Trió – Deák Zsigmond jegyzete

Nem tudom, Sike András mennyire emlékezik jó szívvel a német új hullámos popzene harmincöt éve, 1982-ben berobbant legendás formációjára (Trio), illetve kultikus dalára (Da Da Da), mindenesetre a kötöttfogású birkózóválogatott szövetségi kapitánya számára a múlt heti újvidéki Európa-bajnokságot követően az együttes neve és a szám címe egyaránt többletjelentést hordozhatott. Utóbbit például nyugodtan intonálhatta volna a szakági pontverseny kihirdetésekor a dobogó tetején állva, jobbján az orosz, balján a fehérorosz szakvezetővel, az ő anyanyelvükön „Igen, igen, igen” a refrén bonyolult jelentése. Mármint igenlés, rábólintás arra, hogy a mieink az összevont Eb-k történetének legjobb eredményét produkálták, de az 1911-es kontinensbajnoki kezdet óta is csak kétszer fordult elő ennél sikeresebb szereplés.

Sike viszont nem dudorászott, mert épp gombóc volt a torkában a meghatottságtól, pedig aki ismeri, tudja, nem az az érzékeny típus. Én ismerem, annak idején a Fradi ifjú birkózójaként még készültem is vele, emlékszem, egyszer véletlenül megpörgettem egy edzőküzdelem során, cserébe – a sportági szlenggel élve – úgy elkezdett dobálni, hogy megszáradtam a levegőben. Nyilván neki ez a momentum kevésbé maradt meg, s nem emiatt lett 1988-ban Szöulban olimpiai bajnok.

A szakember most két másik ötkarikás aranyérmessel triót alkotva – itt a visszacsatolás a német együtteshez – emelte ritkán látott magasságba a szakágat. Repka Attilát (1992, Barcelona) és Majoros Istvánt (2004, Athén) vette ugyanis maga mellé, s bár tudjuk, nem csak klasszis versenyzőből lesz hasonló kvalitású tréner, ezúttal telitalálatnak bizonyult a húzás. Három olimpiai bajnok együtt a csapatért – kevés olyan sportág van, amelyben ilyen direkten tetten érhető a hatalmas tudás, a tradíciók átplántálása, továbbvitele. (S ebbe a vonulatba beletartozik a szabadfogású kapitányt, Gulyás Istvánt segítő két másik egykori kiválóság, a világbajnok Mihail Haracsura és az Európa-bajnok Ritter Árpád is.)

Tudjuk persze, ilyen „kis” sportágban főképp az olimpia számít, amelyen legutóbb, Rióban elmaradt a zajos siker. A legnagyobbat Lőrincz Viktor bukta az elcsalt bronzmeccsével, mégis kikecmergett a gödörből, egészen a csúcsig kapaszkodva, hiszen életében először egy világverseny dobogójának a tetejére állhatott. Hogy előfordult-e hasonló huszáros tett a magyar birkózás történetében? Természetesen! Polyák Imre például három olimpiai ezüst után szerezte meg a hőn áhított aranyat 1964-ben. Ő 2010 novembere óta az égi szőnyegekről mutat példát, de a Sike, Repka, Majoros trió – a többiekkel együtt – a jelek szerint viszi tovább a lángot.

S van is kiknek átadni.