Kezdetben belterjes közegben, a Monarchián belül választott, illetve talált ellenfelet a magyar futballcsapat. Az osztrákok és a csehek megfelelő értékmérőnek bizonyultak. Csalókának bizonyult viszont a félelem az osztrákok fölényétől, mert bár az első meccset simán nyerték 5:0-ra, Budapesten már a mieink diadalmaskodtak sorozatban, tehát az osztrák lufi gyorsan kipukkadt, a csehek pedig odáig sem jutottak, hogy azt felfújhassák. Mondhatjuk, hogy a Monarchiát nagy vonalakban uralta válogatottunk, persze akadt azért néhány veretes verés Bécsben és egyszer Prágában is.

A magyar válogatott 1902. október 12-én játszotta első mérkőzését. A jubileum kapcsán sorozatban dolgozzuk fel válogatottunk százéves történetét. Ebben a fejezetben az eredmények között tallózunk. A mindenkori értékmérő: hogyan végzett válogatottunk. Ez már száz éve is fontos szempont volt, később központi kérdéssé vált, és még manapság is figyelemre méltó. Nos, legtöbbször 2–1-re végzett, összesen 92 alkalommal, ám ez nem volt mindig örömteli. Ötvenöt esetben együttesünk 2–1-re nyert, 34-szer kikapott. Népszerű eredmény a 2–0 is, itt is több a pozitív töltés: 54-szer sikert jelentetett, 34-szer betlit.

Miután a tervezettnél fél órával később kezdődött a találkozó, legalább attól nem kellett tartani, hogy bárki is lekésik a mérkőzésről. Ezzel együtt a Gellei Imre szövetségi kapitány vezette válogatott évbúcsúztatójára nem teltek meg a tribünök, bár az optimisták sem számoltak zsúfolt házzal, az Eb-selejtezőn látott biztató rajt ellenére sem.

Ennél kellemesebb, az előre borítékolható győzelem miatt vérpezsdítőbb meccset kívánni sem lehetett: válogatottunk az európai futballranglista utolsó helyezettjét, San Marinót fogadta Európa-bajnoki selejtezőn.

A svéd kapitánykettős, Lars Lagerbäck és Tommy Söderberg alaposan megkavarta a kártyáit. A szakemberek az utolsó pillanatig titkolták a kezdőcsapat összetételét, és szó, ami szó, sikerült is meglepetést okozniuk. Nem került be a meccskeretbe Magnus Svensson, Jörgen Petterson és csere lett a csodagyereknek titulált Kim Källström, akit pedig mindenki biztos kezdőnek remélt; mindemellett a hadrendet is felforgatták a házigazdák szakemberei, de úgy tűnt, kissé eltaktikázták magukat.

– No, és ki lesz az ellenfél ? – kérdezhette joggal Ferenc József, a Monarchia uralkodója, amikor az osztrák és a magyar futballválogatott első mérkőzésére készült. Az ellenfelek ők voltak egymásnak, a házon belüli összecsapáson, amelyet éppen száz éve, 1902. október 12-én játszották Bécsben, mérsékelt érdeklődés, ötszáz érdeklődő jelenlétében. Nehéz lenne vitatni, az osztrákok tették emlékezetessé az öszszecsapást, ugyanis 5:0-ra győztek.

A reykjavíki győzelem arra jó, hogy tompítsa a fájó izlandi emlékeket, és arra, hogy elhitesse a játékosokkal, hogy a világon mindenütt hús-vér emberek szerepelnek az ellenfél csapatában, akiktől nem kell megijedni. Mindenesetre október 12-én Stockholmban várhatóan az izlandinál jobb képességű kapus védi majd a svédek hálóját, aki aligha autók vizsgáztatásával tölti napja nagy részét...

Taps, ünneplés, hurrázás  a közönség már a magyarspanyol mérkőzés kezdete előtt talpon volt. A szurkolók Puskás Ferencet köszöntötték nagy ovációval a stadionban (mégpedig a tegnaptól a hivatalosan is a magyar futball-legendáról elnevezett arénában), és az alsó szektorok nézői közül jó néhányan visszaemlékezhettek arra a pillanatra is, amikor Öcsi bácsi hosszú-hosszú idő után visszatért a legnagyobb budapesti pálya gyepére.