profile

D. L., Z. A.

1031 Cikk
Kézilabda
2002.11.08. 22:44

A sötét lovak víkendje

Forró novemberi hét vége vár az európai kupákban még álló három magyar férfigárdára, hiszen szombaton idegenben lépnek pályára: a Fotex KC Veszprém a Bajnokok Ligájában megkezdi a csoportmérkőzéseit, a Pick-Szeged a KEK-ben, a Dunaferr SE az EHF-kupában a 16-ba jutásért (első mérkőzés) küzd.A lengyel Wisla Plock az 58. klubcsapat, amellyel az európai kupákban megmérkőzik a legutóbbi BL-ben és Szuperkupában döntős Veszprém.
Archiv cikkek
2002.11.08. 21:04

Most kötelező lesz bizonyítani

A Megyeri úton ismét a szigor az úr. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen a lila-fehérek szerdán az NB III-as Tápiószecső-vel szemben alulmaradtak, így kiestek a Magyar Kupa küzdelmeiből. Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató már a mérkőzés után kilátásba helyezte, hogy megbünteti a csapatot, és információink szerint be is váltotta ígéretét. A Megyeri úti egyesület vezetői belső ügyként kezelik a retorziókat, ám információink szerint már a Videoton elleni bajnokin is igen fontos szerepet kap, mindenképpen nyernie kell a csapatnak.
Archiv cikkek
2002.11.08. 20:59

Már csupán egy lépés a felsőház

A három, hazai győzelmet követően mindenki azt hitte, újra magára talált a Zalaegerszeg. Aztán múlt hét végén jött a feketeleves: a Békéscsaba 31-re legyőzte a címvédőt. Ezzel, no meg a Siófok székesfehérvári győzelmével, Urbán Flóriánék ismét veszélyben érezhetik magukat, mert jelen állás szerint az alsóházban folytatnák a küzdelmeket  bár a bajnoktól nem ezt várják&
Archiv cikkek
2002.11.08. 20:56

Óvatosan tervezget az újonc

Nagyon fontos mérkőzés előtt áll a Siófok, legalábbis így vélekedett péntek délután Schwarcz Zoltán, az együttes középpályása, aki az ősszel a csapatkapitányi karszalagot is viseli.
Labdarúgó NB I
2002.11.05. 20:41

A hosszabbítás segített

A sors(olás) úgy hozta, hogy a pápaiak mestere, Pintér Attila, aki ízig-vérig fradista, izgatottan készült a volt csapata elleni megméretésre, hasonlóképpen a két, Üllői úton nevelkedett, jelenleg Pápán játszó, Lászka Balázshoz és Gajda Istvánhoz. A ferencvárosiak számára a legfontosabb feladat a VfB Suttgart elleni UEFA-kupa-visszavágó, s ennek szellemében a nemzetközi találkozóról a három sárga lapja miatt eltiltott Kriston Attila helyén Bognár Zsolt kezdett a középpálya jobb oldalán.
Archiv cikkek
2002.11.03. 21:08

Három gól volt az ajándék

A rossznál is rosszabb előjelekkel várta a Békéscsaba a Borsodi Liga 13. fordulóját: az újonc egy győzelemmel és tizenegy vereséggel állt az utolsó helyen. Szombaton azonban eggyel növelte győzelmei, hárommal pedig pontjai számát. Ez pedig meglepetés, hiszen a bajnokot, a Zalaegerszeget fektették két vállra a lila-fehérek.
Archiv cikkek
2002.11.01. 20:51

A pezsgőzéssel egyelőre várnak

Idén is háromesélyesnek számít a Győr-Moson-Sopron megyei rangadó. A mostani összecsapás külön érdekessége, hogy a soproniak edzője a győri származású Komjáti András. A szakembert mindez persze nem zavarja, mint mondta, minden erejével arra törekszik majd, hogy a mostanság jó formában futballozó együttese újabb győzelemmel szaporítsa pontjai számát. Komjáti persze azzal is tisztában van, hogy a szombati ellenfél igencsak előkelő pozíciót foglal el a tabellán.
Archiv cikkek
2002.11.01. 20:34

