Népsport: tíz mázsa brikett volt a vigaszdíj

Ahogy később a televízióban, 1933-ban a rádióban látták a fenyegetést a futball elöljárói, mondván, a közvetítés miatt nem mennek majd ki a nézők a meccsre.

Az októberi magyar–olasz előtt szó sem volt ilyesmiről, az MLSZ mégis csak úgy engedélyezte a Magyar Rádió Társaságnak a második félidő közvetítését, ha csak a meccs napján, a kezdés előtt két órával jelentik be, hogy beszámolnak a történtekről. A rádiósok ezért elálltak a tervüktől, ám aztán hosszas huzavona után szombaton bejelentették: lesz közvetítés. Nem utolsósorban azért, mert az olaszok is igényt tartottak a rádióvonalra.

Ekkor már biztos volt a zsúfolt ház az Üllői úton, a bizakodás pedig egyre inkább élt. Nádas Ödön válogatottja az Európa-kupa 1933–1935-ös kiírásában 3:0-ra legyőzte Svájcot, majd barátságosan 2:2-re végzett Bécsben a Matthias Sindelar fémjelezte Ausztriával. Az olaszok sem panaszkodhattak, nekik már két meccsük volt az Európa-kupában, Svájcot Lausanne-ban győzték le (3:0), Csehszlovákiát pedig Firenzében (2:0).

A magyar csapat nyugodtan készült, péntek esti közös vacsorával egy körúti étteremben („Az asztal cirka 20 méter hosszú. Az alvégen Sárosi, a félvégen Nádas kapitány ül.”). A rántott máj volt a sláger, amiből Toldi Gézának nem jutott, mert elkésett. Egyébként meg „Sárosi kirí a csapatból. Szódát iszik. A többieknél sör, spriccer.”Utána mozi, a Royal Apollóban (később: Vörös Csillag, Apollo, ma: szálloda) a tulajdonos Lakner Artúr (a híres gyerekszínház első embere) maga sietett a vendégek elé, a legjobb helyekre kalauzolta őket, hogy jól lássák Maurice Chevalier akkori slágerfilmjét(A kölyök és én). Aztán haza, pihenés vasárnapig.

A meccs előtt hatalmas volt a káosz az Üllői út környékén. Ferenczy Tibor főkapitány 600 pengőig terjedő büntetéssel fenyegette az átmeneti közlekedési rend megsértőit, ám éppen rendet nem sikerült teremtenie. Sőt. „Életveszélyes a helyzet. Az ember kénytelen lelépni az úttestre, mert a járdát lovasrendőrök tisztogatják. Aztán az úttestről szalad fel az ember a járdára a lovasrendőrök elől”– kezdte tudósítását a Nemzeti Sport.

A magyar öltözőben Nádas kapitány Polgár Gyulával élcelődött, dicsérte az ügyességéért, mert a teljes rokonságát be tudta csempészni a meccsre kapott két tiszteletjeggyel, amelyeket visszaadott azzal, hogy megmaradtak... Az olaszok szállásukon, az Astoriában öltöztek át, s a követségük által bérelt autókon érkeztek meg az Üllői útra. Elegáns megoldás, ami egyébként is jellemző volt rájuk, a trieszti gyorssal például úgy érkeztek meg, hogy a szerelvényhez kapcsolták a direkt nekik gyártott sötétkék hálókocsit.

Az Üllői úton „ilyen hangulat még sohasem volt mérkőzés kezdetén. Fergeteges buzdítás közben kezdi a játékot a két csapat”. A magyar gárda remekül futballozott, egymás után gördültek a támadások, a védelem szilárdan állt a lábán, volt remény a nagy sikerre, amikor a 15. percben minden összedőlt:      „Korányi a félpályán összefut Cesarinivel, Korányi elterül, sokan hangos csattanást is hallanak, de a játék továbbjut az olasz kapu felé. A bíró csak akkor fúj, amikor támadásunkat már szerelték. Akkor futnak oda ijedten a magyar játékosok és vezetők a földön fekvő Korányihoz és az ijedt arcok, kétségbeesett gesztusok láttán csakhamar futótűzként terjed el a hír: Korányinak eltörött a lába. Kétségbeesett kiáltások törnek fel itt is, ott is, a füttyök és szitkok özöne száll a pálya felé. Hiába minden, a magyar csapat egyik oszlopa kidőlt! Polgár hátramegy bekknek, a bíró, aki szabálytalanságot nem látott, feldobja a labdát.”

