Anno kapus akart lenni, futballozott az Anderlechtben és a PSV-ben is, de úgy döntött, sportágat vált. Elhatározása helyességét az elmúlt évek eredményei fényesen igazolták.
Élete legszebb nyara után beszélgettünk sportlövőnkkel, aki úgy véli, a tokiói tapasztalatok mellett „robotüzemmód”, tudatosság és egy bizonyos naplófeljegyzés is kellett az olimpiai bronzérméhez.
Három aranyérmével a párizsi olimpia legeredményesebb atlétája lett. A mosolygós, 27 éves sprinter nemcsak a pályán, az élet más területein is példakép.
Az én futballenciklopédia-kalandom az 1990-es elejéhez kapcsolódik. Internetről még nem is hallottunk, az is nagy szó volt, hogy korábbi óvodás társamnál kétdimenziós focis játékot játszottunk apukája piros Commodore 64-es számítógépén.
A láthatár áthatolása című monumentális fotókötetében mutatja be közép-ázsiai tapasztalatait Péczely Lajos utazó, az 1945-ben kivégzett Kertész Géza futballedző unokája, akinek képeiből október 22-én kiállítás nyílik az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban.
A párizsi olimpia egyik legnagyobb sztárja volt a török pisztolyos, Yusuf Dikec, aki speciális szemüveg nélkül, zsebre tett kézzel szerzett ezüstérmet vegyes párosban.
Jelentős a kísértés, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség pályázata nyomán, megrendelésre született, „Hogyan futballozzunk – a magyar futball elmélete és gyakorlata” című 1936-os könyvről mint sportfilozófiai alapműről értekezzünk.
Sokat nem pihent visszavonulása után, mert az 1984-es Eb kudarcát követően a játékosként mindent megnyerő Császár lett a német futball történetének ötödik szövetségi kapitánya.
Az új évben mind a 12 meccsét megnyerő Nerazzurri szinte már bajnok, hiszen 15 pontos előnye van a Serie A-ban, de Európában is nagyot alkotna, megint...
Lassan három évtizede a Mount Everest első tömeges tragédiájának, amelynek figyelmeztető jelnek kellett volna lennie azoknak, akik jelentős hegymászómúlt nélkül akarják megmászni a világ legmagasabb hegycsúcsát.