Az Olaszországban töltött éveiről, valamint az olasz labdarúgásra a mai napig gyakorolt hatásáról folyt kerekasztal-beszélgetés a római Collegium Hungaricumban.
Az angliai Gatesheadben megrendezett atlétikai Szuper Grand Prix-n a jamaicai Asafa Powell a 100 méteres síkfutásban beállította saját, 9.77 másodperces világcsúcsát.
Két győzelem, négy második és egy harmadik hely lett a magyarok mérlege a zamorai kajak-kenu maratoni Világkupán, amelyen elsősorban a mieink, no és a rendező spanyolok vitték a prímet.
A Vecsésen megrendezett nemzetközi fogathajtóversenyen az egyesfogatban finn, a kettesfogatban magyar, míg a négyesfogatok küzdelmében svájci siker született.
Olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszónőnk nagyszerűen szerepelt egy portugáliai meghívásos versenyen. Egy első és egy második hellyel zárta az első napot.
A női asztaliteniszezők legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnokok Ligája küzdelmeiben nehéz csoportba nyert besorolást a megmérettetésben rajthoz álló egyetlen magyar csapat, a Postás-Matáv együttese.
A Budapesten zajló fallabda Európa-bajnokságon Krajcsák Márk (képünkön) az ötödik helyen végzett, miután a helyosztón ellenfele sérülés miatt nem vállalta a játékot.
A Magyar Olimpiai Bizottság pénteki elnökségi ülésén – a májusban tartott közgyűlés határozatának megfelelően – határoztak arról, hogy a MOB keretein belül megalakul egy állandó testület, a budapesti olimpiát előkészítő bizottság. A játékok majdani Magyarországra hozatala a MOB alapvető célkitűzései közé tartozik.
Az idei első nemzetközi bevetésére készül a maratoni válogatottunk egy része, hiszen szombaton és vasárnap a zamorai Világkupán ragadnak lapátot legjobbjaink. Zamora 2001 után második alkalommal ad otthont maratoni Világkupának, igaz, a sportág krémjét képező magyar válogatott öt esztendővel ezelőtt nem indult el ezen a viadalon.