Az eset meghatározta a hangulatot (fütty, szitkok) és a meccs képét is. Törvényszerűen jött az olasz gól, a 31. percben Bíró Sándor mellett Roberto Cesarini elhúzta a labdát, Felice Borelhez passzolt, aki biztosan küldte a labdát a jobb felső sarokba (0:1).

A hangulat a pályán és a nézőtéren egyaránt feszült, a félidő lefújása után pedig „a közönség betódul a pályára és fenyegetően emelkednek a botok, öklök és esernyők a bíró, valamint Cesarini felé. A rendőrség pillanatok alatt beavatkozik. Villannak a gumibotok és ez már elég, hogy csírájában elfojtsa a fenyegető botrányt”.

Az öltözőben Nádas előbb nem akarja elmondani, hogy Korányi eltörte a lábát, de aztán kénytelen, sőt ezzel küldi ki a fiúkat a második félidőre: „Korányi lába kötelez benneteket, hogy minden erőtökkel bele, bele, bele.”

Így is történt. Hősiesen küzdöttek a játékosok. A Korányi helyére hátrahúzódó Polgár nagyvonalúan védekezett, „Biró mindenütt! Sárosi mindenütt! S az olaszok vergődnek”.

A végén maradt a 0:1, „bosszús, de büszke a tömeg!”. Joggal, hiszen a csapat tíz emberrel elérte, hogy Vittorio Pozzo védekezést parancsoljon játékosainak.

A Nemzeti Sport áradozott, Háda Józsefet(„Nagy véleményünk róla változatlan”), Polgárt(„Ezt a hidegvért!”), Szalay Antalt(„Be kellett ma hódolni a fiatal újpesti felkészültsége előtt”), Sárosi „Gyurkát”      („Veszély idején nőtt fel az igazi magaslatokra”)és Palotás Istvánt(„A szenzációs halfsor szenzációja”)      külön kiemelve.

A Nemzeti Sport tudósítói szerint Korányiba szándékosan ment bele Renato Cesarini, ám a bíró, a későbbi FIFA-elnök, Stanley Rous már haladt a magyar akcióval és nem látta. Mr. Rous ezt cáfolta, szerinte véletlen baleset történt. Ezt nem hitték el neki magyar oldalon, azért sem, mert Cesarini korábban (1931) Prágában, egy Slávia–Juventus Közép-európai Kupa-meccsen még Adolf Miesz osztrák játékvezetőt is knockoutolta.

Mindenesetre az olaszoktól Cesarini, Umberto Caligaris csapatkapitány és Vittorio Pozzo vasárnap este meglátogatta a Sportszanatóriumban Korányit, vittek neki egy csokor virágot és a bocsánatkérésüket. Sőt. Egyes hírek szerint 500 pengő fájdalomdíjat is felajánlottak neki.

És ha már jutalmak. Az Üllői úti nézők szavazhattak arról, hogy ki volt a legjobb a magyar csapatban, s a lelátó – nyilván fájdalomdíjul – Korányira voksolt, utána Szalay és Sárosi következett. Díjuk 30-30 mázsa dorogi brikett volt a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. felajánlása jóvoltából. A három futballista kérte, hogy a 90 mázsa szenet osszák szét a csapat tagjai között, mire a salgótarjáni cég 110 ezer mázsára emelte a jutalmat, hogy mindenkinek jusson 10-10 mázsa.

Azért sikerünk is volt az olaszok ellen 1933 októberének negyedik vasárnapján, a magyar B-válogatott Vercelliben 4:4-re végzett az olaszokkal. Nagyszerű eredmény volt ez. A Nemzeti Sport tálalásában: „Az olasz csapat csaknem az egész játék alatt támadott, védelme és halfsora azonban bizonytalan volt s így a kisebb képességű magyar B válogatottnak sikerült az egyenlítés, sőt a mérkőzés a magyarok támadásai közben ért véget. A csapatból a védelmet, különösen »kolosszális« Sternberget dicsérik az olasz lapok, a halfsorból Szűcsöt, a csatársorból Titkost és Vinczét emlegetik az elismerés hangján.”

Az is jó hírnek számított, hogy Kreisz László doktor diagnózisa szerint: „Korányinál szerencsére nincs nyílt törés. Boka felett kettős alszártöréssel álunk szemben.”

A szerencsét ez esetben inkább hagyjuk, már csak azért is, mert a Fradi hátvédje legközelebb csak május közepén játszhatott.