Ezúttal csak a presztízs a tét

A Gyilkostó-kupán és az OB I-ben a fehérváriak, a Kontinentális Kupában pedig a dunaújvárosiak nyerték a két honi szupercsapat rangadóját, szombaton este pedig  az Interliga keretében  negyedszer is öszszecsap az Dunaferr SE és az Alba Volán-FeVita. Az öt ország élcsapatait tömörítő sorozatban eddig az Acélbikák szerepeltek jobban, Dusan Kapusta együttese az első helyen állva fogadja a közvetlenül utána következő albásokat.
Archiv cikkek
2002.10.31. 12:33

Remek hangulat az Üllői úton

Néhány órával a Ferencváros-VfB Stuttgart UEFA-kupa mérkőzés kezdete előtt még mindig volt jegy a találkozóra, de akit még érdekelt a meccs, annak nagyon kellett igyekeznie a pénztárakhoz, mert a már valóban csak nagyon korlátozott számban lehetett kapni. Az Üllői úti stadion ezek ellenére sem telt meg teljesen, de akik bent voltak, remek hangulatot teremtettek.
Archiv cikkek
2002.10.25. 20:59

Nyugodtabbak lehetnek a lilák

Belelendült az Újpest. A lilák a kezdeti botladozás után sorozatban három mérkőzést nyertek, és a Megyeri úton újra (vagy még mindig&) a dobogóra kerülés a cél. Ehhez azonban arra is szükség lehet, hogy az őszi fordulókban hátralévő hat összecsapásból minél több pontot gyűjtsön össze Szabó András vezetőedző együttese.
Archiv cikkek
2002.10.25. 20:47

Békés szurkolást remélnek

Mivel a bajnoki rajton két idegenbeli fellépéssel kezdett a Videoton, a második körből még ősszel lejátszandó hat mérkőzésből négyszer a Sóstói-stadionban lép pályára Várhidi Péter legénysége. A székesfehérvári szurkolók persze azt remélik, hogy az eddigieknél eredményesebben szerepelnek kedvenceik a hátralévő találkozókon.
Archiv cikkek
2002.10.25. 20:30

Telt házról álmodik a Loki-edző

A bajnokság első etapját a Békéscsaba elleni gólzáporos győzelemmel zárta a Debrecen. Szentes Lázár, a DVSC vezetőedzője úgy látja, a csapat helyezése a realitásokat mutatja. Volt, amikor a szerencse is segítette a Lokit, de akadtak balszerencsés meccsek is. A korábbi évekhez képest egyértelműen előrelépett a Loki, amit nem csak a jelenlegi dobogós pozíciója, hanem a bátor, kombinatív, időnként szellemes és nem utolsósorban eredményes támadójátéka is jelez. Sikerült visszahódítani a csapattól lassan elpártoló szurkolókat és mostanság újra jó futballmeccsre járni a cívisvárosban.
Archiv cikkek
2002.10.24. 20:48

Csank János első visszatérése

Kezdődik a bajnokság második köre: ma este a Siófok együttese a bajnoki álmokat dédelgető Ferencváros otthonába látogat. Mégpedig egy olyan edző irányításával, aki korábban éppen a zöld-fehéreknél dolgozott  és nem is akárhogyan, hiszen a bajnoki címig vezette a társulatot , s az elválás óta első ízben sétál ki az Üllői úti kispadhoz. Csank János azóta a Siófok csapatát trenírozza, mégpedig olyan eredményesen, hogy az élvonal újonca okozza eddig a kiírás legkellemesebb meglepetését.
Archiv cikkek
2002.10.19. 20:41

