat (!) a University of North Carolinától, két esztendővel később pedig már a zsebében volt egy többéves Nike-szerződés is, jelenleg pedig az amerikai profi ligában szereplő Portland Thorns játékosa. Vagy említhetném a most zajló női labdarúgó-világbajnokságon is szereplő, eddig egyetlen percet sem mulasztó Ellie Carpentert. Az ausztrál hölgy tizedikes korában döntött úgy, felhagy a tanulással („Ha profi akarok lenni, sokkal könnyebb, ha nincs rajtam az iskola miatti nyomás”), és hivatásos labdarúgó lesz. A válogatottban 2016-ban, 15 évesen mutatkozott be, néhány hónappal később a riói olimpián minden idők legfiatalabb női futballistájaként szerepelhetett, ma pedig a női foci Real Madridja, a nyolcszoros BL-győztes Lyon jobbhátvédje. És még mindig csak 23 éves.

Úgy tűnik, ő túlélte a villámcsapást. Csak nem győzöm hangsúlyozni, kevesen ilyen szerencsések.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!