Németh Norbert elsírta magát

Újabb vereséget szenvedett Győrött a Kispest, és ez a sorozatban negyedik kudarc végképp megerősítette a csapat kiesőjelölt státuszát. ,,Nem tudom, a vezetők mikor veszik észre, hogy a fiatalokkal kell tovább menni" - mondta Fitos József.
Archiv cikkek
2002.10.18. 23:26

Gólzáport ígér az előrejelzés

Ősz van, a kényesebb szurkolók kedvét elveheti a meccsre járástól a szakadatlanul szitáló eső. Nos, a Hidegkuti-stadionban is zápor várható, az előrejelzések szerint azonban az esőcseppek mellett gólok is potyognak majd. A két csapat legutóbbi négy fővárosi találkozóján ugyanis kivétel nélkül öt gól született, persze különböző megosztásban. Általában az a csapat szórta meg a másikat, amelynek kispadjáról Egervári Sándor vezényelte a játékosokat.
Archiv cikkek
2002.10.18. 23:22

Drukkerek és rendőrök nélkül

Némi túlzással: évek óta rangadónak számít a két csapat találkozója, hiszen érmes helyezésért küzdöttek, küzdenek a felek. Így rendre ezrek voltak kíváncsiak a VideotonFerencváros összecsapásra. Most azonban a nézők kimaradnak a jóból& Ugyan sokáig reménykedtek a vezetők, hogy a fellebbezés következtében a Fradi elleni mérkőzésre kinyithatnak a Sóstói-stadion pénztárai, mégsem lesz így.
Archiv cikkek
2002.10.18. 23:18

ÚJPEST FC–MATÁV SOPRON - Büntetés járhat a lilák vereségéért

Újpesten szabad a pálya. Korábban  az ÚjpestFerencváros mérkőzésen történt botrány miatt  úgy volt, hogy a Kispest és a Sopron elleni bajnokit is zárt kapuk mögött kell játszania a lila-fehér együttesnek, ám kedden a fegyelmi bizottság új döntést hozott: szombaton már nézők előtt játszhat a Megyeri úti együttes. Csupán a pénzbüntetés maradt érvényben, no meg új szankcióként le kell zárnia az egyesületnek a D-szektort  innen jött az a petárda, amely Szűcs Lajos mellett robbant, itt foglalnak helyet a lila ultrák. Akinek ide szól a bérlete, az a B-teraszon kaphat széket.
Archiv cikkek
2002.10.18. 23:15

A felsőházba igyekszik a bajnok

Az egyre jobban csinosodó, ám még közel sem ideális környezetet teremtő ZTE-stadionban látja vendégül a bajnok az eddig remeklő Siófokot. A találkozó iránt nagy az érdeklődés, éppen ezért elővételben is árusították a jegyeket. Bozsik Péter pályaedző optimistán várja a válogatott mérkőzések miatti szünetet követő folytatást.
Archiv cikkek
2002.10.17. 20:41

Kinek kedvez a hazai pálya?

Az élvonal zárófordulójának első és nem is akármilyennek ígérkező találkozójára péntek este Győrött kerül sor, ahol a jelenleg nehéz helyzetben lévő, kieső helyen tanyázó Kispest-Honvéd lesz a vendég, mely csapat utoljára 1996. március 16-án hagyta el győztesen a győri stadiont (akkor 21-re nyertek a fővárosiak).
Archiv cikkek
2002.10.10. 22:44

Ismét összecsapnak

Mivel a két érintett csapat, a Dunaferr SE és az Alba Volán-FeVita vezetősége is amondó, a péntek délután hat órakor kezdődő mérkőzésig még "rengeteg idő van hátra, ezért most csak a csütörtök esti állapotot rögzíthetjük: az OB I nyitó mérkőzésén a dunaújvárosi oldalon Orsó, Gebei és Holló, a székesfehérváriaknál pedig Bernei és Fodor nem léphet jégre. Az ok  amint arról már beszámoltunk  az, hogy a Dunaferr a sporttörvényre hivatkozva nem akarja kifizetni az Albától hozzájuk került három hokis nevelési költségeit.

46

/

52